nlc.hu
Gasztro
Készíts túrótortát – sütés nélkül

Készíts túrótortát – sütés nélkül

Sütni nem kell, néhány mozdulattal pedig összeállítható ez az isteni túrótorta.

Túrótorta

Hozzávalók:

  • 500 g túró
  • 3 ek. tejföl
  • 150-175 g porcukor
  • 1 lime reszelt héja és leve
  • 6 lap zselatin

A csokikrémhez:

  • 50 ml habtejszín
  • 1 csapott ek. cukor
  • 1 csapott ek. méz
  • 50 g étcsokoládé

1. A túrót krumplinyomóval áttörjük, elkeverjük benne a porcukrot, a tejfölt, a lime reszelt héját és levét.
2. A zselatinlapokat kevés (pár evőkanál) hideg vízbe áztatjuk 5 percre, aztán kinyomkodjuk és átrakjuk egy kis lábasba, amibe pár evőkanál vizet is teszünk. Tűzhelyen melegíteni kezdjük, kevergetjük, és ha feloldódtak a zselatinlapok, lehúzzuk a tűzhelyről és hűlni hagyjuk. Ha már langyosra hűlt, akkor hozzákeverjük a túrós keverékhez és mehet is a csatos tortaformába. Nálam 1 napig volt hűtőben, de pár óra is elég. Éles késsel körbevágjuk és levesszük a tortaforma oldalát.
3. A csokikrémhez a tejszínt, a cukrot és a mézet egy kis lábasban forrásig melegítjük, beletördeljük a csokit, és addig kevergetjük, míg el nem olvad a csoki, és szép krémet nem kapunk. Kicsit félretesszük hűlni, sűrűsödni.
4. Ha kicsit hűlt a csokikrém és a túrótortánk is készen áll, akkor óvatosan, kanalanként rákanalazzuk a torta tetejére a csokikrémet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top