Egy pincehelyiségbe vezet az út lefelé a lépcsőn, amikor belépünk a Ministry of Freedom fétisklub ajtaján, lent pedig egy tágas terem és két kisebb szoba fogad minket, ahol érdekes, mondjuk úgy, hogy nem mindennapi eszközöket látunk. A kikötözéshez használható ágytól kezdve a fenekelésre alkalmas térdeplőn és nőgyógyászati széken át a touch boxig – amelybe be lehet zárni magad, és kívülről lyukakon simogathatnak mások – van itt minden, ami eddig maximum a szexuális fantáziákból és filmekből volt ismerős. A légkör erotikus, de érződik, hogy semmi sem kötelező, és állhatunk úgy az események szélén, hogy csak tisztelettel figyeljük a történéseket.
A fétis klubban életre kelnek a fantáziák, de egyáltalán nem csupán a szexről szólnak az események. Minden héten összejönnek a hasonló beállítottságú emberek, a legváltozatosabb korosztályokból, kedvük és irányultságuk szerint felöltözve – a dresscode-nak megfelelően –, hogy önmaguk legyenek egy estére anélkül, hogy bárki ítélkezne felettük, vagy bántaná őket emiatt.
Fétis és BDSM
A BDSM az angol Bondage & discipline (B&D), Domination & submission (D&S), Sadism and masochism (S&M) szavakból képzett rövidítés, magyarul kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség és szadizmus-mazochizmus fogalmakat jelöli. A szexuális fetisizmus pedig az, amikor az ember szexuális vágya élettelen tárgyra vagy a nemi szerveken kívül más testrészre fókuszálódik. A fétis szó ebben az összefüggésben a kérdéses tárgyat vagy testrészt jelöli. A szexuális érdeklődést kiváltó tárgyakon, testrészeken kívül bizonyos tevékenységeket, szerepjátékokat is a szexuális fétis fogalmába sorolnak.
Fotó: Neményi Márton
Cukrászból a fétis klub vezetője
Molnár Molli, a Ministry of Freedom fétisklub vezetője engedett bepillantást az egyik fétis partin az nlc-nek ebbe a világba, és válaszolt minden kérdésünkre nyitottan és őszintén. A beszélgetés és a parti után pedig azzal az érzéssel tértünk haza, hogy egy ilyen közösséghez öröm lehet tartozni, és sokkal több ennyire elfogadó és biztonságos helyre lenne szükség – nem feltétlenül a fétis köré szerveződve, hanem általában, az átlagos szórakozóhelyeken, a mentális jóllétünk érdekében.
Molli eredeti szakmája cukrász, több Michelin-csillagos étterem főcukrásza volt főállásban sokáig, de most már inkább a klub működtetésére koncentrál, és a cukrászat mellékesként van jelen az életében. A fétist és a sütiket persze összekötötte, hiszen mindkettő a személyiségéhez tartozik, és szokott készíteni „élő tálakat” speciális eseményeken, amikor egy meztelen nő és/vagy férfi testére az általa készített süteményeket tálalja, innen falatozhatnak aztán a résztvevők.
De tekerjünk vissza az időben egy kicsit: Molli elmesélte, hogyan fordult az érdeklődése a fétisek és a BDSM felé. „11-12 éves koromban kezdődött, amikor a barátnőimmel néha olyat játszottunk, hogy megkötöztük egymást és ki kellett szabadulni – emlékszik vissza Molli. – Nekem mindig az a szerep tetszett jobban, amikor én voltam megkötözve, és nem tudtam kiszabadulni. Az interneten kezdtem el keresgélni a témában, amikor még azt sem tudtam, hogy létezik a BDSM, de már tisztában voltam vele, hogy engem ez érdekel. Amikor pedig aktív szexuális életet kezdtem élni, akkor is mindig próbáltam keresni a lehetőséget, hogy ezeket a játékokat, amiket videón láttam, ki tudjam próbálni, és ehhez szerencsére mindig voltak megfelelő partnereim.”
Molnár Molli (fotó: Neményi Márton)
Rögös út az önelfogadás felé
Molli szubmisszív, ami azt jelenti, hogy azt szereti, ha őt irányítják, és a másik fél megmondja, hogy mit lesz a játék menete. „Illetve mazochista is vagyok kis mértékben – teszi hozzá Molli. – Régebben sokkal jobban az voltam, mostanában egy kicsit kevésbé, ez néha hullámzó, de ez teljesen természetes.
Hosszú utam volt az önelfogadással, régebben ki voltam akadva, hogy nem vagyok normális, amiért ezt szeretem, és erre vágyom, hiszen az ember általában fut az ütések elől, nem pedig kívánja azt.
Borzasztó nehéz volt elfogadni saját magamat, hogy így működöm és ilyen vágyaim vannak, rengeteg álmatlan éjszakám volt emiatt.”
Molli elmesélte azt is, hogy a szülei felé a szexuális érdeklődése nem épp a megfelelő módon derült is, ami szintén nem segítette az önelfogadás útján. Egy kalandja után ugyanis az expartner úgy állt bosszút Mollin a szakításért, hogy kompromittáló helyzetben készült képeket (amelyeken többek között megkötözve volt látható) küldött a szüleinek.
Fotó: Neményi Márton
„Amikor egy szülő kap egy képet a gyerekéről egy olyan szituációban, amit nem is tud értelmezni, és nem tudja az egészet hova tenni, akkor megijed, kiakad és ideges lesz. Nyilván ilyenkor az aggódó szülő nem biztos, hogy a leghiggadtabban és legátgondoltabban reagál. Akkoriban még nem tudtam ilyen jól megfogalmazni, hogy milyen a fétis világ, amibe tartozom, nem tudtam megvédeni magam.
Fel kellett nőnöm nekem is ehhez, hogy ezt definiálni tudjam, hogy miért szeretem, nekem ebben mi a jó, és hogy ez egyébként egy teljesen biztonságos dolog, nem kell félni a BDSM-től, nem kell félni attól, hogy ha valaki ilyesmit szeret játszani.
A szüleimmel azóta nem igazán beszélünk erről, tudják, hogy van ez a klub, ahol dolgozom, de nem avatom be őket a részletekbe. Mindenkinek annyit adok ebből, amennyit szerintem be tud fogadni, mert nem lehet túlterhelni az embereket olyan információval, amit nem tudnak feldolgozni.”
Fotó: Neményi Márton
2014-ben fordult Mollival egy nagyot a világ, amikor Londonban részt vehetett egy nagy volumenű fétispartin, aminek a hatására végképp meggyőződött arról, hogy ez az ő közössége lesz. „Kultúrsokkként hatott rám, és nagyon tetszett ez az egész világ, a szabadság és elfogadás, amit ott tapasztaltam. Idő kellett, hogy fel tudjam ezt mind dolgozni, utána pedig már kifejezetten kerestem is a lehetőségeket, hogy a fétisközösség része legyek” – teszi hozzá Molli, aki szerint Magyarország ebből a szempontból eléggé le van maradva a nyugati országokhoz képest, de azt tapasztalja, hogy már nyitottabbak az emberek és nő az elfogadás, már itthon is egyre több fétis- és BDSM-partit tartanak.
A fétispartik népszerűsége valószínűleg pont azért nő, mert egyre többen vágynak a szabadságra és az elfogadásra, az emberek keresik az olyan közösségeket, ahol önmaguk lehetnek anélkül, hogy elítélnék őket. Az általunk meglátogatott alkalmon is a megkérdezett résztvevők mind kiemelték, hogy egy fétis partiban érzik magukat leginkább biztonságban, ahol szabadon felvállalhatják önmagukat.
Fotó: Neményi Márton
Nincs kéretlen érintés
A partiba lépve, magunkra öltve a dresscode-nak megfelelő öltözéket, először kicsit furcsán éreztük magunkat, mert a homályban, derengő fényben olyan öltözékekkel, meztelenséggel, és eszközökkel találtuk magunkat szemben, amihez az egyszeri ember nincs hozzászokva. Kevésbé jellemző, hogy szembejönne az utcán egy bőrhámos, maszkos félmeztelen ember, vagy hogy egy szobában a falon korbácsok lennének a dekoráció.
De a kezdeti meglepődésen túl, a fétisparti résztvevői pont olyanok, mint bárki más, hiszen ők is csak emberek, akiknek munkájuk, családjuk van, és kikapcsolódni jöttek ide, a számukra legbiztonságosabb közegbe.
Fotó: Neményi Márton
A dresscode is azért ilyen szigorú – újságíróként és fotósként sem léphettünk be utcai ruhában, hanem a résztvevőkhöz hasonló ruházatot kellett viselnünk –, hogy a biztonságos légkört ne bontsuk meg, ne érezzék azt a partira érkezők, hogy bárki megbámulja vagy elítéli őket.
Ahogy Lami, a partin résztvevő gyönyörű nő nyilatkozta nekünk, amikor feltettük neki a kérdést, hogy mennyire szól egy fétis parti neki a szexről: „Nekem pont nem a szexről szól, azért jövök, mert itt nem akar senki rám mászni a beleegyezésem nélkül. Egy biztonságos térben vagyunk, ahol nem kell egész este azzal vesződnöm, hogy levakarjam magamról a kéretlen tapizós, nyomulós pasikat, mint egy átlagos szórakozóhelyen.
Azért járok ide, hogy önmagam lehessek, öltözhessek olyan szexin, ahogy akarok, úgy, hogy közben ne akarjon senki megdugni.
Lami (fotó: Neményi Márton)
A fétisklubnak ugyanis komoly szabályai vannak, itt még egymás ruhájához sem szabad hozzáérni anélkül, hogy engedélyt ne kérnénk, és a „nem” az annyira nemet jelent, hogy ha valaki ezt a szabályt nem tartja tiszteletben, azt kitessékelik a klubból. Molli emlékei szerint talán kétszer fordult elő ilyen eset a tavaly februári nyitás óta, de akkor sem erőszakos közeledésről, hanem inkább csak félreértésről és a szabályok nem ismeretéről volt szó, ennek ellenére a két embert kikísérték természetesen a klubból.
A résztvevők abból a szempontból is biztonságban vannak, hogy ha szeretnék, a kilétük teljes titokban marad. „Sokan vigyáznak arra, hogy ne derüljön ki róluk otthon vagy a munkahelyükön, hogy fétisklubba járnak, vagy érdeklődnek a BDSM iránt, mert sajnos Magyarországon még azért nem tartunk ott, hogy ne ítélnék el az emberek a másikat a magánélete alapján – mondja Molli. – Van több vendégünk is, aki azért nem él az alkalmi fotózkodási lehetőséggel itt a klubban, mert gyerekekkel dolgozik, és nem szeretne ebből semmilyen atrocitást. Mi ezeket a kéréseket abszolút figyelembe vesszük, és minden esetben diszkréten kezeljük az ide látogatók személyét.”
Fotó: Neményi Márton
Védettség, bizalom, szabadság
A fotózásra a szabályokban is kitér a klub, egy ilyen fétispartira a telefont is úgy lehet csak bevinni magunkkal, hogy a belépés előtt leragasztják a kamerákat rajta, így még szelfit sem készíthetünk, hiszen azon is lehet olyan ember a háttérben akár véletlenül is, aki nem szeretné, ha kiderülne róla, hogy ide szokott járni. „Ezt a szabályt tiszteletben is tartják a vendégek, mert tudják, hogy ezek az ő érdekükben vannak, és egymásra is odafigyelnek, hogy véletlenül se történjen szabályszegés, mert így lehet egy igazán védett közösség a miénk.”
A védettség, bizalom, szabadság érzését emelte ki az összes résztvevő, akikkel sikerült beszélnünk, és a legtöbbjüknél a tévhittel ellentétben a szexről szó sem esett. Levente úgy fogalmazott, hogy
amikor először lejöttem ide, úgy éreztem, hogy otthon vagyok. A legkülönbözőbb emberek vannak egy fétisklubban, több aszexuális emberrel is találkoztam már itt, aki pontosan tudja, amikor lejön a partira, hogy semmiféle szexuális játékban nem akar részt venni, de ez egy olyan közeg, ahol szívesen van, mert elfogadják.
Fotó: Neményi Márton
Mókus úr a biztonságos közeg mellett azért is jár fétis partira, mert itt tudja magát elengedni és felvállalni, amit a való életben nem, hogy neki a fájdalom a barátja: „Itt érzem azt, hogy igazán élek. Amikor a partneremmel játszom, és ki vagyok kötözve, akkor érzem, hogy élek. Én nem fájdalmat, hanem eufóriát érzek ilyenkor. Legjobb úgy tudnám jellemezni, hogy a fájdalom nekem egy jó barát, aki tudatja velem, hogy életben vagyok.”
A fétisen át az önismeretig
Az est fellépője egy shibari nevű japán kötözőművésztet bemutató páros volt, akik közül a hölgy fellépőt láthattuk megkötözve a táncparketten. Számára a kötözésben semmiféle erőszak nincs, sőt, ő azért kezdett bele, azért kérte meg a párját, hogy kötözze meg, mert a teljes bizalmat és odaadást szerette volna átélni.
Önismereti célból szerettem volna, hogy megkötözzön, hogy megismerjem a beleengedés érzését.
Az egyik shibari fellépő (Fotó: Neményi Márton)
Először még összeszorítottam mindenemet, de ötödjére már el tudtam engedni magam, egymás szemébe néztünk, és olyan bizalmi kapcsolódás jött létre köztünk, ami enélkül nem lehetett volna.” Amikor pedig az előadást néztük, mindez szemmel láthatóvá is vált, nem gondoltuk volna, hogy a kötözés és fenekelés lehet ennyire gyengéd és szép, mint ahogy a shibari párosnál tapasztaltuk.
Brúnó a klubban dolgozik, és elkötelezett tagja is ennek a közösségnek. Számára a fétis egy önismereti út, és szerinte aki egy ilyen klubba lejön, az sokkal inkább tisztában van önmagával, mint egy átlagos ember. Illetve a kommunikációban is nyitottabbak egymással, hiszen egyenesen kell beszélniük másokkal, a partnereikkel – akár alkalmi, akár állandó – arról, hogy meddig mehetnek el, mit szeretnének a szexben, és hol vannak a határaik. A fétis klub pedig jóval több Brúnónak, mint egy munkahely, itt ismerte meg a szerelmét is, akivel nemsokára összeházasodnak. És ahogy a többiek, ő is kiemelte, hogy a klubban nem elsősorban a szexualitás a lényeg, hanem egymás támogatása.
Brúnó (Fotó: Neményi Márton)
Szexpozitív parti
„Sokan azért is nem mernek eljönni, mert azt hiszik, hogy akkor itt szexelni kell, ráadásul idegenekkel, de erről szó sincs – teszi hozzá Molli. – Ezt nehéz megértetni olyan emberekkel, akik még nem voltak sosem fétisbulin, vannak, akik a saját barátaiknak sem hiszik el, hogy ez tényleg nem erről szól. Szexpozitív partinak mondanám ezeket a bulikat, ami azt jelenti, hogy ide nem szexelni jönnek az emberek, mint mondjuk egy swingerklubba, hanem szórakozni jönnek, beszélgetni és ismerkedni, és emellett elfogadott a szexualitás, vagyis bármilyen szexuális játék, akár még aktus is történhet a buliban – nyilván csak közös beleegyezéssel. A konszenzust szigorúan vesszük, ez az első, legfőbb szabályunk.”
Molli szerint pont a konszenzus fontossága miatt is volt olyan borzasztó A szürke 50 árnyalata című könyv és film, amely elvileg a BDSM-et mutatta volna be, de a valóságban egy bántalmazó kapcsolatot ismertetett meg a világgal a BDSM mögé bújva – ám abban a kapcsolatban nem volt igazi közös beleegyezés.
Fotó: Neményi Márton
Annyiban azonban volt pozitív hozadéka a könyvnek és filmnek egyaránt, hogy egy kicsit ismertebbé tette a BDSM világát, lekerült egy adag tabu erről a közösségről, és talán elfogadottabbá is tette annak ellenére, hogy Molli szerint vannak olyan jelenetek a történetben, amelyek soha nem fordulhatnának elő egy valódi BDSM kapcsolatban. De legalább felnyitotta az emberek szemét, hogy ilyen is van, és akit érdekel, az utána tud nézni, hogyan lehet a BDSM és a fétisek világához csatlakozni szabályosan, betartva a határokat.
Szó sincs itt orgiáról
Az este nagy konklúziója mindenképpen az lett számunkra, hogy a fétisvilágban a klubok és partik nem feltétlenül a szexről szólnak, és az előítéletekkel szemben szó sincs itt orgiáról, sokkal inkább a szabadság és önelfogadás van a fókuszban. „A vendégek 90 százaléka nem szokott szexelni egy ilyen buliban, inkább maximum valamilyen szexuális játékot vagy BDSM-játékot játszanak, de a tényleges aktus viszonylag ritka – mondja Molli. – Sokan tényleg csak azért jönnek, hogy táncoljanak, beszélgessenek, és egy olyan szórakozóhelyen legyenek, ahol nem fogdossák őket, nem szólogatnak be nekik, elfogadják olyannak őket, amilyenek, és éppen ezért egy teljesen más élményt tud ez adni, mint egy átlagos klub.
Mi nem beöltözünk, hanem felöltözünk, még akkor is, ha levetkőzünk.
Főleg kétfajta embertípust lehet a vendégek között megkülönböztetni: az egyik azért jön ide, hogy önmaga lehessen, olyan ruhát vegyen fel, amilyet szeret, de máshol kilógna vele a normákból, azt csinálja, ahogy jól érzi magát, és tényleg szabad tudjon lenni. A másik pedig, amikor azért jön ide valaki, hogy egy kicsit valaki más legyen, ennek érdekében felvesz például egy diáklány ruhát, amivel egy kis izgalmat csempészik az életébe úgy, hogy közben mégis önmaga, csak kicsit kilép a hétköznapi szerepéből, és más bőrébe tud bújni.”
Fotó: Neményi Márton
