nlc.hu
Egészség
Nálunk is felbukkanhat a halálos majomvírus-változat

Előbb-utóbb nálunk is megjelenik a halálos majomvírus-változat

A majomhimlő új variánsa halálos áldozatokat is követel. Rusvai Miklós szerint Magyarországon is felüti majd a fejét ez a vírusváltozat.

Már Németországban is kimutatták a majomhimlő vírus új változatát, az esetet Kölnben észlelték. Az érintett, 33 éves férfi Kelet-Afrikában fertőződött meg a Klád Ib variánssal. A vírust szoros testi kontaktus útján (például szexuális kontaktus vagy ha valaki egy háztartásban él a fertőzött személlyel) kapta el az illető. Európában először Svédországból jelentették augusztusban a majomhimlő Klád I vírusváltozat első megerősített, Afrikán kívüli esetét, a kontinensen továbbra is a Klád II változat a domináns.

A majomhimlő új variánsa Afrikában többféle megbetegedés mellett jelentős számban halálos áldozatokat is követel.

A fekete kontinensen a megfertőződött betegek 7-8 százaléka hunyt el, különösen a kiskorúak között elég magas a halálozási arány.

Rusvai Miklós szerint nem lehet kizárni, hogy a jövőben Magyarországon is felüti a fejét a majomhimlő. “Elképzelhető, hogy megjelenik, sőt azt mondanám, hogy valószínű”fogalmazott az InfoRádióban a virológus. Az elmúlt fél évben Afrikán kívül hivatalos bejelentés Svédországból, Thaiföldről és Németországból érkezett megfertőződésről. 

Rusvai úgy véli, akár Magyarország is lehet a következő érintett állam, de ennek „elég kicsi a valószínűsége”.

A vírus ellen megfelelő higiéniai rendszabályokkal kell védekezni. Rusvai Miklós arra figyelmeztet, ha valaki Afrikába látogat, „csak óvatosan érintkezzen” a helyi közösségek tagjaival; a vírus különösen szexuális úton terjed tovább. Nem ajánlja, hogy bárki helyi ételeket fogyasszon, mert a vadállatok is megfertőződhetnek a majomhimlővel.

Ugyan létezik majomhimlő elleni vakcina, ezt az oltóanyagot azonban nem lehet csak úgy a háziorvosoktól előre kérni vagy igényelni. Kizárólag az országos tisztifőorvos engedélyével lehet felhasználni.

A majomhimlő tünetei

A legtöbb esetben a majomhimlő a bárányhimlőéhöz hasonló tünetekkel jár. A pörkök leestéig kell otthon maradni ezzel a fertőzéssel, a beteg ezután tekinthető gyógyultnak.

A tünetek között bőrpanaszokat, illetve influenzaszerű szimptómákat említenek.

A majomhimlő terjedése

Elsősorban bőrön és nyálkahártyákon keresztül terjed, így a szexuális kontaktus az egyértelműen alkalmas a fertőzés átvételére, de az apró szemmel nem látható bőrsérüléseken keresztül is megfertőződhet valaki. A vírus nagyon ellenálló, tehát a környezetben hosszú ideig fennmarad, a mindennapos használati tárgyak is terjeszthetik a betegek környezetében.

Kiemelt fotó: Augustin Wamenya/Anadolu via Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top