nlc.hu
Sztárok
Otthonában válogatja a gidákat Szikora Robi

Otthonában válogatja a gidákat Szikora Robi

Nem csak a külső számít, varrni is tudni kell.

Azt írja a Bors, hogy az R-Go frontembere, Szikora Róbert megtalálta a huszonötödik gidát, és azt is megjegyzik, hogy a dalszerző–előadó a lakásán válogatja azokat a lányokat, akik szerinte méltók rá, hogy a zenekara mellett táncoljanak. Szikora sok szempontot tart szem előtt a casting során: az éneklés mellett a varrás, a tánctudás, de a sminkelés is fontos tényező, ám az sem elhanyagolható feltétel, hogy a lány alakja és stílusérzéke is a helyén legyen.

Fotó: Neményi Márton

Szikora Robi decemberben nyilatkozott lapunknak, a gidákra vonatkozó részt idemásoljuk: 

(…)Isten embereket teremt, te zenét és gidákat. Hogy teremtődik egy R-GO gida?

Az is találmány volt, mert nem volt előképe sem Magyarországon, sem Európában, hogy van egy csávó, aki elől énekel, és mögötte két biodíszlet. A gida megint csak egy személyiség. Arra gondoltam, miért csak a csajok járjanak jól velünk? A csajok elsősorban a szemükkel szeretnek meg egy zenekart, és csak utána a fülükkel, majd a szívükkel. A Fenyő is úgy választotta ki a tagokat a Hungáriába, hogy jóképűek legyenek, csak utána számított, hogy tud-e zenélni. Én meg úgy gondoltam, hogy a fiúk is lássanak valamit, mert az még nagyobb közönséget hoz. Most kiadom mindenemet, de ez így volt. Volt a Bombázó című szám, aminél azt gondoltam, hogy viszünk egy csajt bombázónak a Pulzus című buta műsorba. Egy manökent. Ő volt Charlotte, az első gida. Teljesen beindultak tőle az operatőrök. Ezek fád pasik voltak, ismertem őket, és mikor elment előttük a Charlotte, azt vettem észre, hogy belezavarodnak. Charlotte akkoriban egy nóvum volt: vietnámi lány, aki csodásan használta a testét. Kérdeztem is tőle, hogy Charlotte, nincs még egy olyan csaj, mint te? Mire közölte, hogy de, van egy barátnőm, ő is a kifutón dolgozik. Egy fehér csaj, össze is szoktak vele téveszteni. A Varga Éva. Elhozta, megálltak velem szemben, és olyan lettem, mint a foxikutya: felállt a szőröm. Annyira szépek voltak együtt, olyan kisugárzásuk volt, hogy azt gondoltam, hogy ha én így viselkedem, hogy fognak a fickók odalent viselkedni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top