Sztárok

Vége a találgatásoknak, tudjuk mivel készül az RTL őszre

Az RTL tartotta magát az ígéretéhez, és beszámolt az összes őszi műsoráról a mai nagyszabású sajtótájékoztatóján. Itt van, hogy mit nézhetsz augusztus végétől az RTL Magyarország csatornáin.

Míg a TV2 a tavasszal beígért műsorai közül csak néhánynak jelentette be az indulását a tegnapi sajtótájékoztatón, az RTL Magyarország teljes műsorkínálatát megosztotta ma. Még a sajtótájékoztató előtt, egy neve elhallgatását kérő informátor elmondta, hogy idén Istenes Bences és Csobot Adél is szerepel majd a Nyerő Párosban, a megerősítésre (vagy cáfolatra) délelőttig várni kellett. Azt pedig már tudtuk, hogy Sebestyén Balázs a héten forgat, ezért például hétfőn reggel már a rádiós stúdióból rohant az RTL Klubhoz, ma kiderül, hogy a Nyerő Párost forgatja, vagy másik műsora is lesz az RTL-en. 

Kiss Ramóna már a felvezetőben sok újdonságot ígért, Kolosi Péter ezután számokkal összegezte az RTL Klub eddigi sikereit, majd rákanyarodott az őszi műsorokra. Két csoport lesz: a drámák, fikciós sorozatokkal és a realityk.

A fikciós RTL sorozatok: 

  • A mi kis falunk következő évada
  • Drága örökösök
  • Jófiúk – a mi kis falunk alkotóinak új sorozata

A Jófiúk szeptember első vasárnapján debütál, Hevér Gábor, Mihályfi Balázs és Király Dániel főszereplésével. 

Reality kategóriában az RTL ezekkel készül: 

  • Konyhafőnök  
  • Nyerő Páros
  • Házasodna a gazda
  • Love Island

A reality műfaj legnagyobb sikere világszerte a Love Island, nagyjából a Big Brother volt hasonló durranás annak idején. Szeptember elsején kezdődik, és onnantól minden hétköznap lemegy egy rész. A kísérőműsora a LoveStory lesz. 

A Házasodna a gazda második évada hosszú évek után tért vissza az RTL Klubra, szintén szeptember elsejétől láthatjuk, hogy a nyolcból kiválasztott öt gazda megtalálja-e a szerelmet. 

Bringizik Zsolt, Bige Botond, Demjén Niki, Berecz Balázs, Szilágyi Misi - Fotó: Rácz Tomi

A Házasodna a gazdát ősszel láthatod az RTL Klub-on: Bringizik Zsolt, Bige Botond, Demjén Niki, Berecz Balázs, Szilágyi Misi kerültek be a végül a műsorba(Fotó: Rácz Tomi)

A Konyhafőnök idén is készül VIP szériával, és visszatér az X-Faktor is. Anglia, Dánia, Olaszország és Ukrajna után Magyarország az, ahol a tehetségkutató kilenc szériánál többet élt meg. 

Néhányan a Konyhafőnök VIP szereplők közül ott voltak a sajtótájékoztatón: 

Rácz Jenő és Sárközi Ákos - Fotó: Rácz Tomi
Megnézem
Összes kép (5)

A Nyerő Párosban idén is nyolc páros indul a fődíjért, és megerősítették, hogy az egyik közülük Istenes Bence és Csobot Adél. És még két páros neve kiderült. 

Csobot Adél, Istenes Bence - fotó: Rácz Tomi
Megnézem
Összes kép (3)

Az RTL Most pluszra készült a No Filter, amely egy baráti társaság mindennapjait követi majd, és csak online lesz látható. Az RTL Moston ezen felül is lesznek exkluzív tartalmak. Például az Éjjel-nappal Budapest két része előbb elérhető lesz online, mint a tévében (kísérleti jelleggel), mert az RTL hisz abban, hogy ez a jövő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top