nlc.hu
Sztárok

Összeházasodott a Madách Színház két sztárja: gyönyörű esküvő volt

Gadó Anita és Cseh Dávid Péter kapcsolata szintet lépett: a Madách Színház sztárjai összeházasodtak.

Új fejezet kezdődött Gadó Anita és Cseh Dávid Péter kapcsolatában: a két színész, akik hosszú ideje ismerik egymást, és az elmúlt években a színpadon is számos alkalommal dolgoztak együtt, immár férjként és feleségként folytatják közös életüket. A pár augusztus elsején mondta ki a boldogító igent, az esküvőjükről pedig most először osztottak meg közös fotókat – szúrta ki a Blikk.

Gadó Anita és Cseh Dávid Péter története szorosan összefonódik a színházzal. A Madách Színházban ismerték meg egymást, és bár a kapcsolatuk sokáig csak szakmai és baráti ismeretség volt, néhány évvel ezelőtt szerelem szövődött közöttük. Azóta nemcsak a magánéletben alkotnak egy párt, hanem a színpadon is rendszeresen találkozik a két tehetséges színész. Mindketten szerepelnek a Madách Színház egyik nagyszabású musicaljében, A nyomorultakban, emellett a Kocsák Tibor és Miklós Tibor nevéhez fűződő Musical Klub-esteken is gyakran együtt lépnek fel. Ezeken az alkalmakon több ismert musicalduettet is előadnak, köztük az Abigélből a Két szív, illetve a Rentből a Másik napon című dalt.

gadó anita cseh dávid péter

A közös munka azonban nem mindig egyszerű egy szerelmespár számára. Anita és Dávid éppen ezért igyekeznek tudatosan elválasztani a szakmát a magánélettől. Nem szeretnék hazavinni a színpadi feszültségeket, és arra is figyelnek, hogy ne instruálják egymást otthon. Bizonyos kérdésekben ugyanakkor kifejezetten számítanak a másik véleményére, főként amikor énektechnikáról van szó.

Anita számára különösen fontos időszak az idei ősz, hiszen szeptember 18-án mutatták be a Madách Színház legújabb musicaljét, az Evitát, amelyben a 28 éves színésznő Eva Perón szerepét alakítja. A bemutató nagy esemény volt számára, a premierre pedig természetesen szerelme is elkísérte. Dávid korábban maga is főszerepet játszott a teátrumban: a Jézus Krisztus Szupersztárban Jézus szerepében láthatta a közönség.

A pár azonban most nem egy újabb színházi szereppel, hanem egy fontos magánéleti mérföldkővel került a figyelem középpontjába. Kiderült ugyanis, hogy Cseh Dávid Péter már nem csupán Anita kedvese, hanem a férje. A színészek augusztus elsején kötötték össze hivatalosan is az életüket, az örömhírt pedig esküvői fotókkal osztották meg követőikkel. A képeken jól látszik, mennyire boldogok: Anita gyönyörű menyasszonyként, Dávid pedig elegáns vőlegényként állt kamerák elé.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top