
A fordulat nem csak a felszínen látszik. Korábban a vörösborból jóval több fogyott, most viszont a fehér és a vörös eladása gyakorlatilag kiegyenlítődött. A vörösborokból közben komoly készletek ragadtak a pincészetek nyakán, és volt olyan helyzet is, amikor több mint egymillió liter vöröset „válságdesztillációval” kellett kivonni a piacról: az alkoholt ipari vagy energetikai célokra használták fel, például fertőtlenítőkhöz, gyógyszeripari célokra.
A könnyedebb italok kora jön
A magyarázat részben kulturális. A vörösborhoz sokszor „nehezebb” ételpárok társulnak – pörköltek, raguk, tartalmas húsos fogások. Ezek a klasszikus ételek a fiatalabbaknál sok helyen háttérbe szorulnak, miközben az ázsiai jellegű fogások, a halas-zöldséges tányérok, a könnyebb konyhák erősödnek a Z generáció körében. Ehhez a fehérbor egyszerűbben illeszthető: friss, savasabb, kevésbé testes, és sokszor alacsonyabb alkoholfokkal is megjelenik.
A másik ok prózai: a bor – még ha nem is számít a legerősebb italnak – a fiatalok szerint egyáltalán nem passzol az egészséges étrendbe. Emellett ott van árérzékenység is: ha valaki ritkábban iszik, sokszor inkább kevesebbet, de „jobbat” vesz. Ez a logika akár még tompíthatná is a bevételkiesést, csakhogy közben a termelői oldalnak át kell állnia, ami pénz, idő, és nem mindenki számára reális opció.
A bortermelők dilemmája: átállás vagy kivágás
A legnehezebb helyzetben azok vannak, akik vörösborra rendezkedtek be, és most azt látják, hogy a piac nem oda húz. A gazdaszervezetek egy része ezért támogatást kér a szőlőültetvények átalakítására: fehér fajták telepítésére, vagy – főleg az idősebb termelők esetében – akár a szőlő kivágására és más kultúrára váltásra. A nagy francia bortermelő vidékeken felmerült olyan megoldás is, ami egy „szociális kivágás” jellegű programként működne: a 55 év felettieknek kvázi átmeneti segítséget adna a nyugdíjig, ha már nincs kapacitásuk vagy forrásuk új bizniszbe fogni.
Nem példa nélküli a drasztikus váltás: más borvidékeken is látszik, hogy a szőlőterületet csökkentik, és helyette más növények felé fordulnak a termelők.
Fotó: illusztráció, Unsplash