A 1979 és 1982 közt zajló Transglobe Expedition volt az első expedíció, amely – szinte – kizárólag szárazföldi közlekedési eszközökkel hajtotta végre a Föld hosszanti (észak–déli) körbeutazását. A résztvevők az Egyesült Királyságból, Greenwichből indultak, majd dél felé haladtak, és 1980. december 15-én értek a Déli-sarkra.
A következő 14 hónapban észak felé haladtak, és 1982. április 11-én jutottak el az Északi-sarkra. Majd Ismét dél felé haladva 1982. augusztus 29-én érkeztek vissza Greenwichbe. Ehhez mindkét sarkon át kellett kelniük, és egyes helyeken természetesen azért hajókat is igénybe vettek az utazáshoz, mert máshogy csak bajosan lehetett volna megoldani (hogy pontosan mi is volt az útvonal, azt például ezen a térképen lehet megnézni).
A világutazók James Bondja
Az ötlet az angol egy kalandos életű angol hölgy, Virginia Frances (teljes nevén: Lady Twisleton-Wykeham-Fiennes, közkeletű becenevén Ginny) fejéből pattant ki. Ginny korábban a hadseregnél szolgált búvárként, majd 1969-ben elsőként hajózta végig a Fehér-Nílust légpárnás hajóval, és ő volt az első, aki kizárólag folyami úton keresztül szelte át Brit-Kolumbiát.
És ez még nem minden:
két hónapig állítólag egy ománi sejk harmadik feleségeként élt, hogy cikket írjon élményeiről, és négy expedíciót szervezett az Arab-félszigetre Iram, az elveszett város felkutatására.
1972-ben kezdte tervezgetni a Transglobe Expeditiont: alapos tanulmányokat végzett és különböző szponzoroktól tetemes összegeket gyűjtött (az utazás teljes költségvetése ugyanis kb. 17 és fél millió dollárra rúgott).
Ranulph és Ginny Fiennes kutyájuk, Bothie társaságában (Forrás: Arthur Sidey/Daily Mirror/MirrorpixGetty Images)
Férje és társa a nagy kalandban Ranulph Fiennes volt, aki nemkülönben figyelemre méltó figura: az arisztokrata családból származó Ranulph a Scots Greys lovasság egyik hadnagyaként szolgált, ám végül elbocsátották,
mert megpróbálta felrobbantani a Dr. Doolittle című film forgatási helyszínét, mivel szerinte az súlyosan károsította a környezetet.
A neve a film világában amúgy sem teljesen ismeretlen: ő Ralph és Joseph Fiennes színészek apjának unokatestvére, és állítólag James Bond szerepére is esélyes volt Sean Connery leköszönése után, ám a producerek végül – mint az közismert – Roger Moore-t választották.
De valószínűleg mindenki jobban járt így.
Az expedíció négylábú tagja
Az expedícióhoz egy kutya is csatlakozott: Bothie, a szupercuki Jack Russell terrier. 1977-ben került Fiennes családhoz, miután azok már öt évet töltöttek az expedíció előkészítésével, és annyira megszerették, hogy nem akarták ilyen hosszú időre – a vártnál is hosszabb időre (több mint három évre) – magára hagyni. Így magukkal vitték, amikor Greenwichben felszálltak a Londonba tartó repülőgépre, ahonnan először Franciaországba, majd Spanyolországba utaztak, mielőtt átkeltek a kontinensen a Szaharába, áthaladva Timbuktun, Malmi és Elefántcsontparton, egészen a Guineai-öbölig.
Ott felszálltak a Benjamin Bowring nevű hajóra, amellyel Fokvárosba (Dél-Afrika) hajóztak, ahol elvégezték az utolsó előkészületeket az Antarktiszra való induláshoz. Eleinte úgy tervezték, hogy Bothie Guineában marad, és majd ott megvárja gazdáit, mivel attól tartottak, hogy az antarktiszi éghajlat túl extrém lenne az aprócska állatnak.
Ám pont az ellenkezője történt: a kutya nem bírta az egyenlítői hőséget és páratartalmat, ezért végül velük tartott az út további részén is.
Bothie kutyus profilból (Forrás: Arthur Sidey/Daily Mirror/MirrorpixGetty Images)
1979. december 22-én indultak útnak az Antarktisz felé, ahová 1980. január 4-én érkeztek meg. Felállítottak egy táborhelyet, amelyet a közeli Ryvingen-hegyről neveztek el, és amely négy, kartonból készült kunyhóból állt. Ott töltötték a telet augusztusig, amikor motoros szánokkal indultak el a Déli-sark felé, míg Bothie minden alkalmat megragadott, hogy játsszon, szaglásszon a hóban, vagy egy héten át rettegjen, miután hallotta, hogy a gleccser visszhangozza az ugatását. December 15-én értek célba, és az Amundsen-Scott állomáson pihenték ki magukat.
Megérkezés az Antarktiszra
Bothie többnyire egy kis piros kabátot, egy speciális símaszkot és egy speciális kutyanadrágot viselt, bár ha az időjárás nem volt túl zord, gyakran ezek nélkül lófrált a szabadban
Egy héttel később a Ross-jégsapka felé vették az irányt, átkelve a Transzantarktiszi-hegységben található, 190 kilométer hosszú Scott-gleccseren, és 1981. január 11-én megérkeztek az Új-Zélandi Scott-bázisra (az amerikai McMurdo-állomás mellett, a Föld legdélibb aktív vulkánja, az Erebus-hegy lábánál), ezzel befejezve az Antarktisz átkelését.
A kutyus végig jól érezte magát és a csapatra is pozitív hatással volt a jelenléte, így velük tartott, amikor újra felszálltak a Benjamin Bowring fedélzetére, hogy átkeljenek a Csendes-óceánon észak felé. Megálltak Aucklandben, Sydneyben, Los Angelesben és Vancouverben, mielőtt eljutottak a Yukon-folyó torkolatáig, ahonnan leereszkedtek a Mackenzie-folyón a Beaufort-tengerig. A terv az volt, hogy áthajózzanak a legendás Északnyugati-átjárón.
Ranulph Fiennes hazafelé tart (Forrás: Peter Case/Daily Mirror/MirrorpixGetty Images)
Az Északi-sark meghódítása
Fiennes és Burton 1981. július 26-án indultak útnak az inuvialuitok Tuktoyaktuk nevű falujából egy kis motorcsónak fedélzetén. Összesen 4800 kilométert utaztak, Tanquaryból még további 240 kilométert kellett gyalogolniuk, átkelve a befagyott Hazen-tavon, hogy elérjék Alertet, a világ legészakibb lakott települését, ahol felállították a téli táborukat, Bothie-t pedig a csapat többi tagjára bízták. A sarkra is gyalog jutottak el, kivéve az első szakaszt, amelyet motoros szánokkal tettek meg.
1982. április 10-én teljesítették a küldetést, és azonnal rádión jelentették a sikert az alaptáborba, ahonnan egy kis repülőgéppel – az ellátmány mellett – egy nagyon különleges vendég is érkezett: Bothie, aki így
az első és egyetlen kutya lett, aki a Déli- és az Északi-sarkon is járt.
Angliába a Svalbard-szigetcsoporton keresztül tértek vissza, és 1982. augusztus 29-én érkeztek meg Greenwichbe.
Bothie, a Transglobe Expedition promóciós plakátján (Forrás: transglobe-expedition.org)
Bothie hét éves volt, vagyis nagyjából az élete felénél járt. Hogy további sorsa pontosan hogyan alakult, arról kevés információ áll a rendelkezésünkre:
az biztos, hogy egy időre valóságos sztár lett Angliában, fényképét poszterekre és képeslapokra nyomtatták, valamint Bothie-t formázó plüssállatokat is gyártottak. Utána pedig valószínűleg békében és boldogságban élt a Fiennes-család birtokán.
Ginny több nagy expedíción már nem vett részt: inkább birkatenyésztéssel foglalkozott, egészen 2004-es, sajnálatosan korai haláláig. Ranulph újranősült, és rendületlenül folytatta kalandos utazásait a világ körül, habár nem mindig járt sikerrel: 2012-ben, 68 éves korában például ki kellett menekíteni az Antarktiszról, miközben télen próbált rajta átkelni. Ma is él – 82 éves múlt – és gyakran vesz részt jótékonysági rendezvényeken.
Bothie rekordját – miszerint ő volt az első kutya, aki mindkét sarkra eljutott – más eb már aligha fogja leutánozni: 1994-ben az Antarktisz-szerződést aláíró országok ugyanis – elsősorban a fókapopuláció érdekében – új környezetvédelmi törvényt fogadtak el, amely szerint a Déli-sarkra többé nem léphetnek be kutyák.
