Sergio Sierra természetfotós Chilében készített felvételt a helyben queltehue vagy treile néven ismert madárról. A faj tudományos neve Vanellus chilensis, magyarul pampabíbic, Dél-Amerika számos országában pedig tero néven ismerik.
A fotós szerint vidéken szinte természetes riasztóként működik: amint gyanús embert, állatot vagy potenciális ragadozót észlel, jellegzetes, messzire hallatszó kiáltásba kezd. Ha pedig egy másik pampabíbic meghallja, maga is válaszolhat, így rövid idő alatt egész hanglánc alakulhat ki a környéken. A chilei felvételről a Diario UNO számolt be.
Nem ének, hanem sokszor figyelmeztetés
A pampabíbic hangja nem csupán egy feltűnő madárhang. A Cornell Egyetem eBird adatbázisa kifejezetten harsány, feltűnő partimadárként írja le, amelynek reszelős, erős kiáltása már messziről elárulhatja a jelenlétét. Nyílt területeken, legelőkön, mezőkön és víz közelében egyaránt előfordul.
A faj hangadását tudományosan is vizsgálták. Egy 2017-ben a PLOS One folyóiratban megjelent kutatás szerint a pampabíbic egész évben, nappal és éjszaka egyaránt aktív hangadó lehet, hangjai pedig különösen feltűnőek territoriális repülések és veszélyhelyzetek során. A kutatók többféle riasztóhangot is elkülönítettek, és megfigyelték, hogy a fiókák védelmekor a madarak hangadása és támadó viselkedése is fokozódhat.
Más állatok is figyelnek rá
A pampabíbic riasztórendszere annyira megbízható lehet, hogy nem csak a fajtársai veszik komolyan. Egy 2018-as terepkísérletben argentin kutatók azt vizsgálták, hogyan reagálnak az üregi baglyok a pampabíbic vészjelzéseire. Amikor a baglyoknak lejátszották a madár riasztóhangját, fokozódott az éberségük, miközben a kontrollhangokra nem reagáltak ugyanígy.
A kutatók szerint ez arra utal, hogy a baglyok más faj figyelmeztető hangjából is képesek információt szerezni a környezet veszélyeiről. A tanulmány a pampabíbicet kifejezetten zajos, territoriális és a betolakodókkal szemben agresszív fajként írja le, vagyis az „élő riasztó” elnevezés ebben az esetben meglepően találó.
A fészkéhez közel már kevésbé barátságos
A pampabíbic azért reagál ennyire érzékenyen a betolakodókra, mert különösen sebezhető helyen fészkel. Nem fára vagy eldugott bokorba építi fészkét, hanem közvetlenül a talajon, gyakran mindössze egy sekély mélyedésben, amelyet kevés száraz fűvel bélel ki. Ez azt jelenti, hogy a tojásokat és később a fiókákat ragadozók, kutyák, emberek és más állatok is könnyen megközelíthetnék. A madár ezért nem feltétlenül menekül el, ehelyett hangosan riaszt, a betolakodó fölött repül, és akár alacsony, zuhanó támadásokat is indíthat. A chilei madártani források szerint költési időben különösen féltékenyen őrzi a fészket és a fiókákat.
A szárny könyökhöz közeli részén ráadásul vöröses sarkantyú található, amely már önmagában is különleges megjelenést kölcsönöz neki.
Chilében korábban kezdődhet a költés, mint sokáig gondolták
A fajról gyakran azt írják, hogy Chilében július elején indul a költési időszaka. Egy hosszabb terepvizsgálat azonban ennél árnyaltabb képet adott. Manuel Marín 2000 és 2014 között vizsgálta a pampabíbic szaporodását Chile középső részén. A legkorábbi teljes fészket már május végén megtalálta, a költés pedig december végéig is elhúzódhatott.
A legtöbb tojással teli fészket július és szeptember között találták, vagyis valóban a chilei tél a legfontosabb költési időszak, de a szezon jóval korábban elkezdődhet, mint ahogy a régebbi leírások alapján gondolták. A fészekalj kettőtől öt tojásig terjedt, az esetek több mint felében három tojás volt, a kotlás pedig körülbelül 27 napig tartott.
A fiókák hamar elhagyják a fészket, ezért a rejtőszín fontos védelmet jelent addig is, amíg a szülők hangos riasztással és támadórepülésekkel próbálják távol tartani a veszélyt.
Fotó: Unsplash
