nlc.hu
Gasztro
Eperlekvár hagyományosan és szuperegészségesen – 2 recept

Csinálj velünk eperlekvárt! A 15 perces egészséges és a hagyományos, 3 órás eperlekvár receptje

Szándékosan nem a „főzés" szót használtuk a címben. Egy egészséges, nyers és egy klasszikus főzött eperlekvár receptje következik!

Nem is élt még igazán, aki soha nem volt még könyékig maszatosan egy eperlekváros üvegben. Az eperlekvár maga a nyár, a nagymamák, az édes élet. Életem első „süteményműve” az volt, amikor a nagymamám főzte eperlekvárral összeragasztottam két Győri kekszet. Jóval később döbbenten láttam, milyen mennyiségű cukorral is főzi az imádott lekvárt. Hát igen, nem véletlenül ragad a lekváros bödönbe a kezünk.

Ma persze megszülettek már a hagyományos lekvárokra adott egészséges válaszok is. Ezalatt hangsúlyosan nem a műcukrokkal édesített, de ugyanúgy főzött lekvárokat értem. Egyre-másra derülnek ki a cukorpótlókról, hogy bár cukrot nem tartalmaznak, más szempontból viszont még egészségtelenebbek, mintha ennénk egy kis cukrot. A mi egészséges megfejtésünk lényege, hogy nyersen hagyjuk a gyümölcsöt. Hónapokig-évekig nem fog elállni a kamra polcán, ez néhány napon belül elfogyasztandó.

Eperlekvár

Házi eperlekvár: télen de jó is rábukkanni egy üvegre! / Fotó: igorr1, Getty Images

Szupererő: a nyers eperlekvár receptje

Mit kell tudni erről a formabontó eperlekvárról? A hőkezelés nélküli készítési módnak köszönhetően a gyümölcsöt a maga teljes vitaminpompájában fogyasztjuk. Nem kell órákig őrködnünk a tűzhely mellett, és bár kétségtelenül finom, nem jelent óriási cukordózist, mint a klasszikus, „igazi” lekvárok.

Nevezhető egyáltalán lekvárnak, ha se cukor nincs benne, se nem főzzük? Egyáltalán mitől lesz lekvárállaga? Ha hagyományos értelemben nem is lekvár, egy lekvárszerű epres szószt készíthetünk. Édesítő így is kerül bele egy szirup formájában. Ehhez érdemes egy ásványi anyagokkal teli, jó minőségű szirupot választani, vagy az általunk egészségesnek tartott lehetőségek közül. A nyers lekvár másik titka pedig a chiamag.

Chiamagok

Chiamag: itthon is kapható drogériákban, bioboltokban és a nagyobb élelmiszer-áruházakban / Fotó: Elena Fedorina, Getty Images

A chiamag másik neve aztékzsálya-mag (Salvia Hispanica). A Mexikóban és Guatemalában őshonos növény apró magjai nem ok nélkül ennyire divatos alapanyag az egészségesen táplálkozók körében. Az indián navatl nyelvet Mexikó területén elszórtan beszélik. A navatl chian szavából származó chia jelentése csak annyi, hogy „olajos”. Milyen bölcsek is voltak az indiánok: a chiamag egyik legnagyobb értéke a többszöres telítetlen alfa-linolénsav, amelyből az emberi szervezetben EPA és DHA zsírsavak képződnek. A gyulladáscsökkentő hatású, szívbarát vegyületen kívül immunerősítő antioxidánsokat, fehérjét és rostokat is tartalmaz, egyszóval egy igazi kincs a konyhában.

A chiamagokat simán turmixokba is tehetjük, megszórhatunk vele müzlit, granolát, salátát vagy akár egy szendvicset is. De ha az alábbi receptben írt módon készítjük, egy új oldalát mutatja. Melegíteni sem kell hozzá, szimplán vízben áztatás hatására megduzzadnak az apró magok, és nyák képződik a felületükön. Ennek hatására masszát képez, amit kiválóan fel lehet használni az ételek konzisztenciájának növelésére.

Eperlekvár főzés és fehércukor nélkül

Eperlekvár főzés és fehércukor nélkül / Fotó: Westend61, Getty Images

Ezért is lett vegán csemege a chiapuding: a tojást, tejet nem fogyasztó emberek számára mentőöv a chiamag, amelyből létre lehet hozni hasonló állagot. Ebben a nyers lekvárban is ezt a tulajdonságát használjuk ki. A masszát képező chiamagok a gyümölcspürével és az édes komponenssel elkeverve egy végtelenül egyszerű „mindenmentes” finomság: tojás, tej, tejtermékek, fehércukor nélkül is pompás, vitamindús csemege.

Így tárold a fehércukor-mentes, nyers eperlekvárodat!

Ez nem a nagyiféle főzött lekvár: a nyers eperlekvárt csírátlanított, sterilizált, légmentesen záródó üvegben legfeljebb 5 napig lehet eltárolni, szigorúan hűtőszekrényben. Mivel nem főzzük és nincs benne tartósítószer, gyorsabban romlik, mint a hagyományos.

Hozzávalók:

  • 0,5 kg friss eper
  • 2 evőkanál chiamag
  • 2 evőkanál folyékony édesítő, pl. agavészirup, juharszirup
  • 1,5 dl víz

Elkészítése:

  • Előkészítjük a chiamagokat. Egy tálba öntjük, és a megadott vízmennyiséggel felöntjük. Az apró magoknak egy órára lesz szükségük ahhoz, hogy a víz hatására nyákos réteg vonja be őket, megduzzadnak, és pépesedni kezdenek. Ne hagyjuk magára egy órán át! 10-15 percenként alaposan kavarjuk át, hogy a chiamagok ne álljanak össze egy tömbbe.
  • Míg a chia pihen, kicsumázzuk a gyümölcsöt, majd alaposan átmossuk az eperszemeket.
  • Ezután turmixgépbe tesszük, vagy egy jó teljesítményű botmixerrel dolgozunk. Hozzáadjuk a chiás péphez a friss epret és az édesítőszert, és összeturmixoljuk. Amikor kiöntjük a masszát, egy spatulával toljuk le a kehely/tál faláról, ami ott maradna. Ne pazaroljuk az értékes lekvárunkat!
  • Adagoljuk az üveg(ek)be és tároljuk hűtőben!

A hagyományos, főzött eperlekvár receptje

Az alábbi 5:1 arányt jól jegyezzétek meg, ez az eperlekvár tuti receptje. Egy jó édes, masszív lekvár lesz belőle, az pedig csak rajtunk múlik, hogy hagyunk-e benne nagyobb szemeket, vagy egy egységes masszát szeretnénk kapni. A citrommal vihetünk bele egy kis csavart, ez tényleg ízlés kérdése. Nem használunk a tartósításhoz sem szalicilt, sem más tartósítószert, ezért nagyon fontos, hogy a befőzőfóliával, az üveg tetejével és a befőttes gumival valóban légmentesen zárjuk az üvegeket!

Készíts eperszörpöt lekvárfőzés közben!

A megcukrozott, félretett eper levet ereszt. Amikor elkezdjük főzni a lekvárt, kimerhetünk a levéből, és leszűrve eperszörpöt főzhetünk belőle további cukor és citromlé hozzáadásával.

Eperlekvár

Eperlekvár nagyobb szem eprek nélkül / Fotó: Victoria Popova, Getty Images

Hozzávalók:

  • 5 kg friss eper
  • 1 kg kristálycukor
  • Ízlés szerint: egy citrom frissen facsart leve

Elkészítése:

  • Kicsumázzuk, majd alaposan átmossuk az eperszemeket, és félbe vágjuk őket.
  • Jöhet a tetejére a cukor, és néhány órán át állni hagyjuk. Okos dolog lefedni, mert a cukrozott gyümölcs vonzza a muslicákat és egyéb rovarokat.
  • Ha már a cukor kicsit megdolgozta a gyümölcsöt, és levet eresztett, elkezdjük főzni. Közepes lángon jó két órán át főzzük, időnként átkevergetve – ez nagyon fontos. Addig főzzük, míg lekvár állagot nem kapunk. A fenti instrukciók szerint lemerhetünk a levéből szörpnek.
  • Előkészítjük a csírátlanított, sterilizált üvegeket, amiket telemerünk a lekvárral.
  • Elsőként befőzőfóliával fedjük, szép, feszesen kihúzva a tetejére, és befőttes gumival szorosan lefogjuk. Ezután rátekerjük az üvegtetőt. Ha légbuborékot, nem jól záródó részt érzékelünk, kezdjük újra a műveletet.
  • Végül paplan alatt, száraz dunsztban hagyjuk hűlni és „lekvárosodni” egy-két napig az alkotásunkat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top