nlc.hu
Horoszkóp
Csillagjegyek, akiknek érzelmi intelligenciája kiemelkedő

Csillagjegyek, akiknek érzelmi intelligenciája óriási

Ezeket a csillagjegyeket az érzelmeik mozgatják.

Rák 

A Rák magával szemben is nagyon tudatos, ha érzelmekről van szó, ugyanakkor másokra is figyel, mindig, mindenkihez van egy-egy jó szava. Bármilyen probléma adódik, úgy érzi, segítenie kell a másiknak, különösen erős intuícióval ráérezve arra, hogy éppen mire lenne szüksége. Akár a saját gondjait is képes háttérbe szorítani azért, hogy a szerettei számíthassanak rá.

Csillagjegyek, akik óriási érzelmi intelligenciával rendelkeznek

(Fotó: Getty Images)

Skorpió

A Skorpió együttérzésben verhetetlen, szinte azonnal kiszúrja, ha valakinek valamilyen baja van. Sőt, nemcsak észreveszi, hanem rögtön magáénak érzi. Igen, fejlett érzelmi intelligenciával rendelkezik, de pont ezért nagyon sebezhető is. Nagyon mély érzésű ember, akit könnyen elragadnak az érzelmek, és ezt nem is próbálja a véka alá rejteni. 

Halak

A Halak igazi ösztönlény, szinte egyetlen pillanat alatt rá tud hangolódni a környezetében élők hangulatára, és azonnal tudja azt is, az adott helyzetben mit mondjon, tegyen. Nem véletlen, hogy a barátai, családja, de még a kollégái is szívesen fordulnak hozzá, ha érzelmi válsággal küzdenek, mert nagyon stabil támaszt tud nyújtani a nehéz időkben.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top