„Szeretem, ha nem csak a gyerekek, de a szülők is örömüket lelik a mesekönyveim felolvasásában” – idézi az iNews.com Julia Donaldsont, Nagy-Britannia vitán felül leghíresebb gyerekkönyv szerzőjét. Az írónő három gyerek édesanyjaként nagyon is jól ismeri azt a semmihez sem hasonlító, gyomorszorító érzést, amikor a gyerek újra és újra ugyanazt a könyvet kéri elalváshoz,
épp emiatt nem bánom egyáltalán, ha a szülők néhanapján a radiátor mögé hajítják a könyveimet
– teszi hozzá nevetve.
Julia Donaldson, akinek műveit eddig a pillanatig 75 nyelvre – köztük az összes európaira is – lefordították, jóval a 40. születésnapja után kezdett komolyan gyerekkönyv-írással foglalkozni. Elárulta, számára egyetlen percig sem volt kérdéses, hogy versekben írjon: „A műfajba nagyjából 5 évesen szerettem bele, akkor, mikor megkaptam életem első verseskötetét az édesapámtól” – idézi fel, majd hozzáteszi, ezek a verses mesék, mindig is sokkal, de sokkal többet jelentettek neki a sorok végi rímeknél. „Ott a ritmus, a sok-sok belső rím, az összecsengés…egyszerűen gyönyörű. És akkor a történetvezetésről még nem is beszéltem. Számomra mindig ez a legnagyobb kihívás.”
Julia Donaldson és a Graffaló (Fotó: Colin McPherson/Corbis via Getty Images)
Miközben az elmúlt majd 30 évben az írónő közel 100 gyerekkönyvet adott ki, legnagyobb sikere máig az 1999-ben megjelent – és idén 25 éves – Graffaló: egy megkapó és bájos történet a furfangos és nem kevésbé bátor egérkéről, aki éles eszével nem csak az erdő ragadozóitól menti meg magát, hanem egy rémisztő szörnytől is. A mese, aminek alapjait Donaldson egy régi kínai tanmeséből kölcsönözte, és amihez legidősebb fia ötleteit is felhasználta, és amit – nem mellesleg – állandó illusztrátortársa, Axel Scheffler rajzai tesznek igazán felejthetetlenné, számos díjat nyert, sőt, 2009-ben Oscar-jelölt kisfilm is készült belőle.
A Graffaló nem is annyira a sikere miatt különleges számomra, hanem azért, mert annak idején a történetét menet közben alakítottam. Ez nagy ritkaság, mert általában már akkor a fejemben szokott lenni az egész mese, mikor nekiülök az írásnak
– árulta el egyik interjújában Julia.
Fotó: Pagony
„Nem hivatalos felkérés volt, hanem a gyerek felkérése”
Julia Donaldson „magyar hangja”, a műfordító, aki a humoros nyelvi lelemények, az emlékezetes kiszólások és a fülbemászó ritmus magyarországi felelőse, Papp Gábor Zsigmond. A dokumentumfilm-rendező és producer, aki kevés kivételtől eltekintve, a szerzőnő szinte összes itthon megjelent meséjét fordította, 2005-ben fia, Máté révén találkozott először a Graffalóval – no és a Julia Donaldson életművel.
Úgy 4-5 éves lehetett, amikor megkapta a Graffalót angolul. Ezt fordítgattuk neki, aztán egyik alkalommal azt kérte, hogy fordítsam le neki magyarra versben az egész mesét. Így történt a dolog; vagyis nem hivatalos felkérés volt ez, hanem a gyerek felkérése
– emlékezett vissza Papp Gábor Zsigmond.
Papp Gábor Zsigmond
Hozzátette, a fordítást még ugyanennek az évnek a nyarán kiadta a Müller Péter Sziámi nevével fémjelzett Jonathan Miller Kiadó, „de akkor még valahogy nem futott be olyan nagy karriert.” Csak évekkel később. „2010-ben keresett meg a Pagony – akik nemrég indulhattak akkor, mint kiadó -, hogy szeretnék kiadni a Julia Donaldsonokat; és akkor lefordítottam A majom mamáját, A legcsinosabb óriást. Aztán két évvel később a Graffalót is újra kiadták.” A többi pedig már – ahogy mondani szokás – történelem.
Papp Gábor Zsigmond szerint a Julia Donaldson-könyvek körüli őrületet leginkább az magyarázza, hogy az írónő nagyon érti, hogyan működik a gyerekek agya és a mesebefogadási képessége. „Azon túl, hogy a szereplők kedves és szerethető figurák, a mesék hossza is ideális: 4-5-6 perc alatt elolvashatóak, attól függően, ki mennyit játszik a hangjával. Nem mellesleg ott a versesség is, ami szerintem sokat emel a dolgon, és amitől az egész mese nagyon gördülékeny, fülbemászó, kedves és jópofa lesz, sok humorral.”
Fotó: Uwe Anspach/picture alliance via Getty Images
„A jó mesekönyvet arról lehet felismerni, hogy 250-edik olvasásra is ugyanolyan izgalmas”
Sárdi Dóra, a Pagony Kiadó egyik alapítója még most is pontosan emlékszik rá, hogyan kezdődött Julia Donaldson magyarországi karrierje. Az nlc-nek elárulta, akkor figyeltek fel az írónőre, amikor Dóra férje a 2000-es évek elején Edinburgh-ben dedikáltatta akkor három éves kisfiuknak a Tölgyerdő meséi című mesesorozat, Mackó levelei című darabját. „Onnantól kezdve foglalkoztatott minket a Julia Donaldson-jelenség; hogy itt van valaki Európában, aki akkora sztár, hogy az emberek sorban állnak csak azért, hogy aláírja a könyveiket. Innen kezdtük visszafejteni őt” – árulja el.
Sárdi Dóra nem tagadja, hogy szükség volt pár évre – és egy adag kitartásra is – ahhoz, hogy a magyar közönséggel is megszerettessék a brit írónő műveit. „10 év kellett, hogy meggyőzzük a magyar közönséget arról, hogy Julia Donaldson igazán jó, de mostanra már nyugodtan kijelenthetjük, hogy sikerrel jártunk.” Hozzáteszi, a Pagony a Tölgyerdő meséi-sorozat darabjait (Mackó levelei, Malacbújócska, Róka zoknija) adta ki először a Donaldson-életműből, ezek után került sorra például a Majom mamája, és a Graffaló is.
A kiadó marketing vezetője biztos abban, hogy a mesekönyvek itthoni sikeréhez – a szerzőpáros munkája mellett – nagyban hozzájárulnak Papp Gábor Zsigmond humoros fordításai és nyelvi leleményei. Véleménye szerint az olvasóvá nevelés szempontjából elengedhetetlenek az élmény számba menő gyerekkönyvek, azok a darabok, amik 250. olvasásra is éppen olyan izgalmasak, mint legelőször. „A jó mesekönyvek pontosan innen ismerszenek meg“- mondja, majd hozzáteszi a kiadó számára magától értetődő volt, hogy Donaldson-Scheffler szerzőpáros újabb és újabb műveit Papp Gábor Zsigmond fordítja majd. Egyrészt mert a stílusa remekül illik a verses mesék stílusához, másrészt mert a műfordító rendszeresen, pusztán szerelemből is elkészítette egy-egy frissebb darab fordítását.
Sárdi Dóra az nlc-nek beszélt arról is, régóta szeretnék Magyarországon vendégül látni Julia Donaldsont és állandó illusztrátorát, Axel Schefflert is, és bár az írónő egyelőre még nem állt kötélnek, nem kizárt, hogy Axel Scheffler a jövőben talán Magyarországra látogat.
„Vannak olyan szavak, amiket a gyerekek csak ebből a meséből ismernek”
Őszinte leszek: a gyerekek a legkritikusabb közönség. Nekik aztán magyarázhatja az ember, hogy mássalhangzó torlódás, meg felcsapó jambus, vagy időmértékes versláb, vagy azt, hogy mitől nem lett épp tízpontos az a fordítás. Mert ugye, mit érdekli őket…Nekik csak az számít, hogy az a bizonyos szöveg ott és akkor mennyire fülbemászó, megragad-e bennük valamit, vagy sem
– sorolja a gyerekkönyv-fordítás nagy kihívásait Gábor, aki az alkotási folyamat közepette mégsem csak és kizárólag a gyerekközönségre gondol.
„A Graffalótól kezdve el szoktam rejteni a szövegben úgynevezett »Easter egg«-eket is. Ezeket a fordulatokat a gyerekek még nem értékelik, a szülő viszont annál inkább. A Graffalóban például szerepel egy helyen, hogy valaki »erre jön fürge rókalábon«, ami ugye idézet a Vukból. De a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon már kapható legújabb Donaldson-könyvben, a Patrik, a pingvinben is van egy: amikor a pingvin megy a Déli-sarkra, azt kérdezi »Mondd, melyik út megyen itt a Déli-sarkra?«, ami pedig a Toldiból egy híres mondat. Egy alig észrevehető kikacsintás, hogy a szülők se unatkozzanak olvasás közben.”
A York Maze óriási Graffalót vágott a kukoricatáblába a mese 25. évfordulója alkalmából. A labirintusban álló figura több mint 150 méter magas, és úgy tartják, ez a valaha készült legnagyobb Graffaló (Fotó: Ian Forsyth/Getty Images)
És, hogy mi teszi még lebilincselővé a mesét? Papp Gábor Zsigmond szerint fontos, hogy „olyan szavakat és nyelvezetet használjunk, ami a gyerekek számára is könnyen érthető és befogadható” – mondja, majd hozzáteszi, a Patrik, a pingvin esetében sokat gondolkodott például, hogy beteheti-e a szövegbe a flörtölnek szót. „A kiadónak és a szerkesztőnek is tetszett a megoldás, de végül úgy éreztem, hogy a szülők nem fogják tudni elmagyarázni egy kisgyereknek, mit is jelent a szó, ezért inkább kimaradt.”
Hozzáteszi, jócskán akadnak olyan szavak, amiket a gyerekek kizárólag ezekből a mesékből ismernek.
Hogy csak egy példát mondjak, a »sopánkodik szegény róka« sorban, sok gyereknek lesz újdonság a sopánkodik szó – nem feltétlenül tudják, hogy mit is jelent. Aztán, ahogy megismerkednek vele, attól kezdve – a szülők elmondásai alapján – élvezettel és gyakran használják más helyzetben is.
A műfordító szerint nagyon figyelnek arra, hogy ijesztő, esetleg túlságosan is felkavaró szavak ne kerüljenek a mesékbe. „Emlékszem például, a Graffalókölyök című mesében azt írtam először, hogy »Szörnyű szemeiben gyilkos tüzek égnek« és a kiadó végül kihúzatta azt, hogy gyilkos, mert úgy vélték, túlságosan megrémisztené a gyerekeket.”
„Úgy hangozzon, mintha eredetileg is magyarul írták volna”
Az, hogy a mese bámulatos hatással van a gyerekek agyára és annak fejlődésére, bizonyított tény. Számos nemzetközi kutatás foglalkozott a kérdéssel, az egyik legfrissebb amerikai – egész pontosan Ohióban végzett – vizsgálat pedig azt is kimondja, azok a gyerekek, akiknek napi szinten olvasnak mesét a szülei, átlagosan 290 ezer szóval hallanak többet öt éves korukig, mint azok, akiknek egyáltalán nem olvasnak.
És, hogy ez miért fontos? „Ez nem a mindennapos kommunikációról szól. Azok a szavak, amelyeket a könyvből ismernek meg, jóval összetettebb és bonyolultabb szavak, mint azok, amikkel a szülőkkel beszélgetve találkoznak” – magyarázza a kutatás vezetője, majd hozzáteszi, később ezeknek a szavaknak majd az olvasás megtanulása során lehet nagy szerepük.
Fotó: Pagony
Ha tehát a jövő olvasóinak szemszögéből nézzük a dolgot, egyáltalán nem mindegy, találkozik-e a gyerek élete első néhány évében mesekönyvekkel. És, ha már itt tartunk, az sem mindegy, egész pontosan milyen az a mesekönyv, amivel találkozik. A kínálatról, illetve annak a nyelvi milyenségéről azonban hiába kérdeznénk most Papp Gábor Zsigmondot, akinek – azóta, hogy fia felnőtt – határozottan ritkábban kerül kezébe gyerekkönyv. Azt azonban így is elismeri, hogy a gyerekkönyveket, meséket jegyző szerzők között is akadnak, akik jobban értik a gyereknyelvet, és olyanok, akik kevésbé.
„A fordításokat tekintve is hasonló a helyzet. Egy fordításnál sem az a lényeg, hogy valaki hogyan bírja azt a bizonyos idegen nyelvet, amit fordít; az a lényeg, hogyan bírja a magyar nyelvet” – magyarázza, majd azzal folytatja:
Ma már nem gond a szavakat egyesével lefordíttatni a Google-lel, vagy kikeresni őket a szótárból. Az igazi kihívás – és szerintem ez a lényeg, és erre tanított minket Lator László is (Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító – a szerk.) -, hogy úgy hangozzon az a szöveg, mintha eredetileg is magyarul írták volna. Hogy ne azt érezzem, hogy ez egy fordítás, és ott azért van a végén fordított szórend, mert máskülönben nem jött volna ki a rím.
„Jól eső dolog ez egy műfordítónak…”
Miközben Magyarországon nem létezik nélküle se Graffaló, se Bot Benő, se Majom mamája, és Zog, a sárkány se, Papp Gábor Zsigmond azt mondja, csak ritkán találkozik a fordításai „végfelhasználóival” – a szülőkkel. „Idén volt az első alkalom, hogy a júniusi Könyvhéten a Pagony Kiadó felkért, hogy a többi szerző mellett én is dedikáljam a könyveket. Tekintve, hogy a szöveg fordítója általában csak másodlagos, sőt, még inkább harmadlagos szereplő szokott lenni a szerző és az illusztrátor után, számomra ez egy nagyon-nagyon jól eső dolog volt.”
