nlc.hu
Család
A neten rendelt „csodaszerbe” halhatott bele a házaspár Kocson

A neten rendelt „csodaszerbe” halhatott bele egy házaspár Kocson

Rejtélyes körülmények között hunyt el a fiatal pár.

Mérgezési tünetekkel találtak rá a rokonaik egy fiatal házaspárra Kocson még 3 hete. A férj már a házban meghalt, a felesége pedig éppen a párja temetésének napján hunyt el egy budapesti kórházban – írja a Blikk. A rendőrségi vizsgálat még mindig folyamatban van, még a konyhát is lefoglalták; mindent elvittek onnan bizonyítékok után kutatva. Most vegyészek próbálják megtalálni a halált okozó mérget a holttestekből. A bulvárlap úgy tudja, eközben különböző pletykák és feltételezések keringenek az esetről Kocson.

A helyiek azt mondták a házaspárról, hogy nagy szerelemben éltek, csupán nem jött a gyermekáldás. Többen úgy vélik, összefüggés lehet a kettős tragédia és a házaspár gyermekvállalási szándéka között.

Gábor és Annamária mindent megpróbáltak, s mivel semmi nem sikerült, állítólag Magyarországon ismeretlen csodaszerektől vártak reményt.

Mivel a mérget eddig nem sikerült kimutatni a szervezetükből, nem kizárt, hogy itt lehet a megoldás – jegyzi meg a Blikk. Valami olyan szer okozhatta a halálukat, amiről ők sem tudták, mit tartalmaz, de az sem kizárt, hogy átverhették őket, kihasználva a baba iránti vágyukat.

A családjuk teljesen összetört a tragédia miatt is. Ők várják már a hatósági vizsgálat végét, csak a rejtély megoldása után tudnak majd kicsit megnyugodni.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top