Füttyös Gyuriról nem sok konkrétumot lehet tudni, még annak ellenére sem, hogy Pesten szinte mindenki ismerte. Szájhagyomány útján maradt fenn néhány információ az élete alakulásáról, innen tudjuk, hogy igazi legenda volt már életében is. Az 1930-as években született Budapesten – talán a Móricz környékén –, az 1960-as évek közepén vált igazán ismertté, és az 1990-es évek közepén tűnt el.
A Füttyös, ahogyan sokan nevezték, egész nap az utcát járta, és meglepetésszerűen bukkant fel Budapest különböző pontjain. Hol a műjégpályánál, hol a Károlyi Mihály utcában látták, hol Budán – egyszóval bebarangolta az egész várost. A legtöbbet a Nagykörúton és a Rákóczin grasszált. Egész álló nap öles léptekkel járt-kelt, mintha mindig sietett volna valahová. Svájci sapkát viselt, és a nyári hőséget leszámítva hosszú kabátot hordott, amelynek alja csak úgy lobogott a nagy rohanásban.
Gyalog szelte a várost, de azért – az akkori jó magyar szokáshoz híven – ő is tujázott néha. Vagyis: felpattant a villamosok ütközőjére, és úgy utazott. Ezzel meg lehetett úszni a jegyvételt, illetve nyomorogni sem kellett a villamoson. (Itt jegyezzük meg, hogy ma már csak a tempó miatt is necces a villamos hátulján utazni, és hát amúgy is elég nehéz kivitelezni a Combinókon a tujázást. Persze pár fiatal azért minden évben szórakozik ezzel, úgyhogy a BKV is mindig kiad egy közleményt, hogy ez milyen veszélyes, illetve hogy rendőrségi feljelentéssel jár. A tujázást pedig most már szörfözésnek hívják. Bizony, változnak az idők…)
A Teréz körúton bukkant fel leggyakrabban (Képünk illusztráció. Fotó: Fortepan)
Füttyögés, forintozás, ingyen kávé
Szóval Füttyös Gyuri, aki eredetileg a Téglás János vagy a Szabó György névre hallgathatott, kedélyesen tujázgatott és rohangált a városban, mindeközben pedig éles, vijjogó hangon füttyentgetett. Becenevét erről a „jó” szokásáról kapta, amit állítólag folyamatosan gyakorolt, egy percre se hagyta abba. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy soha nem fütyült semmiféle nótát vagy bármilyen felismerhető dallamot.
Jártában-keltében a Füttyös pénzt is kért a járókelőktől. Nem koldult, csak épp odalépett valakihez, és felszólította, hogy adjon neki – két forintnál többet pedig soha nem fogadott el. Viszonyításképpen: a hetvenes években egy kiló baromfi 25 forint, 1 kiló kenyér 3 forint volt, a Symphonia cigit 5,60, a fagyit 1,50 körül adták. Hogy Gyuri mit csinált a pénzével, csirkére gyűjtögette, vagy elfagyizta, nem tudni. Kávét viszont bizonyosan nem vett belőle, ugyanis néha betért egy-egy kávézóba, és minden kommentár nélkül felhörpintette a vendégek eszpresszóját. Ez egyben egy lehetséges magyarázat arra is, hogy miért sietett, pörgött állandóan…
Csapkodni mindent: nők fenekét, kirakatokat, oszlopokat
A füttyentgetése mellett Gyuri arról lett ismert, hogy folyamatosan csapkodott a nála lévő összetekert Népsporttal vagy Esti Hírlappal. Leginkább a csinos nők fenekére sózott az újsággal egy jót – a kedvenc korosztálya a 30-40 éves volt. De egyébként is imádta az ellenkező nemet: állítólag minden szép nőhöz odament, és bár ártalmatlan, mosolygós, kedélyes ember hírében állt, ilyenkor gyakran elagyabugyálták őt a hölgyeket védő férfiak.
Ugyanakkor nemcsak a nőket paskolta: nem kímélte a hirdetőoszlopokat, autókat, kirakatokat, cégtáblákat és kapukat sem. A fodrászatokat különösen szerette – beviharzott, és a hajszárító burákat náspángolta el. Ahogyan a kozmetikákba is minden gond nélkül benyitott: pénzt kért, legyintett párat az újsággal, majd elszáguldott.
Előszeretettel csapkodta újsággal a nők fenekét (Képünk illusztráció. Fotó: Fortepan)
Súlyos mentális betegsége lehetett
Gyuri csapkodási és fütyülési kényszere az 1956-os forradalom és szabadságharc után jelentkezett először, egészen odáig átlagos autófényezőként, karosszérialakatosként, majd mérnökként élte minden napjait. Állítólag egy hozzá közel becsapódó lövedéktől légnyomást kapott, és ez okozta nála a súlyos mentális zavart, de van olyan verzió is, miszerint végignézte, ahogy lelövik a testvérét, a történet egy másik változatában pedig meghurcolták, és fel akarták akasztani. Az mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy ’56-ban történt vele valamilyen traumatikus esemény, amit nem tudott ép ésszel feldolgozni. A szabadságharc után egy időre eltűnt, Belgiumba költözött a nővéréhez, de honvágya miatt visszatért Budapestre, és édesanyjával élt tovább a VII. kerületben.
Gyuri mentális betegségével kapcsolatban Koncz Karola pszichológust is megkérdeztük, de sajnos a rendelkezésre álló információk alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy milyen problémája is lehetett a város kedvencének. A szakember az NLCafénak elmondta: elképzelhető, hogy agyi működési zavar okozta a kényszeres viselkedésmintát (vagyis a füttyögést és a csapkodást), és azt is kihangsúlyozta, hogy a kényszeres cselekvés sok eseteben egy komolyabb mentális betegség tünete, ugyanis a félelemkeltő gondolatok kivédésére is szolgál, ideig-óráig egyben tartva ezzel a pszichét. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Gyuri elméje feladta egy ponton, ugyanis az eltűnése előtt a pszichiátrián kezelték.
Írt róla az Omega, és Gothár egyik filmjében is szerepel
Füttyös Gyuriról az Omega is megemlékezett Trombitás Frédi című dalában. „[A] Trombitás Frédi […] egy ártatlan sláger, amely a legendás Füttyösről, egy szellemileg visszamaradott emberről szólt, aki állandóan a nők fenekére suhintott egy újsággal, miközben fütyörészett. Nem akartuk őt bántani, ezért nem lett belőle Füttyös Frédi, de ez adta Adamis Annának az ötletet a dalhoz” – nyilatkozta Molnár György, az Omega gitárosa a Lángoló Gitároknak. A dal a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek stúdióalbumon szerepelt, amely 1698 decemberében került boltokba.
Füttyös Gyuri Gothár Péter 1979-es, Ajándék ez a nap című filmjében is látható egy cameoszerepben: Esztergályos Cecília fenekére húz rá egyet egy újsággal a Ferenciek terén (akkoriban Felszabadulás tér) az aluljáróban. Mivel ismert városi figura volt, Gyuri eleve nem maradhatott ki a Budapesten játszódó filmből, és Gothártól azt is tudjuk, hogy jelenete feloldásként került a film legvégére. A rendező szerint a Füttyös megérezte, kire kell rácsapni, kinek van szüksége egy mosolyra, ezzel pedig jókedvre derítette az embereket, és „ritmust adott a következő napjukhoz”.
Füttyös Gyuriról Fábri Péter is írt egy dalt, amelyet Kováts Kriszta énekelt el 1986-ban. Érdekesség, hogy a számban egy sort a cenzúra nyomására ki kellett cserélni: a hatalomnak nem igazán tetszett a „veri a falat, ahogy őt is verte egy ávós vagy egy náci” sor, ezért a „veri a falat, ahogy őt is verte az isten is meg más is”-ra változtatták. A szöveg így végül a következőképpen alakult:
Egy legenda járja Budát és Pestet,
Egy kósza legenda járja,
Egy férfiről, aki nagyokat lépve
A pesti utcákat járja.
Mérnök volt és légnyomást kapott,
legalábbis így szól a fáma,
Negyvenötben, vagy ötvenhatban,
És azóta az utcákat járja.
Csak olyankor látjuk megállni őt,
Ha leszólít: Adj egy kettest!
Messziről látni, ha közeledik,
És a kabátja szárnya repked.
A Keletinél jár, a Nyugatinál jár,
A sapkája persze svájci,
És veri a falat, ahogy őt is verte
Az Isten is meg más is.
Halálát is legendák övezik
A szám megjelenésekor Gyurit állítólag elmegyógyintézetben kezelték, de hozzá is eljutott a dal, meg is hallgatta, és tetszett neki, hogy írtak róla. Hogy meddig volt benn a Lipóton, mikor engedték ki, mivel kezelték, nem tudjuk – mindenesetre az 1990-es évek közepétől már nem lehetett látni Pesten. Van olyan történet, amely szerint a Füttyös vidékre költözött; mások azt mondják, hogy halálra fagyott az utcán, megint mások azt, hogy agyvérzést kapott a Keletinél. De akárhogy is van, egy biztos: a legendája a mai napig él, és még sokáig élni is fog.
(Források: Lángoló Gitárok, Ártörténet, Sulinet, Urban Legends, 21. század)
