 Válasszunk táncot! |
Amikor koreográfiát tervezel, inkább a közönség érzelmeire szeretnél hatni, vagy el szeretnéd gondolkodtatni őket?
Mind a kettő. Vannak részek, amik emocionálisan hatnak, és vannak olyanok is, amik gondolkodóba ejtenek. Leginkább az egész az, ami jó esetben gondolkodóba ejt, de a tánc elsősorban az érzékekre hat.
 |
| Fotó: Dömölky Dániel |
Ha a címmel vagy a tartalommal nem adnál kapaszkodót a nézőnek, lehet hogy teljesen mást gondolna a látottakról, mint például te?
A címmel az alkotó meghatároz egy aspektust, vagy egy számára egy lényeges pontot, ami köré szervezi az előadást, de amúgy lehet egy lényegtelen pont is a szervezőelem, és akkor éppen ellenpontozni akar a címmel. Ez esetben a Rumble mint darabcím az egész előadás rezgésére, vibrálására és dinamikájára utal. Persze velem is elő szokott olyan fordulni, hogy úgy ülök be egy előadásra, hogy nem feltétlenül olvasom el előtte a címét, és ha jó és hat, nyilván kíváncsi leszek a címére is.
A témához keresed a koreográfiát, vagy a koreográfiához a témát?
Többféle változat van. Van úgy, hogy egy irodalmi mű kelti fel az érdeklődésemet, gyakran egy téma, ami foglalkoztat, de olyan is akad, hogy egy zene. Évek óta a Péter (Kunert Péter) szerzi a zenéimet, úgyhogy ilyen szempontból van kihez fordulnom. Persze már ismert, létező zenék is tudnak inspirálni, Sztravinszkijtől kezdve egészen a Rammsteinig. Ez utóbbi egy igen vicces előadáshoz kötődik, melyben három fiú Rammsteinra nyalókát nyalt… (Nevet.)
Jól érzem, hogy a Rumble leginkább a diszharmóniára épül? Harmonikus kapcsolatot nehéz felfedezni benne…
Ez így van. Most ezt a témát választottam, ez érdekel. Az emberek közti feszültséget, dühöt, agressziót, uralkodási vágyat, birtoklási vágyat szerettem volna bemutatni, mert ezek ott vannak az emberek hétköznapi életében otthon és a munkahelyen. Ez a darab most erre épült, a világban zajló erőszak és a párkapcsolati feszültségek mentén.
A darab erősen férfiközpontú. Ezek a problémák szerinted nem jellemzők a nőkre?
Ha a sport oldaláról közelítesz, a különböző küzdősportokat nagyrészt férfiak űzik. A harci ösztön is inkább férfi sajátosság. Persze mindezek a nőkben is megvannak, de inkább a férfiakra jellemzőek. A kezdeti koncepció az volt, hogy nem is lesznek benne nők. Aztán úgy éreztem, hogy egy férfidarab nők nélkül nagyon hiányos lenne. A lányok arcát azért is takarja a darab nagy részében a hajuk, mert itt nem fontos a személyiségük. Csak a vágy tárgyát testesítik meg, egyfajta prédát.
 |
| Fotó: Dömölky Dániel |
Ha azt állítanánk róla, hogy ez egy feminista darab, szerinted túlzás?
Szerintem nem feminista darab. Több országot találunk, ahol mindez teljesen hétköznapi. Most jöttünk haza Jordániából egy fesztiválról, ahol azt tapasztaltuk, hogy az éttermekben, kávézókban nincsenek helybéli nők, ez férfikiváltság, és az utcán is csak csadorral fedve járnak. A világ nagy részén még mindig teljesen normális, hogy a nő csak kullog öt lépéssel a férfi mögött. Nyilván arról, hogy szabad akarat vagy önmegvalósítás, szó sincs.
A darabban a munkahelyi könyöklésekbe a nők látványosan nem szólnak bele. Úgy érzed, hogy a fontosabb döntésekből a világ kihagyja őket?
Nem így van? Mondhatjuk, hogy ez egy látlelet.
Nem furcsa, hogy egy társulat vezetőjeként, sok-sok férfi főnökeként mondod ezt?
Pont hogy olyan helyzetben vagyok, hogy erről nyilatkozhatok. Ki beszéljen erről, ha nem egy női író, egy női rendező, bármilyen női szerző vagy egy női koreográfus? Nem a saját sorsomról beszélek, hanem más nők sorsáról.
Nehéz volt vezetőként elfogadtatni magad?
Ezt meg lehet tanulni, de nyilván alkati kérdés is. El kell sajátítani olyan dolgokat, amik nem feltétlenül járnak együtt a nőiséggel. A határozottságot, a döntésképességet, a megfelelő irányítási készséget, az organizálást, a koordinálást, az átlátó képességet. Erősítenem kellett magamban ezeket a jegyeket ahhoz, hogy amikor a színházban odaállok akár 10 férfi technikus elé egyedüli nőként, akkor határozott és közben barátságos tudjak maradni. Hiszek a kedvességben, és szerintem nem feltétlenül kell ahhoz agresszívnek lennem, hogy hallgassanak rám. Fontos a határozottság, de az is érdekes, hogy ha valamiben bizonytalan vagyok, a férfiak rögtön segítenek. Egy nőnek más eszközei is vannak, hogy elérjen dolgokat. Ravasznak is kell lenni. Néha úgy érzem, hogy ha férfi lennék, akkor könnyebb lenne, de valójában nem tudhatom, mivel nem vagyok férfi. Azt azért tudom, hogy ha egy férfi jön velem egy fontos tárgyalásra, akkor a tárgyaláson lévő egyéb férfiak inkább az ő szemébe néznek, mint az enyémbe. Nem hiszem, hogy ez lekezelés lenne, talán inkább ösztönből jön a férfiaknál.
 |
| Fotó: Dömölky Dániel |
Miért pont most jött elő ez a téma az életedben?
Különösebb oka nincs, egyszerűen már sokszor meséltem a párkapcsolatokról és a nőkről korábbi előadásokban, ezért most inkább férfiakról szerettem volna. Az ő lelkükbe, szívükbe és gondolataikba kevésbé látok bele, ezért most az ő világuknak egy részét szerettem volna bemutatni. Nem gondolom azt a férfiakról, hogy agresszív állatok, csak azt, hogy van egy nagyon erős ilyen irányú tulajdonságuk.
Egy táncelőadás esetében fontos számodra a táncosaid arcjátéka?
Pont erről beszélgettem most az Enikővel (Eszenyi), és a rendezők ezt nagyon hiányolják a táncosoktól, mintha színészek lennének. Én inkább úgy érzem, hogy ha a test játéka elég erőteljes, akkor az elárulja, hogy mi történik velük. A gondolataik kirajzolódnak a testükre és az arcukra is.
A tánccal szeretnél történetet mesélni?
A Rumble inkább apró történetek összességéből áll össze, mint ahogy az élet is. Kis epizódok, amik összefolynak. Ez nem egy történetmesélős darab, de vannak benne követhető szálak.
