A testi és lelki meztelenség témájára épül a Next Top Model Hungary vasárnapi adása. Mint az előzetesből kiderül, aktfotózás vár a versenyzőkre. A feladatnak azonban eleinte nem mindenki akar eleget tenni. Kouyaté Hawa Krisztina – aki korábban a békával való fotózás miatt borult ki, valamint a legelső részben a frizuraátalakítás miatt hisztizett – kijelenti, hogy ő semmi pénzért nem vállalná. Niki minderre így reagál: „Nem muszáj vállalni, haza is lehet menni.”

Aktfotózás a feladat a NTMH következő adásában – Fotó: Sajtószoba
A modelljelöltek közötti cicaharc pedig továbbra is folytatódik. Gabi kemény kritikával illeti a plus size modell babérokra törő Vivi aktfotózását: „Olyan, mintha terhesfotózás lenne”. Mire Hawa leoltja: „Ne gonoszkodj már!”
A műsor két zsűritagja a pénteki Mokkában elárulta, a feladat miatt komoly feszültség alakult ki a versenyzők között. Merő Péter divattervező és Tombor Zoltán divatfotós egyetértett abban, hogy senki sem lesz kevésbé profi attól, hogy nem dobja le a textilt. Fontos szempontnak tartották ugyanakkor, ha valaki bevállalta, ugyanis ez ugyanolyan feladat a verseny során, mint az összes többi. Úgy vélik, nem mindegy, hogy az ember milyen helyzetben, mikor és ki előtt vetkőzik le, ugyanis teljesen más jelentéssel bír különböző szituációkban.

A modelljelöltek már túl vannak a verseny felénél – Fotó: Sajtószoba
„Szerintem, ha csak a magamutogatásról szól a meztelenség, az ott számomra véget is ér” – magyarázta Merő Péter. Tombor Zoltán pedig úgy véli, ha van tartalom és művészi érték mögötte, akkor az egészen más megvilágításba helyezi a vetkőzést.