Nyilván ez függ a megbocsátandó vétek mértékétől is, de az igazi feladat az, hogyan ültetjük át a gyakorlatba. Hiszen ki lehet mondani, hogy „megbocsátok”, de az megint más tészta, hogyan viselkedünk. Leginkább saját magunk miatt fontos megbocsátani, hiszen a harag minket mérgez, a mi egészségünk látja valójában kárát.
Sajnos igazából nincs kipróbált megoldási folyamat arra, hogyan legyen valaki egyre ügyesebb vagy gyakorlottabb a megbocsátásban, de van 7 dolog, amit saját magunk érdekében megtehetünk azért, hogy ténylegesen megbocsássunk a másiknak.
- A megbocsátás nem egyenlő a felejtéssel. Azok, akikkel rosszul bántak, vagy bűncselekmény áldozatai lettek, súlyos traumát szenvednek el. Megtanulhatnak megbocsátani, de az ellenük elkövetett súlyos bűnöket sohasem felejtik el.
- A megbocsátás nem a bűn minimalizáslása. Aki megbocsát, nem kell, hogy azt érezze: „végül is nem volt olyan vészes, nem történt semmi!” De igenis történt! Az átélt trauma valós, és nem lehet kisebbíteni a súlyán.
- A megbocsátás nem a gyengeség jele.
- A megbocsátás nem függ a bocsánatkéréstől. Sajnos gyakran előfordul, hogy az, aki komolyan megbántott minket, nem jön rá, mit is követett el ellenünk, nemhogy bocsánatot kérjen. Ettől függetlenül mi megbocsáthatunk neki, hiszen ezt önmagunkért tesszük, a saját jólétünkért.
- A megbocsátás folyamat, nem azt jelenti, hogy minden fekete vagy fehér, igen vagy nem. Gyakori, hogy valaki nem jutott még el a megbocsátás végső szintjére, de dolgozik rajta.
- Ahogy haladunk előre a megbocsátás folyamatában, egészségünk, immunrendszerünk is úgy javul, mert a harag ténylegesen mérgezheti, gyengíti testünket.
- A végső titok pedig annyi, hogy a haragot el kell engedni. Bármilyen súlyos trauma után, ha meg tudunk bocsátani, később az élet egyéb nehézségeivel is könnyebben tudunk majd szembenézni.
