Egy bizonyos kor felett az ember szinte mindent megkérdőjelez. Jó irányt vett-e az élete? Valóban ott van, ahol lennie kell? Milyen élete lehetne, ha korábban más döntéseket hoz? Ilyenkor néha a pánik felül tud kerekedni. Sokan ekkor akarnak hatalmas változásokat beiktatni, pedig ez is egy természetes folyamat, amin megfelelő gondolkodásmóddal túl lehet lendülni. Czutor Zoltán már volt ebben a helyzetben és elmondta, ő hogyan kezelte.
Fotó: Trenka Attila
Az rántott ki belőle, hogy egy barátommal pecáztam Kiskunlacházán éjszaka és picsogtam neki erről, hogy semmi értelme az életemnek, hiába tettem le bármit az asztalra, az semmit nem fog jelenteni. Egy-két generációval később már senki nem fog erre emlékezni, akkor meg mi értelme az egésznek. Hallgatta ezt a nyöszörgésemet, és gondolom, mikor megunta, rám szólt, hogy hagyd már abba, az az élet értelme, hogy mi magunk értelmet adjunk az életünknek, és azóta minden nap így kelek föl. Nem dolga a feleségemnek, a gyerekeimnek, a kollégáimnak, senkinek, a világnak, az intézményeknek se dolga feltétlenül az, hogy az egyén életének értelmet adjanak. Nekünk kell megtalálni
– magyarázta a Reggeliben a zenész.
Majd azt is hozzátette, ezt az érzést az váltotta ki belőle, hogy 20 évvel fiatalabb feleségének az ismerősi körében nem mindenki tudja, ki az a Paul McCartney és a The Beatels. Ekkor megijesztette a gondolat, bármit is teremtett a zenei világban, a későbbi generáció már lehet, nem is fog róla tudni. Barátja viszont felnyitotta a szemét, mindenkinek a saját életében kell értelmet adnia minden pillanatnak.
