nlc.hu
Sztárok
Velük indult A Konyhafőnök első évada

Emlékszel még, kikkel indult A Konyhafőnök?

A 10 évadnyi Konyhafőnök alatt több gasztroszakember is megfordult a zsűriben.

Derült égből villámcsapásként érte a rajongókat, hogy A Konyhafőnök következő évadában már nem Sárközi Ákos lesz Rácz Jenő és Fördős Zé mellett. A közönségkedvenc séf is meglepődött, amikor a csatorna közölte vele, hogy nem számítanak rá a továbbiakban, főleg úgy, hogy hamarosan a Sztárboxban is megméretteti magát. A történtekről a gasztroszakember felesége, Sárközi Éva is elmondta a véleményét

„Nincs az az élethelyzet, amiben ne támogatnánk egymást, mellette állok. És elárulom, mi most is tökéletesen jól vagyunk, nincs lelki válság, és megsúgom, Ákos is remekül érzi magát. Azt hiszem, amíg mi itt vagyunk egymásnak, gond nem lehet az életünkben” – árulta el a festőművész a story.hu-nak. A séf az nlc-nek adott interjújában elárulta, hiányozni fog-e neki a műsor.

Most nem ez van a fókuszban. Ezt hozta az élet, de szerintem az nem egy közhely, hogy ha valami elmegy, mindig meg kell keresni az új utakat, új kihívásokat. Ráadásul én abban a helyzetben vagyok, hogy megtalálnak az új feladatok, amiért nem lehetek elég hálás. Az éttermi munkáim mellett hívnak kommunikációs előadásokra, kerekasztal-beszélgetésekre, vezetői továbbképzésekre, ami számomra séfként nagyon megtisztelő. Új projekteken is dolgozom, ami teljesen az enyém, és alig várom, hogy a közönség elé lépjünk vele.

Na, de emlékszel, hogy kit váltott Sárközi Ákos, valamint kikkel indult A Konyhafőnök több mint 10 évaddal ezelőtt? Mutatjuk!

Vajda Pierre

A műsorvezető a kezdetektől fogva a Street Kitchen arca, Fördős Zé volt, és ahogy most, úgy az első évadban is két gasztroszakember volt mellette zsűriként. Az egyik Vajda Pierre volt, aki az első három évadban volt jelen ítészként. „Az igazi konyhafőnök átlagon felülien főz, kiváló az ízlése. Egyszerre képviseli a minőséget és a kreativitást, miközben a legapróbb részletekre is odafigyel a konyhában. Ez egy nagyon összetett dolog, nem sok emberben van meg ez a képesség, hogy konyhafőnök lehessen. Éppen ezért kritikus leszek… Minden esetben” – mondta a műsor indulásakor Vajda Pierre, aki valóban szigorú volt a versenyzőkkel, ám nem a legszigorúbb a csapatban.

Konyhafőnök zsűri első évad

Fotó: RTL

A harmadik évad után mást választottak a helyére, ám a szakmában maradt, de már nem fontos számára a szereplés. Ételkritikusként továbbra is aktív, emellett szerzőként is ismert, valamint éttermeknek segít. 

Bernáth József

Vajda Pierre és Fördős Zé mellett egy elismert séf, Bernáth József volt a harmadik zsűritag, aki szintén a harmadik évad után szállt ki a műsorból. A szakember több éves külföldi munka után tért haza a Konyhafőnök miatt – így nyilatkozott arról, hogy ő kit keres.

„A Konyhafőnök precíz, gyors, tiszta munkát végez és harmonikus ételt tálal fel. Azonban nem elég a jó ízkombináció, a technikákat is ismerni kell. Ha valaki olyan ételt tesz elém, amit már ránézésre se szívesen kóstolnék meg, azzal kegyetlen leszek.” 

Bernáth József azóta is séfként tevékenykedik, valamint több szakácskönyve is megjelent az évek alatt. 

Wossala Rozina

A ma már étteremtulajdonos Wossala Rozina a műsor első évadában szerepelt, majd a negyedikben zsűriként tűnt fel újra a képernyőn. Hatalmas megtiszteltetésnek érezte a felkérést, ám nem vállalt több évadot. Később a Profi a konyhámban című műsort vezette, majd a Reggeliben köszöntötte a nézőket másfél éven keresztül. 2015-ben nyitotta meg a Bestiát, ami azóta is hatalmas népszerűségnek örvend. Legutóbb a VIASAT3 Troll a konyhában című műsorában kapott szerepet, Rákóczi Ferivel közösen vezették.

Wossala Rozina A Konyhafőnökben

Fotó: Birton Szabolcs

Gáspár Bea

Győzike felesége volt A Konyhafőnök VIP első győztese, majd a civil változat ötödik évadában zsűriszerepet kapott. A nézők nagy része nem nézte jó szemmel, hogy az elismert gasztroszakemberek után egy háziasszony is bekerült a zsűribe, ám ez Bea asszonyt nem érdekelte. 

„Háziasszonyként elsősorban az ízekre fogok koncentrálni. Abban pedig biztos vagyok, hogy messze nem leszek olyan szigorú, mint a zsűriben a társaim” – mondta annak idején. A műsor kreatív producere egyébként örült a nagy sajtóvisszhangnak és arról is beszélt, hogy miért esett a választásuk Beára.

Gáspár Bea a konyhafőnökben

Fotó: RTL

„A kommentek jellegéből és arányából is látszik, hogy a né­zők nagyobb része tisztában van azokkal a tényekkel, hogy Gáspár Bea megnyerte a Konyhafőnök VIP első szériáját, közel huszonöt éves tapasztalata van a konyhában, így számukra és számunkra sem kérdés, hogy Bea háziasszonyként megállja a helyét a műsorban. Személy szerint pedig kifejezetten becsülöm Beában azt az alázatot, amellyel a munkáját végzi.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top