nlc.hu
Sztárok
Dobó Kata szerelmes képéért odavannak

Dobó Kata szerelmes képéért odavannak

Az elmúlt időszakban voltak találgatások, vajon együtt van-e még Zsidró Tamás és Dobó Kata. A mostani kép egyértelművé teszi, mi a helyzet.

Azután, hogy kiderült Dobó Kata és Zsidró Tamás kapcsolata, a páros nem árasztotta el a közösségi oldalakat a közös fotókkal, de azért időről időre posztoltak egy-egy szerelmes képet. Nemrégiben az egyik napilap arra figyelt fel, hogy ezek is elmaradtak, és miután a találgatások beindultak, utánajártak, mi igaz abból, hogy netán megromlott Dobó Katáék kapcsolata
 
„Sokszor előfordul, hogy hajnali 4-kor kel, forgatás után még játszik a színházban, és csak 10 után ér haza. Clauék esküvőjéről pedig azért késtem, mert Prágából, egy fodrászbemutatóról jöttem haza pont aznap. Kata másnap forgatott, így ő hamar otthagyta a bulit. Ha végzett a filmjével, a Korhatáros szerelem 2-t kezdi forgatni, de az már sétagalopp lesz ehhez képest” – válaszolta múlt héten Zsidró Tamás, amikor a Bors megkereste. Az is kiderült, hogy ennek a nehéz időszaknak ezen a héten vége, és akkor végre nem csak egy-egy délutánt tudnak kettesben tölteni. 

A találgatásoknak mégsem ez vetetett véget, hanem a közös kép, amit Dobó Kata posztolt a közös hajókázásról: 

Dobó Kata és Zsidró Tamás a Balatonon hajókázott a múlt heti vihar előtt

Az elmúlt időszakban, nagyjából április óta csak kevés közös kép jelent meg, ahogy azt a galériára kattintva is láthatod. De mindegyiken látszik, hogy odavannak egymásért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top