nlc.hu
Gasztro

Óriásit hibáztál mostanáig a csokitárolással

Az, hogy mennyei-e a csoki, amit majszolsz, nemcsak a kakaótartalmától vagy az ízesítésétől függ: sokat nyom a latban az is, hogyan tárolod fogyasztás előtt.

Ha nem megfelelő helyen és módon tárolod a csokit, az bizony a minősége rovására mehet, és megfoszthat a valódi ízélménytől. Ne kövesd el azt a hibát, amibe a legtöbben belefutnak!

nő csíkos felsőben csokit eszik

Fotó: Getty Images – Deagreez

A hozzáértők tudják, és most neked is szólunk, hogy néhány jelentéktelennek hitt mozzanat hatására olyan folyamatok indulnak be a csokoládéban, amelyek megváltoztatják az összetételét. Rossz hír, hogy ez akár a szállítás vagy árusítás során is bekövetkezhet, vagyis nem mindig te rontod el – de az esetek többségében otthon kerül homokszem a gépezetbe.

Arról, hogy ez bekövetkezett, a felszínén megjelenő fehér elszínesződés árulkodhat, kóstolás közben pedig azt érezheted, hogy az állaga selymesről szemcsésre változik, és az íze a megszokottól eltérően, jellegtelenné, üressé változik.

Kényes kedvenc

A legtöbben azt hiszik, hogy a csoki nem tartozik a „finnyás” ételek közé, és elég arra odafigyelni, hogy ne érje tűző nap, ami megolvasztja. Ez azonban nem így van! A csokoládé a külső hőmérséklet mellett érzékenyen reagál a páratartalomra és arra is, ha levegővel érintkezik.

A hozzáértők szerint attól a csokoládétól, amit úgy árulnak, hogy nincs ezüstpapírba csomagolva, nem érdemes különösebb ízélményt remélni, az ugyanis a papírborítással kiegészítve sokat hozzátesz ahhoz, hogy kedvenced kellően puha és illatos legyen, az íze pedig kiteljesedjen.

Ennyit számít a hőmérséklet

A hőingadozás hatására a csokiban fellelhető zsír megolvad, majd újra megszilárdul, ez azonban nem múlik el nyomtalanul: a felszínénén lévő fehér réteg erről árulkodik. Sietve hozzá kell tennünk, hogy ha ilyet látsz, attól a csokoládé még teljes biztonsággal elfogyasztható, az esztétikai élmény mellett azonban az íze rovására is mehet ez a kis malőr.

A legmegfelelőbb hőmérséklet a csokoládé tárolására a 15–18 °C között mozog, nagyobb kilengések nélkül. Ha többször kerül meleg helyről hidegbe, visszafordíthatatlan változások mennek végbe az összetételében. Ennek legfőbb oka, hogy a csokoládé – ideális esetben – nem egy egységes massza, hanem a zsírok, cukrok és kakaó finoman összehangolt elegye, ami érzékenyen reagál a külső hatásokra.

Nagyon fontos, hogy ne tárold a csokoládét hőforrás közelében: a tűzhely és a forrólevegős sütő mellett a mikró és a hűtő is hőt áraszt magából használat közben, ezért nem jó ötlet ezek közelében elhelyezni a csokit.

A páratartalom is fontos

A levegő páratartalma alattomos ellensége a csokoládénak. Nedves környezetben a csoki felszínén lévő cukor felszívja a párát, aminek hatására oldódni kezd, majd újrakristályosodik. Ennek eredményeképp szemcsés lesz az állaga, a színe pedig fényesről mattá, szürkés-opálossá változik.

A fényre is érzékenyen reagál

Hosszabb ideig tartó, erőteljesebb fényhatásra a csokoládéban lévő zsír oxidálódik, ettől pedig óhatatlanul megváltozik az állaga, az íze és az illata. Érdekesség, hogy a magas kakaótartalmú étcsokoládé valamivel ellenállóbb, azaz a tejcsokoládé és a fehér csokoládé jóval gyorsabban reagál a külső hatásokra, elveszítve jellegzetességeit.

Hol érzi jól magát a csoki?

  • Az, hogy mibe és hogy van csomagolva a csokoládé, nemcsak a vonzó látvány, hanem a megfelelő védelem miatt is fontos.
  • A jó minőségű csokoládék gyártói ügyelnek arra, hogy a terméküket a lehető legnagyobb mértékben megóvják a fénytől, a párától és a levegőtől, ezért gondosan tervezik meg a csomagolást.
  • Vásárlás előtt mindig nézd meg, hogy sértetlen-e a csokit borító papír és/vagy alufólia, illetve a doboza, mert ha ez nem ép, kedvezőtlen változásokon mehet át a csokoládé.
  • Miután hazavitted, érdemes fénytől és párától védett, stabil hőmérsékletű helyen tárolni a csokit, amíg el nem fogy. A kibontott csokit csomagold alufóliába vagy tedd jól záródó dobozba, ezzel sokat tehetsz azért, hogy a lehető legtovább finom maradjon és igazi élmény legyen a fogyasztása.

Hűtőben a helye?

Bár logikusnak tűnhet, jobb, ha a csokoládét nem tárolod a hűtőszekrényben, ugyanis – jó szándék ide vagy oda – ezzel is kárt tehetsz a minőségében.

A hideg környezetben keletkező pára nedvessé teszi a csoki felszínét, aminek hatására megváltozik a csoikban lévő cukor szerkezete, és ebből adódóan az édesség állaga is más lesz.

Emellett a csokoládé könnyen-gyorsan átveszi más, a hűtőben tárolt ételek ízét és illatát, ami szintén rontja a végeredményt.

Száraz, sötét helyen, ahol alacsony a páratartalom, sokkal jobban megőrzi a minőségét a csokoládé.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top