nlc.hu
Sztárok
Íme a Jófiúk: itt vannak az új magyar sorozat első jelentfotói

Íme a Jófiúk: itt vannak az új magyar sorozat első jelentfotói

Két hét múlva láthatjuk az RTL Klub új magyar sorozatát, addig is itt van némi ízelítő a Jófiúkból, amelynek az alapötlete már több országban óriási sikert aratott.

A Jófiúk középponti figurája három rendőr, akik lényegében több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak, és bár ennyiből még lehetne egy végtelenített Mr. Bean, a szerencsétlenkedésen túl is lesz ebben erő.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a vígjáték spanyol eredetije, a Los hombres de Paco (amelyet magyarul Balfék körzet néven emlegettek) nem csak a hazájában aratott óriási sikert, de számos országban készült el a helyi változat, többek között Németországban, Olaszországban Argentínában, Törökországban, Bulgáriában és Romániában is. A spanyoloknál kilenc évadot ért meg a sorozat, és mind az öt éven keresztül az Antena 3 legnézettebb műsorai között volt. 

A magyar adaptációt Kapitány Iván rendezi, aki már két nagy sikerű sorozatot vezényelt le az RTL-nek, a Válótársakat és A mi kis falunkat, de az ő nevéhez fűződik a Korhatáros szerelem és a VIASAT3 romantikus, latin-amerikai alapötletre épülő sorozata, a 200 első randi is. Ez utóbbiból két szereplőt is láthatunk majd a Jófiúkban: Mészáros Andrást és Kovács Pankát. 

Televíziós Újságíró Díjak gálán a 200 első randi négy szereplője: Gáspár Kata, Sajgál Erika, Kovács Panka és Mészáros András (Fotó: Leéb Ádám)

A Jófiúk három főszerepét Hevér Gáborra, a Jóba-rosszban sorozat rosszfiújaként is ismert Mihályfi Balázsra és a Vígszínházban sok szerepben látható Király Dánielre osztották. 

„Nem jellemkomikumra épül, hanem helyzetkomikumra” – magyarázta Mihályfi Balázs a sorozat sikerének titkát. Ő Szűcs Gyulát alakítja a sorozatban, és hozzátette, hogy úgy érzi, nem játsszák magukat túl a szereplők, ettől lesznek szerethetők. A három rendőr közül a legügyetlenebbet, Matkovits Gábort Hevér Gábor alakítja, aki azonban remekül ért a kütyükhöz és a technikai dolgokhoz, valamint nőügyekben viszi majd a prímet. Király Dániel egy viszonylag agresszív nyomozó figuráját hozza Dobos Benceként, aki hamar felkapja a vizet. „Szerintem sikeres lesz a sorozat, mert a humorával olyasmit képvisel, ami a magyar televíziózásban ritka manapság” – mesélte a színész. 

Itt vannak az első fotók is a Jófiúk forgatásáról: 

Megnézem
Összes kép (10)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top