Egy gyerek érkezése fenekestül felfordítja a család életét, minden szokásunk, ami addig volt, elvész, és más dolgok lépnek a helyükbe. Megváltoznak a viszonyaink, az értékrendünk, de még mi magunk is.
A gyerekek a maguk módján képeznek ki bennünket: a korábban oly szépen felépített és berendezett életünket millió apró darabra szaggatják szét, hogy aztán a saját szájuk íze szerint rakják újra össze. Természetesen mindenkinél egyediek a meglepetések, de egy biztos: a gyerekek forradalmasítják az életünket és szokásainkat.
…amikor a párunkkal való kapcsolat megváltozik
„A gyerek előtt elválaszthatatlanok voltunk. Folyton beszélgettünk, mindenhova együtt mentünk. A barátaim viccesen úgy emlegettek bennünket, mint a gimnáziumi szerelmespár” – meséli az egyik gyakorló édesanya. De mióta egy kis jövevénnyel bővült a család, a harmónia egy kicsit megbomlott.
Alig beszélünk egymással, és folyton a számlák miatt aggodalmaskodunk.
Persze már évek óta arról álmodozunk, hogy egyszer szülők leszünk. Aztán amikor valóban azzá válunk, észrevesszük, hogy a kettőnk közti kapcsolat sínylette meg legjobban a gyermek érkezését. Felmérések szerint a kapcsolattal való elégedettség a párok 66 százalékánál csökken a szülőség első évében. Ezt a pszichológus, párterapeuta is megerősíti: „Egyre több a párok között a konfliktus, a fizikai és érzelmi intimitás csökken. A pár mindkét tagja gyakran elhanyagoltnak, magányosnak, fáradtnak érzi magát.” Sokaknál a gyerek érkezése szőnyeg alá söpört problémákat is előhoz.
„Azt hiszem, a férjem már jóval a baba születése előtt fojtogatónak érezte az otthoni légkört. Miután a lányunk megszületett, minden rosszabb lett” – meséli egy másik szülő. A jó hír az, hogy a korábban érzett szeretet és szerelem érzése visszatérhet. Még akkor is, amikor minden reménytelennek látszik. Fontos, hogy ebben az időszakban sokat beszélgessünk egymással, őszintén, tabuk nélkül. A szakértő is ezt tanácsolja: „Muszáj kitálalni a párunknak, ha úgy érezzük, boldogtalanok vagyunk. Kérjünk segítséget a családtól, közeli barátoktól, vagy ha ez nem elég, egy szakembertől.”
(iStock)
Persze ez utóbbi tanács kicsit teljesíthetetlennek tűnik: kinek van arra ideje, hogy egy csecsemő mellett nyugodtan beszélgessen a párjával, arról nem is beszélve, hogy tanácsadóhoz forduljon? A legtöbb, amit tehetünk, hogy „túléljük” az első hónapokat, ha pedig a teher csökken, több időnk lesz egymással és a kapcsolatunkkal foglalkozni. Egyébként a szülők nagy részénél az első „sokk” után minden visszaáll a rendes kerékvágásba, sőt a kapcsolatuk még erősebb lesz, mint azelőtt volt. Néhányan azt mondják, imádták a párjukat látni, amint szülővé érik, és ettől sokkal jobban kötődtek hozzá és a közös gyermekükhöz.
…amikor nem tudjuk, mikor telt el az egész nap
Nincs mit tenni, azok a napok elmúltak, mikor délig nyújtózhattunk az ágyban, mikor hosszú fürdőket vehettünk, mikor összekészülődni egy szabadidős programra körülbelül öt percig tartott. Amikor úgy gondoljuk, még rengeteg időnk van megetetni és felöltöztetni a picit, mielőtt elindulunk a doktorhoz, akkor is elkésünk. Hát hova tűntek azok a fránya reggelek?
Mindenki azt mondta, annyi időm lesz, hogy majd nem tudok vele mit kezdeni. Nem volt igazuk. Örülök, ha egyáltalán odáig eljutok, hogy átöltözöm a pizsamámból.
Bizony, sokan úgy képzeljük, ha édesanyák leszünk, nem fog másból állni a nap, mint nyugodt házimunkából, baráti látogatásból, rövidke sétából. Ehhez képest az első napokban örülünk, ha az etetés, pelenkázás és fürdetés ciklikus váltakozása után még nyitva tudjuk tartani a szemünket.
Ez olyan, mint egy rendes nyolcórás munka!
Persze ahogy múlik az idő, és kitapasztaljuk egymást a babával, minden egyre nyugodtabb lesz. Sok szülő sikeres órarendet állít fel és tartat be a háztartásban. „Minden napunkat előre eltervezzük a férjemmel. Korán kelünk az etetéshez, majd összekészülődünk, és munkába menet beadjuk a picit a bölcsibe. A hétvégénket is gondosan megtervezzük, általában az etetés és pelenkázás köré építünk minden más programot.”
Sok szülőt meg is változtat a gyermek érkezése. Vannak, akik későn szeretnek kelni, és lassan indítják a reggelt: egy csésze kávé és a friss újság mellett készülnek fel a napra. Aztán mikor megszületik az utód, rájönnek, hogy gondos tervezésre van szükség az idő beosztásához, így a lustálkodó szülőből egy csapásra profi szervező anyuka lesz. „Nagyon szeretem, hogy a lányom rendszert visz a napomba. Így gördülékenyebben megy az élet.”
…amikor realizáljuk, hogy a testünk megváltozott
Hiba lenne azt állítani, hogy a fizikai változás csak az édesanyákat érinti, bár náluk azért lényegesen látványosabb: szélesebb csípő, megnyúlt bőr a has körül, megereszkedő mellek, sőt furcsamód sokan még cipőméret-növekedésről is beszámolnak. Az apáknál is idővel észrevehető egy kis apukatest, amit kedvesen még szimpátiahájként is szoktak emlegetni. Egyébként ez alól még a hírességek sem kivételek: Brad Pitt például Angelina Jolie 2008-as terhessége alatt „puhult fel” egy picit, de térjünk vissza az anyukákhoz. Semmi nem tart örökké: a karikás szemek újra felcsillannak egyszer, a hajhullás is megáll, a has is összeesik idővel. Néhány fizikai változáson azonban tényleg dolgozni kell. Ettől eltekintve a legtöbb anyuka büszke a szülés utáni testére, a harci sérülésekre, a teltebb, formásabb alakjára. „Akármennyit is változott a testem, a fiam minden centit megér!” – mondja egy boldog édesanya. Sőt, akad, akinél igen kellemes változás lett tapasztalható szülés után.
A két mellem eltérő méretű volt. Meglehetősen látványosan. Amióta a fiam megszületett, szinte teljesen egyformák lettek!
…amikor felfedezzük, hogy egy igen exkluzív klub tagjai lettünk
Idegenek mosolyognak ránk, beszélgetést kezdeményezünk a boltban a pénztári sorban állva. A főnökünk kedvesen érdeklődik, sikerült-e kiválasztani az ideális bölcsődét, a szomszédok átjönnek a gyerekekkel játszani. Először talán nem értjük, miről is van szó, aztán idővel rájövünk, szülővé válásunkkal egy meglehetősen exkluzív klub tagjai is lettünk: a szülők klubjáé. A legtöbb szülő élvezi ezt a titkos kötődést és szövetséget. „Akárhová megyünk, mindenhol megállítanak az emberek, és a babáról érdeklődnek – meséli egy anyuka. – Azt is imádom, hogy a hivatalos elnevezésem ezentúl nem szimplán felnőtt nő, hanem kétgyerekes anya.” Persze ennek az éremnek is megvan a másik oldala: „Zárkózott ember vagyok, és engem kifejezetten zavar, mikor jártamban-keltemben mindenki megtapogatja a lányomat, gügyög neki, engedély nélkül kiveszi a kocsiból, tanácsokat osztogat, és kérdezget. Gyakran nagyon kellemetlennek érzem az ilyen helyzeteket” – fogalmaz egy másik szülő.
…amikor erősebbek vagyunk, mint azt valaha is gondoltuk volna
Egyszerűen sokkolt, mennyi mindenre képes vagyok! Soha nem gondoltam, hogy három óra alvás és egy müzliszelet mellett lesz energiám két gyerek után futni egész álló nap.
Egyedülálló szülők pedig arról számolnak be, mennyire meglepi őket, hogy egyedül is képesek ellátni minden gyerek körüli teendőt. Ráadásul gyakran még egy eldugult lefolyó vagy egy polc felfúrása sem okoz gondot.
…amikor olyan „hibákat” követünk el, amikre korábban esküdtünk, hogy soha
„Korábban azt hittem, én soha nem fogom magam mellett altatni a babámat. Aztán megszületett, és mivel ez volt az egyetlen módja annak, hogy én is nyugodtan tudjak pihenni, együtt aludtunk 10 hónapos koráig” – vallja be az egyik anyuka. Mindannyian határozott elképzelésekkel indulunk neki a szülőségnek. Aztán megérkezik az újszülött, és rájövünk, hogy ők ugyanolyan emberek, mint mi, saját elképzelésekkel és igényekkel, amiket bizony ki kell elégítenünk. De ezek csak apró hibák, ha egyáltalán hibának lehet őket nevezni.
…amikor a baráti kapcsolataink megváltoznak
„Barátok? Kik azok? Felhívnak, és klubokba csábítanak, amire én csak nevetek, mondván, én már kinőttem ebből.” Más szülők is beszámolnak arról, ők és a régi barátok mennyire eltávolodtak egymástól. Ez természetes, hiszen a korábbi legjobb barátnőnek, aki még nem babázik, nehéz bekapcsolódni a terhességről és gyereknevelésről szóló beszélgetésekbe, és sokan azt is nehezményezik, hogy a baba születésével sokkal kevesebb idő jut a baráti csevejekre. A jó barátságok persze túlélik ezeket a buktatókat. Csak mint mindenhez, ehhez is sok idő, munka és türelem kell. Sőt, ahogy a gyerek nő, és az édesanya is jobban felszabadul az otthoni teendők alól, a rég elveszett barátok is előkerülhetnek. Addig pedig új barátságok alakulhatnak ki más kisgyerekes anyukákkal.
…amikor utálunk szülők lenni
Mint ahogy szinte semmi sem fenékig tejfel, hát a szülői lét sem az.
Mindennél jobban szeretem a fiamat, de néha nehezen viselem a folytonos sírását.
Sok kezdő anyuka beszámol hasonló érzésekről: mikor különösen terhes már a sokadik pelenkát cserélni, eltávolodni mindentől és mindenkitől, nyűgösnek lenni a kialvatlanságtól. Ezekkel a gondolatokkal párhuzamosan jelentkezik a bűntudat is. Pedig teljesen normális, mikor egy szülőnek kudarcélménye van, és legszívesebben kiszabadulna a négy fal közül. Nyilván vannak olyan tökéletes édesanyák, akik minden, a gyerekükkel töltött percet imádnak, a többség azért – valljuk be – nem ilyen. Ettől függetlenül dolgozni lehet és kell is azon, hogy a lehető legjobban és a legnagyobb kedvvel végezzük a dolgunkat.
Pixabay
…amikor elönt a szeretet
„Soha nem gondoltam, hogy anyának lenni ennyi érzelemmel jár. Azon kapom magam, hogy figyelem a lányomat, és potyognak a könnyeim.” Akár a hormonoknak köszönhető, akár az alvásmegvonásnak, a gyerekünkért érzett hálának vagy mindnek egyszerre, a szülőség az érzelmek új dimenzióit nyitja meg előttünk. „A karomban tartom a fiamat, csöndben, mielőtt a délutáni alvást megkezdenénk, és azon morfondírozok, hogy ennek a kis emberkének én jelentem az egész világot – áradozik egy másik anyuka – Mielőtt a kisbabám megszületett volna, őszintén szólva fogalmam sem volt arról, mi az a feltétel nélküli szeretet.”
…amikor rájövünk, hogy sokkal hamarabb kirepülnek, mint azt gondoltuk volna
Ahogy telik-múlik az idő, a gyerekünk egyre kevésbé lesz ránk utalva. Ez először talán akkor üt nagyot, mikor meglátjuk az utódunkat önállóan csúszni-mászni a nappali padlóján. Aztán akkor, mikor a bölcsisünk közli velünk, hogy ő egyedül is képes felvenni a cipőjét. Majd akkor, mikor az iskolába menet a kis elsős már nem fogadja olyan kitörő örömmel a búcsúpuszit, ölelést. És miközben büszkék vagyunk arra, hogy a nemrég még olyan pici és törékeny lény milyen szépen nődögél, kicsit szomorúak is vagyunk belül.
Az elengedésre nincs trükk, csak a józan paraszti ész. Csábító ugyan a gondolat, hogy az örökkévalóságig magunk mellett tartjuk őket, de ez inkább csak nekünk szükséges. Ami a gyerekeknek kell, az a feltétel nélküli szeretet, és hogy akkor is számíthassanak ránk, mikor már rég nincsenek otthon.
Forrás: Babycenter
