Egy nő, akit sokan „az Egyesült Királyság legnagyobb mellű nőjének” neveznek, azt állítja, hogy mellei olyan nagyok és nehezek, hogy reggelente alig tud kikelni az ágyból. A 30 éves Melissa Ashcroft pubertáskora óta súlyos hátfájással küzd, és még nyolc hónapos kislányát sem tudja felemelni. Már 20 évesen szerette volna megműttetni magát mellkisebbítéssel, de az orvosa azt mondta, jobb megvárni, amíg szül és szoptat.

Szörnyű hátfájást okoz a hatalmas melle (forrás: Getty Images)
Miután azonban megszülte két gyermekét, Melissa idén azt a választ kapta, hogy a 35-ös BMI-indexe túl magas, és a műtéthez 27-es BMI-t kell elérnie, hogy a biztosító finanszírozza. „23 évesen szültem a fiamat, és a lányom most nyolchónapos, erre most azt mondják, túl magas a BMI-m” – magyarázta. „Azt mondták, le kell fogynom. Az altatás nem működne olyan jól, és nagyobb a vérrögök és fertőzések kockázata.”
Folyamatos fájdalmai miatt Melissa azt mondja, képtelen rendesen edzeni – ezért most 8000 angol fontot (kb. 3,5 millió forintot) próbál összegyűjteni magánműtétre, hogy csökkentsék melleinek méretét.
„Az orvosok azt mondták, hogy nemrég szültem, és a hormonjaim összezavarodtak, a súlyom pedig fokozatosan csökkenni fog” – mondta az anyuka. „Kicsit valóban lejjebb ment a súlyom, de mégis hogyan csináljam?
Nem tudok edzőterembe menni, túl kínos, és futni sem tudok a fájdalom miatt. Azt hiszem ott vagyok az ország legnagyobb mellű női között. 36M-es a méretem
– árulta el Melissa, hozzátéve, hogy az ilyen méretű melltartók 82 fontba (kb. 36 ezer forintba) kerülnek. „Nem tudom felemelni a lányomat, és ez szívszorító. Játszani akarok vele és felemelni. Ha takarítok, szünetet kell tartanom, amíg elmúlik a fájdalom. Reggelente semmit sem tudok csinálni, amíg nem végzem el a hátgyakorlatokat.”




Melissa szerint azt tanácsolták neki, hogy próbálja ki a fogyasztó injekciókat, de két családtagjának is súlyos reakciói voltak – egyiküknek epekőműtétje lett, a másik pedig minden étkezéstől rosszul volt – egy ilyen injekciós kúra után, ezért ő nem szeretné kipróbálni.
Ironikus módon Melissa gyerekként azért volt kicikizve, mert lapos volt a melle, mielőtt hirtelen beindult a pubertása. De mivel édesanyjának és nagymamájának is nagy mellei vannak, szerinte ez „örökletes dolog”.
Egyik pillanatban azért csúfoltak, mert lapos volt a mellem, a következőben meg azért, mert szerintük konyharuhát tömtem a melltartómba.
A skóciai Blairgowrie-ból származó, főállású édesanya azt mondta, hogy ha sikerülne összegyűjtenie a műtét árát, az „olyan lenne, mint az összes karácsonyom egy napba sűrítve”, hozzátéve: „Teljesen megváltoztatná az életem – tudnék játszani a gyerekeimmel a játszótéren, és fel tudnám venni a lányomat.”
Forrás: Mirror