nlc.hu
Szabadidő

Az ég vörösbe borul – különleges éjszaka jön Magyarországon, itt látható majd a legjobban

Teljes holdfogyatkozás lesz vasárnap. A különleges égi jelenség 82 percig fog tartani, és ha a fogyatkozás elég világos lesz, szabad szemmel is megfigyelhető majd a sejtelmes, sötét, vöröses-barnás holdkorong - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel hétfőn.

A holdfogyatkozás során a Hold a Föld árnyékába burkolódzik, és „kísértetiesen vöröses” vagy barnás színben emelkedik majd fel a keleti égbolton. A naplemente után felkelő Hold már részleges fogyatkozásban lesz.

A teljes holdfogyatkozás Budapesten 19:31-kor kezdődik, 20:12-kor éri el a maximumát és 20:53-ig tart majd – írták a közleményben.

Hozzátették: az ország keleti részén néhány perccel korábban, nyugaton kissé később lesz megfigyelhető a jelenség. A holdfogyatkozás akkor történik, amikor a Hold áthalad a Föld árnyékkúpján, így a Föld kitakarja a Holdat megvilágító napfényt. Ez azonban nem minden teliholdkor következik be, ugyanis a Hold pályája kissé megdől a Föld keringési síkjához képest.

Nézd meg a legutóbbi holdfogyatkozást galériánkban – ilyen csodálatos a Hold: 

Holdfogyatkozás
Holdfogyatkozás
Holdfogyatkozás
Holdfogyatkozás
8 fotó

Teljes fogyatkozáskor a Hold teljesen belemerül a Föld árnyékkúpjába, így erősen elsötétül, de nem tűnik el teljesen, inkább titokzatos vöröses-barnás színben pompázik.

A vöröses színt a Föld légkörében szóródó fény okozza, ugyanaz a jelenség, amely a naplementét is vörösre színezi – magyarázták. Ha a fogyatkozás elég világos lesz, szabad szemmel is megfigyelhető majd a sejtelmes, sötét, vöröses-barnás holdkorong. A teljes holdfogyatkozás 20:53-ig tart, így összesen 82 percig tartózkodik a Hold a Föld teljes árnyékában.

Mivel a Föld légkörében szóródó fény ilyenkor már erősödik, a teljes fázis végéhez közeledve szabad szemmel is jól látható lesz a Hold. A Holdnak ezután még 1 órára és 4 percre lesz szüksége, hogy látványosan levonuljon róla a földárnyék, a részleges holdfogyatkozás így 21:57-ig tart.

Ezután már csak a félárnyék figyelhető meg a fényesen vakító teliholdon az éles szeműek számára – írták. A fogyatkozás megfigyeléséhez tiszta, kitakarásmentes keleti látóhatárra van szükség.

A teljes fázis, ha fényes lesz, szabad szemmel is jól látszik majd. A tájékoztatás szerint a Svábhegyi Csillagvizsgálóban külön programmal is készülnek a ritka jelenség megfigyelésre. Bővebb információ az eseményről itt. 

Címlapfotó: AFP

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top