nlc.hu
Aktuális
„A börtönben szabadabb vagyok, mint eddig életemben bármikor”

„A börtönben szabadabb vagyok, mint eddig életemben bármikor”

Az anya tizenhét éven keresztül azt hazudta egészséges lányának, hogy halálos beteg, így az tolókocsiban élt. Bosszúból megölette barátjával – két és fél évvel az eset után nyilatkozott.

Gypsy Blanchard egész életét orvosok között, kórházakban töltötte. Anyjával, Clauddine „Dee Dee” Blancharddal élt egy kis rózsaszín házban. Nyolcéves korára diagnosztizálták leukémiával, izomsorvadással, epilepsziával, asztmával, súlyos látás- és hallásproblémákkal, még felsorolni is sok. Tolószékben közlekedett, csövön keresztül táplálkozott és értelmi szintje huszonéves korára – anyja szerint – egy hétéves szintjén volt.

Dee Dee egyedül nevelte és mindentől óvta lányát. Otthon tanította, ápolta, adta be neki a rengeteg gyógyszert, még a Facebook-profiljuk is közös volt. Beteg gyermekeket segítő szervezetek adományaiból éltek. A Katrina hurrikán pusztítása után új házat kaptak, rámpával, hogy Gyspy zavartalanul közlekedhessen kerekesszékével. Anya és lánya buborékban élt, életük minden percét együtt töltötték. 2015-ben viszont közös Facebook-profilon az alábbi státusz jelent meg:

A ribanc halott!

Aggódó szomszédok érkeztek a házhoz, és fedezték fel a 48 éves Dee Dee holttestét. Valaki tizenhét késszúrással végzett vele.

Gypsy és Dee Dee

Gypsy és Dee Dee

A rendőrség két nappal később letartóztatta Gypsyt és barátját, Nicholas Godejohnt, akit három évvel azelőtt, egy internetes társkeresőn ismert meg. A szomszédok, ismerősök megdöbbentek, mikor látták, hogy a lány letartóztatásakor gond nélkül tud járni, és látszólag teljesen egészséges.

Mint kiderült, összes betegsége Münchhausen-szindrómás anyja képzelgése volt. A Münchausen by proxy, azaz kivetített Münchausen-szindróma egy olyan pszichés zavar, melyben az anya direkt okoz betegséget a gyermekének, hogy saját magára hívja fel a figyelmet. Ez a betegség a gyermekbántalmazás egyik legsúlyosabb formája.

Anyám az orvosoknak azt mondta, értelmi fogyatékos vagyok. A rendelőkben sosem szólalhattam meg, azt mondta, csak játszadozzam csendben a plüss állataimmal, mert ha látja, hogy bárkihez beszélek, kalapáccsal veri szét az ujjaimat” – nyilatkozta Gypsy Blanchard az ABC News-nak.

Dee Dee már egészen kiskorától állandóan orvosokhoz hurcolta, és azt állította, rohamai vannak. Gypsyt élete során több mint százötven orvos látta, akik többnyire hittek az anyának, aki azt hazudta, lánya leletei elvesztek, mikor a hurrikán lerombolta régi házukat. Az évek során két orvos is volt, akinek gyanús lett az anya viselkedése, de olyankor egyszerűen elköltöztek, és a nő más doktorhoz vitte Gypsyt. Lányát folyamatosan gyógyszerekkel tömte, megoperáltatta a szemét, és csövön keresztül táplálta.

Az új ház a rámpával

Az új ház a rámpával

Egyszer adott egy pirulát, amitől elzsibbadt a szám, és elkezdtem nyáladzani, így meg tudta győzni az orvosokat, hogy kiműtsék a nyálmirigyeimet” – emlékszik vissza Gypsy, aki emiatt szinte az összes fogát elvesztette.

Ebben nőttem fel, anyám volt mindenem, az egész világom, rajta és a játékaimon kívül senkim nem volt. Míg kicsi voltam, nem kérdőjeleztem meg, amit mondott nekem. Ugyan tisztában voltam vele, hogy tudok járni és rendesen enni, elhittem neki, hogy leukémiás vagyok. A hajam leborotválta, azt mondta, úgyis kihullana.

Dee Dee nem sokkal Gypsy születése után elvált férjétől, és egyedül nevelte lányát, akinek azt hazudta, apja nem fizet gyerektartást, csak hogy ellene hangolja. Az apa néha látogatta őket, de sosem lehetett kettesben gyermekével, az anya minden percben jelen volt.

Elmondhatatlanul becsültem a volt feleségem, amiért a beteg lányunkkal ilyen odaadóan foglalkozik. Mindig mondtam neki, hogy nem tudom, honnan van ereje, én erre képtelen lennék. Mint mindenkit, engem is végig becsapott” – nyilatkozta az apa.

Gypsy édesapjával

Gypsy édesapjával

Gypsy közben tinédzser lett, szórakozni, barátkozni, fiúzni akart, de anyja senkit nem engedett a közelébe. Egyszer megpróbált elszökni, amiért állítása szerint anyja büntetésből hetekre az ágyhoz láncolta.

Volt, hogy vállfával ütött, és napokig nem adott enni.

A lány egyetlen menedéke az internet volt, ahol végül egy keresztény társkeresőn titokban megismerkedett Nick Godejohnnal. A fiú is magányos volt, nem voltak barátai, és egy pizzéria „plakátembereként” dolgozott. Cseteléseik hamar romantikussá, sőt, erotikussá váltak, azt tervezték, összeköltöznek, és családot alapítanak. Gypsy be is mutatta anyjának a fiút, reménykedve abban, hogy majd támogatja kapcsolatukat, de Dee Dee hallani sem akart róla, és eltiltotta őket egymástól. A fiatalok ezután kezdték el tervezni a gyilkosságot.

A fiú a megbeszélt este megérkezett a házhoz, Gypsy pedig adott neki egy pár kesztyűt, és egy kést. Nick belopakodott Dee Dee szobájába, és tizenhétszer döfte a kést az alvó asszony hátába, miközben a lány a fürdőszobában várakozott. Azt mondja, hallotta anyja kiáltását, de nem mozdult. Miután Nick végzett, Gypsy szobájába mentek, és lefeküdtek egymással. Másnap Wisconsinba szöktek, de két nap alatt elfogták őket.

Nicholas és Gypsy

Nicholas és Gypsy

A rendőröknek letartóztatása után a huszonkilenc éves Nick azt vallotta, imádja Gypsyt, és azért ölt, mert a lány azt mondta, csak így lehetnek együtt. Nick ügyvédje nem vitatja, hogy a gyilkosságot védence követte el, de szerinte az autista fiú csak eszköz volt Gypsy számára, és ő a valódi bűnös. Ugyan a lány a tárgyaláson elismerte, hogy az ő ötlete volt anyja megölése, vitatja vétke súlyosságát.

Nagy különbség van aközött, hogy valaki eltervezi, hogy megöl valakit, és aközött, hogy végre is hajtja. Én nem bírom a vért, sosem lennék képes a saját kezemmel megölni valakit, egyszerűen képtelen lennék rá.

Gypsy már tízéves börtönbüntetését tölti, míg Nicknek a héten folyik a tárgyalása, melyen a lány is vallomást tett, és ezúttal már némi megbánást tanúsított.

A gyilkosság nem helyes, anyám nem érdemelt halált. Inkább az érdemelte, hogy oda kerüljön, ahova most én: börtönbe. Nem örülök neki, hogy halott, de annak igen, hogy megmenekültem abból a helyzetből, amiben tartott.”

Gypsy Rose Blanchard az ABC News-nak adott interjút legutóbb

Gypsy Rose Blanchard az ABC News-nak adott interjút legutóbb

Ha volt barátját bűnösnek találják, a fiú élete végéig börtönben maradhat. Gypsy ügye megosztja a közvéleményt, sokan szimpatizálnak vele, hiszen anyja egész életében gyötörte, és ez évtizedekig senkinek nem tűnt fel. Apja elindított egy „Szabadságot Gypsy Blanchardnak” online petíciót, és a News-Leader-nek nyilatkozva azt mondta:

A lányom remekül van. Huszonhárom éven keresztül fogolyként élt. Fel sem kelhetett a kerekesszékből, nem ehetett rendesen, nem lehettek barátai, nem mehetett sehova. Ugyan egyik börtönből a másikba került, de még így is szabadabb, mint eddig bármikor életében.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top