A történet főszereplői nem hétköznapi kirándulók: Jan-Henrik Fallgren és Ylva Bäckström mindketten régészek. A svédországi Öland szigetén sétáltak, a Skedemosse nevű erdős területen, amikor a talajon szabályosan elrendezett kövek csoportjára figyeltek fel. Szakmai szemmel azonnal gyanús volt, hogy itt nem „csak” természeti képződményről van szó.
Mit találtak a gombák helyett?
Fallgren később elmondta: teljesen váratlanul egy úgynevezett domarringot azonosítottak – ez a skandináv régészetben egy olyan kőkört jelent, ahol felállított kövek alkotnak szabályos karikát. A kövek száma szinte mindig páratlan, gyakori a hét vagy kilenc darabos elrendezés. Ilyen kőköri sírhelyek nemcsak Svédországban, hanem például Lengyelországban, Finnországban és Bornholmon is ismertek.
A frissen azonosított domarring Ölandon a vaskor idejéből származik, Fallgren szerint nagyjából i. sz. 100 körülről. A kövek tehát nem csak dísznek álltak ott: nagy valószínűséggel egy sírhelyet kereteznek, amely egy több mint 1800 éves temetkezés emlékét őrzi.
Skedemosse: ahol az isteneknek áldoztak
A helyszín önmagában is különleges. Skedemosse neve egy áldozati lápról ismert, amelyet a skandináv kutatás az egyik legfontosabb kultikus helynek tart. A mocsaras területen az évtizedek során fegyverek, állatcsontok és emberi maradványok kerültek elő; eddig legalább 30 emberáldozat nyomát azonosították. A radiokarbon-vizsgálatok szerint a leletek sora a kora vaskortól egészen a viking korig nyúlik.
Most ehhez a már amúgy is gazdag leletanyaghoz csatlakozott egy újabb darab: a domarring, amely egy újabb vaskori temetkezési pontot jelöl, és finom részletekkel egészíti ki a területről alkotott képet.
Középkori félreértés – honnan a „bírói kör” név?
A „domarring” elnevezés a középkorban ragadt a kőkörökre. Akkoriban úgy hitték, hogy ezek a kövek törvényszéki helyszínek, ahol a bírák a saját kövükön ülve hoztak ítéletet, és azért volt szükség páratlan számú kőre, hogy a szavazatok sose legyenek döntetlenek.
A mai történészek viszont nem találtak bizonyítékot arra, hogy ezek a helyek valóban jogi funkciót töltöttek volna be a vaskorban. Minden jel arra mutat, hogy elsősorban sírhelyek voltak – az elnevezés tehát a későbbi fantázia szüleménye, nem pedig a korabeli valóság pontos lenyomata.
Nem csak egy kőkör: egy elveszett falu nyomai
A sztori azonban itt nem ért véget. Néhány nappal később a házaspár visszatért a területre, és újabb nyomokra bukkant:
- egy vaskori ház alapjaira,
- valamint két további sírra.
Fallgren szerint mindez azt jelzi, hogy a kőkör környékén egy kisebb település, egy egész apró falu állhatott egykor. Vagyis a „gombatúra” valójában egy teljes vaskori mikrovilág kapuját tárta fel: házak, sírok, áldozati helyek egyetlen tájba sűrítve.
Miért fontos egy ilyen véletlen felfedezés?
A Skedemosse környéke régóta kutatott terület, mégis sikerült benne új lelőhelyeket azonosítani – pusztán azért, mert lehullottak a falevelek, és jobban látszott a felszín.
Legközelebb tehát, amikor erdőben sétálsz, érdemes nemcsak a talajon megbújó gombákat, hanem a furcsán szabályos kőcsoportokat is észrevenni. Lehet, hogy épp egy több száz vagy ezer éve eltűnt falu határában állsz.
Fotó: illusztráció, Unsplash
