MÁZS, azaz Mészáros Árpád Zsolt, 2024-ben, 23 év után hagyta ott az Operettszínházat a „szakmai egyet nem értés” miatt és azért, mert felettesei állítása szerint bántalmazó módon viselkedtek vele.
„A jelek – értsd: a jelenlegi vezetőség magabiztos, teljes érdektelensége – (hatalmuk által rám nem kényszeríthető szakmaisága) arra figyelmeztettek, hogy itt már nincs helyem, szerepem, lehetőségem. (…) A jelenlegi vezetőség sokszor (néha már, már, megalázva személyem) úgy éreztette, hogy nem az én művészetemre, élethez való hozzáállásomra, a fiatalok megannyi biztatására, tanítására, felkarolására van már szükség ITT. (…) Fájdalmas látni, hogy tégláról téglára rombolják le “üldözési mániás nem biztosan hozzáértő emberek” – indokolta akkor távozását. Arról is beszélt egy interjúban, hogy mások is otthagyták az Operettszínházat, amiért a szerepeket az utolsó pillanatban adták át olyan színészeknek, akik hűségesek a vezetéshez: abban az időszakban távozott a színházból Sándor Péter és Kerényi Miklós Máté is. Sándor Pétert elküldték, miután nem tartották megfelelőnek a viselkedését az utóbbi időben, Kiskeró pedig 30 év után mondott fel. 2023 decemberében, 40 év hűséges szolgálat után, megváltak a színház karmesterétől, Maklári Lászlótól is.

Ázsia Express sajtótájékoztató (Forrás: Olajos Piroska)
MÁZS: Talán vége lesz a felesleges rongyrázásnak
Most, egy bejegyzésében arról írt, hogy „pontosan ezért” kellett otthagynia szeretett színházát – ezzel a bejegyzéséhez linkelt Telex-cikkre célozott, amiben arról írnak, hogy az Operett vezetője, Kiss-B. Atilla több munkatársát is felhívta a választás estéjén, és az eredményeket látva számonkérte őket arról, hova szavaztak.
Mészáros azt írja, az 50. születésnapi koncertjére is meghívta több kollégáját, akik „emiatt a fenyegető abúzus miatt visszamondták a jelenlétüket”.
Mert idézem a kedves »igazgató elvtársat«: »Saját felelősségedre vállald a következményeket…« Nekem is ezt mondta mikor elvállaltam a külsős Rómeó és Júlia előadást … aztán szóba sem állt velem.. Táncművész kollégáimat, rendező kollégát világítás technikus kollégát és művész Barátaimat fenyegetett meg .. erről levelezések is vannak… Örülünk az igazságszolgáltatásnak és talán vége lesz a felesleges rongyrázásnak, pénzköltésnek, családon belüli szétszórásnak! TAKA VAN…