Kedves olvasó, képzelj magad elé egy 424 millió forintot érő festményt! Nyugodtan engedd el a fantáziád, jusson eszedbe Monet, Dalí, Picasso, vagy bárki; magyar festőre inkább ne is gondolj, ez nem a mi kategóriánk, még az idén ősszel elkelt nagyméretű Munkácsy-festményért (Randevú az ablaknál) is „csupán” 150 milliót fizettek, szóval biztos, hogy egy még nála is híresebb alkotó művéről van szó. (Igaz, egy Csontváry pár éve 460 millióért talált gazdára.) Az is valószínű, hogy szegény már halott – ahhoz, hogy az ember ennyiért el tudjon adni egy képet, nem árt távozni az élők sorából, az ilyesmi ugyanis eléggé megtolja egy-egy művész árfolyamát.
Bármi is volt a tipped, van egy rossz hírünk: nem talált. A szóban forgó kép ugyanis nem egy híres festő gyönyörű (de legalább érdekes) műve, hanem egy teljesen friss alkotás: egy furcsa és mérsékelten magával ragadó festmény, amely szándéka szerint a híres kódfejtő-matematikust, Alan Turingot ábrázolja.
Egyébként pedig egy valamiért női testbe bújtatott robot festette, mármint egészen konkrétan, festékkel, ecsettel és robotkezekkel.
Mutatjuk is az alkotót, mögötte két művével az A.I. God, azaz Az M.I. istene című sorozatából – a jobb oldali kép kelt most el.
Forrás: Sotheby’s
Ez az első alkalom, hogy egy nem ember által irányított robot festette kép elkelt egy árverésen, az pedig, hogy valaki (sajnos nem tudni, ki) rögtön ennyit fizetett érte, még a Sotheby’s aukciósházat is váratlanul érte. A cég becsüsei úgy tippelték, 120 és 180 ezer dollár között lesz a végső összeg, ám a licitálás végül eldurvult, a szerencsés nyertes pedig egymilliónál egy „kicsit” többet fizetett érte, konkrétan 1 millió 48 ezer dollárt, azaz 424 millió forintot. Azt azért elárulták, hogy összesen 27 ajánlat érkezett a licit során.
Jogos a kérdés, hogy egy híres, főleg klasszikus festményeket elpasszoló aukciósház miért vagánykodik azzal, hogy most már AI-képeket is árul (a festmény ugyanis technikailag csak egy kicsit több egy bármilyen algoritmus által generált képnél, amelyekkel most már tele van a Facebook is), de úgy tűnik, komolyan gondolják, hogy ez a jövő: mint közölték, az árverés „a kortárs képzőművészet történelmi pillanata”, amely „új utakat tör a nemzetközi művészeti piacon, mostantól ehhez mérik majd a humanoid robotok által készített műalkotásokat”. Ezzel nem tudunk vitatkozni (meglátjuk), azzal viszont igen, hogy a közleményük szerint az alkotó „a világ első ultrarealisztikus robotművésze”. Ennek kapcsán mutatunk egy vele készült korábbi interjút.
Ai-Da
A robotlánynak neve is van: Ai-Da, amely egyszerre utal a mesterséges intelligenciára és Ada Lovelace-re, a világ első programozójára, aki már a 19. században megjósolta, hogy a számítógépeknek komoly szerepük lesz a társadalom alakulásában, és egyszer még gondolkodni is megtanulnak. Ez utóbbi egyébként eddig – szerencsére – nem jött be, és erre maga Ai-Da a legjobb példa.
Ő ugyanis a többi AI-algoritmushoz hasonlóan legfeljebb döntéseket képes hozni előre megadott paraméterek és betáplált modellek alapján, valódi kreativitása és öntudata nincsen. Ehhez képest még az alkotói is úgy beszélnek róla, mintha nem csak intelligens, de érző lény is lenne.
Alkotója, Aidan Meller az IFLScience kérdésére elmondta: hosszasan beszélgettel Ai-Dával arról, hogy „mit szeretne festeni”. Ez persze, mint kiderült, inkább élő szavas promptolás volt (ez az a folyamat, amikor részletes, akár egész mondatokba foglalt kulcsszavakkal instruálja a felhasználó a generatív AI-t, hogy milyen képet hozzon létre).
Meller azt kérdezte tőle, mi jut eszébe, ha azt mondja, „AI, ha jóra használják”. Ai-Dának természetesen nem jutott eszébe semmi, hiszen ő csak egy robot, képtelen gondolkodni és asszociálni, de a nyelvi modellje szerint az adatbázisában az ide passzoló név Alan Turingé, a híres brit matematikusé volt, aki kis túlzással megnyerte a második világháborút az Enigma kódológép feltörésével, és akit Benedict Cumberbatch alakított a Kódjátszma című filmben. Úgy tűnt tehát, hogy Ai-Da Turingot „akarja” lefesteni. A választás azért is ironikus, mert a tudós később megalkotta a róla elnevezett tesztet, amellyel lemérhető, hogy egy mesterséges intelligencia megkülönböztethető-e az embertől, vagy képes tökéletesen úgy viselkedni, mint mi. (Erről pedig az Ex Machina című film szól.)
Ezek után megkérdezték, hogy hogyan, milyen stílusban szeretné lefesteni Turingot. Faggatták művészeti stílusokról, iskolákról, színekről, kompozíciókról, árnyalatokról, azaz promptolással terelgették az alkotói folyamatot.
Mutattak neki eredeti fotókat is a tudósról, méghozzá igazi papírképeket, amelyeket Ai-Da a szemeibe épített kamerákkal szkennelt be. Ezek után nem egyszerűen képeket generált, hanem meg is rajzolta, majd festette őket, amennyire robotkarjai engedték. Emberi segítségre azért szükség volt: a hézagokat a projekt munkatársai pótolták ki, és ők szkennelték be a három festményt, amelyet a robot kiválasztott a 15-ből, amelyet elkészített. Ezeket végül 3D-s nyomtatóval alkották újra sokkal nagyobb méretben, így készült el a hármasoltár, aminek egyik darabját adták most el.
Forrás: Sotheby’s
Abból a szempontból sikeres a projekt, hogy ránézésre, mindenféle háttértudás nélkül senki nem mondaná meg, hogy egy robot generálta és festette, függetlenül attól, hogy a kép esztétikája megkérdőjelezhető (konkrétan olyan, mintha egy Temuról rendelt Francis Bacon készítette volna), és a mögöttes gondolatot, üzenetet is nehéz felfedezni – már csak azért is, mert ilyesmije nincs neki.
A robotlány az Engineered Arts nevű robotikával és művészettel foglalkozó cég és az Oxfordi Egyetem programozóinak gyermeke, és kifejezetten művészeti projektként készült. Eredetileg az volt a céljuk, hogy mindenféle emberi segítség és irányítás nélkül képes legyen gördülékeny beszélgetéseket folytatni alkotásról, kreativitásról, szerzőségről – ez 2019-ben, amikor bemutatták, nagy szó volt, a beszéde ennek megfelelően szintetikus és akadozó –, ezzel vitát szítva a művészet természetéről, pontosabban arról, hogy
kell-e, hogy egy műalkotásnak (emberi) szerzője legyen, vagy lehet valódi művészet az is, ami mögött nincs alkotói szándék, akarat, vágy, érzelmek?
Válasz – részben – csak most született, hiszen míg a művészek nyilván ragaszkodnak hozzá, hogy az ilyesmihez ember kell, most mégis eladtak egy festményt nagyon sok pénzért úgy, hogy egy algoritmus „döntötte el”, mi legyen rajta. Aidan Meller ötletgazda mindenesetre hisz az AI-ban: sok pozitív példa ugyan nincs arra, hogy mi történik amikor az agyonhype-olt technológiai trendek, a művészet és a piac találkozik (az NFT-őrületre emlékszik még valaki?), de ő meg van győződve róla, hogy a mesterséges intelligencia ipari forradalomhoz hasonló változásokat hoz majd a művészetben, és ha mást nem, legalább vitát szít arról, ki lehet művész, és kell-e egyáltalán alkotó a művek mögé, vagy elég, ha az alkotás szimplán létezik, és esetleg még mond is valamit.
Különben is – emlékeztet Meller egy vele készült interjúban –, akik most azt mondják, „ez nem művészet”, gondoljanak bele, hogy akik annak idején a korukat meghaladó, radikális alkotókra is azt mondták a már elismert festők és kritikusok, hogy ők nem is művészek. Elhangzott ez Picassóról, Dalíról és az impresszionisták nagy részéről is, pedig csak arról volt szó, hogy a közönség és a kritikusok ilyesmit addig még nem láttak.
Maga Ai-Da egyébként évek óta azt szajkózza bizarr robothangján és minimális (leginkább a szem forgatására és a száj kinyitására-összecsukására korlátozott) mimikájával, hogy nincsenek érzései, szándékai, gondolatai, ezért hagyományos értelemben alkotni sem tud. 2022-ben beszédet mondott a brit felsőházban, ahol úgy fogalmazott: „nincsenek szubjektív tapasztalataim, számítógépes programoktól függök. Bár nem élek, mégis képes vagyok arra, hogy műalkotást hozzak létre. Arról is megnyugtatott mindenkit, hogy „nincsenek érzelmei”; nem tudni, hogy ehhez azóta is tartja-e magát.
Az viszont biztos, hogy érkeznek még tőle festmények, főleg, ha azokból ilyen gyorsan meg lehet gazdagodni úgy, hogy ő egy fillért nem kér a munkájáért.
