A médiában osztotta meg egyáltalán nem szokványos szerelmüket a Hornsby házaspár. A jelenleg 45 éves Allison már 24 éve boldogan él együtt a 26 évvel idősebb kedvesével, az immár 71 éves Bennel. “Ő álmaim férje” – jelentette ki a jóval fiatalabb Allison, aki 1998-ban találkozott először Bennel, alig néhány évvel azután, hogy befejezte a középiskolát. Akkor a férfi postásként dolgozott és éppen kézbesítette a postát a zálogházba, ahol a fiatal nő dolgozott.
Immár 24 éve vannak együtt, ebből 20 éve házasok, Allison szerint a házasságuk erős, és elmondása szerint Ben “királynőként bánik vele”.
„2002 januárjában házasodtunk össze. Hármas ikrek (fiúk) és ikrek (egy lány és egy fiú) szülei vagyunk. A hármasikrek 19 évesek, az ikrek pedig 15 évesek. Öt gyermek felnevelése, különösen az azonos korúaké, kihívást jelentett. Amikor még csecsemők voltak, Ben postai útvonalán laktunk. Ebédre hazajött, és pelenkát cserélt. Akkor ment nyugdíjba, amikor a hármasikrek 7 évesek, az ikrek pedig 4 évesek voltak, ami lehetővé tette, hogy főállású apaként velük lehessen. Úgy gondolom, hogy sok előnye van annak, hogy Ben itthon van és nyugdíjas. Az, hogy ő is rész vett a gyerekek nevelésében, sokat segített abban, hogy ne érezzem magam túlterheltnek, amikor a hármas ikrekről és az ikrekről gondoskodtam. Azt hiszem, érzelmileg egészséges volt a gyerekeink számára, hogy minőségi időt tölthettek az apjukkal. Ben nagyon élvezte, hogy otthon lehet velük és részt vehet a nevelésükben. Mindketten úgy érezzük, hogy abból csak előnye származott a gyermekeinknek, hogy két különböző generációjú szülő hatása alatt nőttek fel. A korkülönbség nagyon természetes a gyermekeink számára. Úgy neveltük őket, hogy nyitottak és befogadóak legyenek” – mesélte Allison.
A korkülönbség és ismeretlenek időnkénti durva megjegyzései ellenére Allison és Ben családja és barátai támogatják a kapcsolatukat. „A nővérem elfogadja és szereti Bent. A barátaim mindig is támogatták a szerelmünknek. Ben családja mindig is nagyon szeretetteljes és elfogadó volt velem és a kapcsolatunkkal” – mondta el a feleség, aki az árnyoldalakról is beszélt: “Néhányszor a gyerekeink barátai az iskolában azt kérdezték, hogy Ben a nagyapjuk-e, és néhány tanár tévesen azt feltételezte, hogy ő a nagyapjuk.”
“Azt tapasztaltam, hogy a nők időnként elítélően viselkednek velem. Néhányszor kaptunk már durva, sértő üzeneteket az Instagramon. Például az egyik videónkhoz, amin éppen csókolózunk, azt kommentelték, hogy “ez egyszerűen undorító”. Privát üzenetekben kérdezősködtek kommentelők a szexuális életünkről kérdezősködtek. Úgy éreztem, hogy a nálam idősebb nők elítélnek. Ezzel szemben nagyon pozitív visszajelzést kaptunk a házasságunkról a barátainktól és azoktól az emberektől, akik jobban megismertek minket. A gyermekeink tanárai is azt mondták, hogy jó szülők vagyunk” – mesélte Allison.
A házaspár nem fél megosztani szerelmüket a világgal a közösségi médiában, Allison így fogalmazott: “Ben valóban álmaim férje. Imádom, ahogy királynőként bánik velem. Hűséges és támogató, biztonságban és szeretve érzem magam. Tudja, hogy az iránta érzett szeretetem tiszta, az ő boldogsága, egészsége és jóléte az elsődleges számomra” – vallotta be.
Szokatlan szerelmi történetük ellenére Allison szerint ez ‘a legjobb kapcsolat, ami bármelyiküknek is volt valaha. “Nagyon gyorsan egymásba szerettünk. Azonnal tudtam, hogy Ben az a férfi, akivel le akarom élni az életemet, és ő is ugyanezt érezte irántam. Soha nem voltak kétségeink afelől, hogy mit érzünk egymás iránt. Remekül kijövünk egymással, még akkor is, ha az időnk majdnem 100 százalékát együtt töltjük. Szeretnénk példát mutatni másoknak egy erős és boldog házasságról” – árulta el.
(via)
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock