
Kim Dzsongun, észak-koreai vezető a lányát bízta meg a nukleáris program és haderő irányításával – számolt be a 444. A 13 éves Kim Dzsue az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatói posztját kapta meg, ami azzal járt, hogy neki kötelesek jelenteni a tábornokok, ők pedig tőle kapnak majd rendszeresen parancsokat, utasításokat.
Kim Dzsue egyre gyakrabban tűnik fel az apja oldalán; hadgyakorlatokon, bemutatókon, rakétakísérleteken is részt vesz. Egyes hírek szerint az észak-koreai vezető a lányát jelöli majd ki a saját utódának.
Észak-Korea: nukleáris arzenál
Mint a portál megjegyzi, Kim Dzsue a napokban, a csaknem egyhetes pártkongresszuson, Észak-Korea ötévente megrendezett legnagyobb politikai eseményén is jelen volt, ahol felelős funkciót is kapott a rendkívül fiatal kora ellenére.
Kim Dzsongün pártkongresszuson bejelentette, Phenjan kész javítani kapcsolatait az Egyesült Államokkal, amennyiben Washington feladja „ellenséges politikáját”, ugyanakkor megerősítette, hogy Észak-Korea tovább bővíti nukleáris arzenálját. A politikai eseményt éjszakai katonai díszszemlével zárták a phenjani Kim Ir Szen téren. A felvételek szerint nagy hatótávolságú rakétarendszereket – például interkontinentális ballisztikus rakétákat – nem mutattak be.
A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet korábbi becslése szerint Észak-Korea mintegy 50 nukleáris robbanófejjel, és további 40 előállításához elegendő hasadóanyaggal rendelkezhet.
Kiemelt fotó: Kim Jae-Hwan/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
Olvass még Észak-Koreáról az nlc-n!
- „Az észak-koreai örömosztag tagja voltam” – disszidens számol be a titkokról
- Kim Dzsongun sírva adta parancsba az észak-koreai nőknek: szüljenek többet
- Észak-Koreában már a plasztikai műtétek résztvevőit is munkatáborba zárják