Kerek évfordulót ünnepelt a Neoton Família múlt hétvégén. Csepregi Éva egy éve készült a Fináléra, és büszkén osztotta meg, hogyan sikerült megvalósítania nagy átalakulását és megújulását.
Mint elmesélte, már zavaró volt számára, hogy kevésbé bírja energiával a koncerteket, ruhái pedig másként állnak rajta. Ezért elhatározta, tavaly január 6-án, édesanyja születésnapján, hogy életmódot vált.
„Lassan kúsztak fel rám a kilók, és nem szívesen fogadtam el, hogy a tükörből már egy másik Éva néz rám. De sikerült az életmódváltás, tíz kilót fogytam a koncertre. Amikor az áhított súlyt elértem, onnantól mindennap mérlegre álltam, hiszen azt meg is kellett tartanom, de fél éve stabilan ugyanannyit mutat a mérleg. Sőt most még egy kilóval kevesebbet is. De meg is tettem mindent ennek érdekében” – mesélte az énekesnő.
Azt is elárulta, mi volt fogyásának titka. Délután négy óra után már nem evett. Ha mégis úgy alakult, hogy muszáj volt, akkor csupán néhány könnyű falatot választott, például joghurtot. Emellett pedig rendszeresen tornázott is.

A Story Magazin legújabb számának címlapja
A koncertre azzal is komolyan készültek az együttes tagjai, hogy mindannyian kiemelten óvták egészségüket. Megállapodtak abban például, hogy a fellépésig senki nem síelhet, immunrendszerüket pedig igyekezték óvni és erősíteni. Sőt Csepregi Éva még Ízing Klára asztrológus barátnőjének tanácsát is kikérte. „Vártam, hogy a csillagok állásából azt olvassa ki, ami megnyugtat. Szerencsére nagyon jó koncertet és elég jó évet javasolt. És nemcsak nekem, hanem a fiamnak, Heatlie Dávidnak is, hiszen az én jóllétem az mindig nagyban függ attól, hogy az övé hogy alakul” – mondta az énekesnő.
Az interjú további részletei a Story Magazin legújabb számában olvashatók.