Novodomszky Éva, a Duna TV Családbarát magazinjának műsorvezetője nem a megszokott módon várja az ünnepeket: náluk nem csak az adventi koszorú jelzi az ünnep közeledtét, hanem hetekkel előbb beköltözik a díszítésre váró karácsonyfa is.

Novodomszky Éva (Fotó: Olajos Piroska)
„Tulajdonképpen, amióta gyerekeim születtek, kinyújtottuk ezt az egész karácsonyvárást, egészen korán, elég nagy intenzitással kezdjük– mondja Éva a karácsonyi készülődésükről. – Mi már az adventi időszak elején megvesszük a karácsonyfát. Gyökeres fánk van minden évben, az kint áll a teraszon, aztán tavasszal mindig kiültetünk a kertbe vagy az utcára. Úgy díszítjük fel a házat és a fát, hogy nap nap után előkerül valamilyen új dísz. Folyamatos díszítésben vagyunk, és karácsonyra csúcsosodik ki ez az egész abban, hogy addigra kész az egész dekoráció, a ház és fa díszítése is. Nem egy egész délutánt szánunk erre, hanem minden nap egy pár percet, és így haladunk lépésről lépésre” – meséli.
Nem véletlenül alakult ez így: Novodomszky Éva férje olasz származású, és ez a korán kezdődő ünnepi készülődés a déli országban szokás. Bár a műsorvezető 13 év együttélés után, 2016-ban szakított Salvóval, akivel két közös gyerekük született – a most 19 éves Cristiano és a 13 éves Marco -, most is nagyon szoros kapcsolatot ápolnak, közösen nevelik a fiúkat, közösen karácsonyoznak, még közös üzletet is nyitottak: egy pizzériát Dabason.
Nagyon jól tudunk együtt dolgozni, de rettenetesen fel tud idegesíteni, én is őt időnként. Pontosan amiatt, amiért mint férfi és nő nem vagyunk együtt
– mondta el a tévés 2024.februárjában a Palikék Világa by Manna – Három Igazság című műsorában a tévés, aki akkor azt is bevallotta, hogy már a kapcsolatuk elején tudták, teljesen más emberek, de ennek ellenére bíztak az összecsiszolódásban, ami végül nem valósult meg.
„Kiderült, hogy ez sehogy se akar összecsiszolódni, nem egyezik az értékrendünk, nem egyezik az, ahogy a világ alapvető dolgait látjuk. (…) El kellett fogadnunk mindkettőnknek azt, hogy van, amit egyszerűen nem tudunk kitaposni a másikból” – fogalmazott a tévés.