Virágot kapni jó… akár szeretteid, akár munkatársad, akár ismerős ajándékoz meg vele. Ám amellett, hogy a gyönyörű virág otthonod üde színfoltja lesz – vágott virág esetén néhány napra, cserepes növénynél hosszú időre – stresszoldó hatása sem elhanyagolható.
Vágott vagy cserepes virág oldja a stresszt?
Kutatások igazolják, mind a vágott, mind a cserepes virág jelentősen csökkenti a stresszt. A virágcsokrokat nagyon sokan szeretik, hiszen önmagában a látványuk is jobb kedvre derít, s itt nem csupán a stresszoldó hatásra érdemes gondolni, hanem az egész otthont belengő illatra, a vidám színekre, ám sajnálatos módon jótékony hatásait többen – az allergia miatt – nem élvezhetik.
A cserepes virágok mellett szól az az érv is, hogy tisztítják a lakás levegőjét, javítják az otthoni lét minőségét. Érdemes olyan cserepes növényt beszerezned, amelynek éppen szezonja van, nem mellesleg hazai, vagyis nem valamelyik egzotikus országból származik. Valójában minden évszaknak megvan a maga jellegzetes virága, így nemcsak igen változatos környezetben élhetsz, hanem mindig lesz olyan növényed, amelyik éppen kihajt, és virágba borul.
A virág és ami mögötte van
Mégis hogyan járulnak hozzá a virágok a stresszoldáshoz? – teheted fel a kérdést. Nos, ha közvetlenül nem is a virágok oldják a feszültséget, a stresszt, bizonyított, hogy közvetetten nagyon is érezhető szerepet játszanak benne. Elég csak arra gondolni, hogy a virág mi mindent jelent az emberek közötti kommunikációban, milyen érzések kerítenek hatalmába, amikor rápillantasz egy csodálatos virágágyásra, netán bekukkanthatsz egy illatozó virágbolt ajtaján… Figyeld csak meg: a virágok láttán a légzésed megnyugszik, biztosan rácsodálkozol az élet apró szépségeire, közben teljesen elfelejted, mi foglalkoztatott vagy bosszantott addig.
A virág a stresszoldás legjobb gyógymódja
Bizonyos növények és virágok érdemben javítják a közérzetedet, megnyugtatják az idegeket, kedvezően hatnak a szív- és veseműködésre, a vérnyomásra. Mindezeket pedig finom illatukkal érik el, amellyel igazán kedvező hatást gyakorolnak az egészségedre, a hangulatodra minden tekintetben.
Melyek lennének ezek a különleges növények? Ebbe a csoportba sorolható a levendula, a citrom, a mangó, a narancs, a kaktuszfélék, az aloe vera, a filodendron, az anyósnyelv, a nyíllevél, a hegyes csúcsú futóka, a vitorlavirág, a berkenye, a sárkányfa, a rákvirág és a meténg. Még akkor sincs gond, ha nem igazán tetszik valamelyik virág illata. Bármilyen más, a szívednek kedves növény megteszi. Csak az a fontos, hogy amikor rátekintesz, szinte azonnal visszatér az életörömöd. Ugye, kipróbálod?
(via apost)