Ha beüt a ménkű
Ha beüt a ménkű, és seregnyi zombi özönli el csodaszép országunkat, a legalapvetőbb védekezés – már ha a menekülés nem megy –, hogy elbarikádozzuk magunkat. Egy jó búvóhelyhez elsősorban sok kaja és sok víz kell. Mi marad hátra? A kiürült élelmiszerboltok totális kifosztása. Ilyenkor azonban egyáltalán nem mindegy, mit dobunk a kosarunkba, hiszen a szavatossági dátum egy efféle helyzetben döntő lehet.
Közérdekből körbejártam egy nagy hipermarketet. Mivel apokalipszisek idején ritkán marad meg az áramszolgáltatás, így a fagyasztott ételeket eleve kizártam a lehetőségek közül, és csak azokra koncentráltam, amik kibírhatnák egy hűvös kamrában vagy pincében hosszabb időn keresztül.
Első hét – Habzsi-dőzsi
Éppen csak kitört a krach, a boltok árui még frissek és csábítók. Ropogós a kenyér, friss a tej, roppan az alma és édes a paradicsom. Az első héten garantáltan semmiben sem szenvedhetünk hiányt.
Két hét után – Viszlát, Túró Rudi!
A második héten a még frissen beszerzett zöldségek és gyümölcsök nagy része lassanként kezd ránk rohadni, a friss tej lejárati dátuma a végéhez közelít, és a hús-hentesárus pultnál beszerzett finomságokat fagyasztó híján – ha voltunk olyan pazarlók, és még nem ettük meg – dobhatjuk a kukába. A bolti kenyérből a fehéreknek már az első héten vége volt, a másodikon azonban a rozs- és teljes kiőrlésű társak is megadják magukat. Ez azonban semmi a legnagyobb tragédiához képest: kb. két, két és fél hét után búcsút kell vennünk az egyik legikonikusabb hazai élelmiszertől, a Túró Ruditól is. Viszlát, Rudi, köszönjük, hogy voltál nekünk!
Egy hónap után – Búcsú a tejföltől
A kenyérkészletek már a végét járják, hiszen az elősütött és előrecsomagolt péksütemények se nagyon bírják egy-másfél hónapnál tovább. Szerencsére liszt még akad, sütni kell azt a kenyeret. A sajtok közül a kevésbé strapabírók – mozzarella, camembert – mostanság kezdenek lejárni, szóval gyorsan együk meg őket, nehogy ki kelljen dobni! A tejföl és a joghurt is a végét járja már, másfél hónapnál tovább ezek se bírják.
Két hónap után – Tojástalanul
Ismét fájdalmas búcsú következik: ezúttal a tojástól kell megválnunk, ugyanis hűvösön tartva sem szokták sokkal tovább húzni két hónapnál (hivatalosan ennél is korábban végük, de nálam a hűtőben elállnak eddig). A két hónap az előrecsomagolt felvágottak és virslik körében is fordulópontnak számít. Harapjunk egy utolsó nagyot az előrecsomagolt frankfurtiba, mert akkor tettük utoljára. Mostanra a párizsinak is annyi, és a standard magyar vajak lejárati ideje is ilyentájt tetőzik. Nekem azonban a trappista elvesztése fájna a legjobban. Gyorsan be is dobok a kosaramba egyet.
Négy hónap után – Szendvics? Nyista!
Friss húsunk már régóta nincs, de a szalonna, a kolbászok és a téliszalámik egészen idáig kielégítették a húsigényünket – mondanám, hogy vegák előnyben, de ők már az elején megszívták, legalábbis ami a friss zöldségeket-gyümölcsöket illeti. Ugyan akad egy-két kolbász és szalámifajta, ami 5-6 hónapig is húzza, nagy eséllyel azonban ilyentájt tudunk belőlük jóízűen enni utoljára. A margarinok is most érnek a végükhöz, így lassan komoly kihívást jelent majd a szendvicskészítés.
Fél év után – Szívnak az édesszájúak
A hat hónapos időtartam jó néhány élelmiszerfajtánál jelent fordulópontot. Ezek közül is a legnagyobb veszteség a csokoládé kiesésével érné az emberiséget, de azt is meg kell említenem, hogy fél év után két fontos tejterméknek – tartós tej és tejszín – is búcsút kellene intenünk. A sajtok közül a parmezán és a különféle kenősajtok érkeznek az élettartamuk végéhez ekkortájt, a férfiak pedig egy emberként fognak felkiáltani, amikor elmondom, hogy a hagyományos sörök is ilyenkor érnek a karrierjük végére. Öröm az ürömben, hogy a jó sűrű belga vagy ír/angol sörök a hazaiakkal ellentétben akár két évig is jók, de ezekből sajnos nehéz komoly készleteket felhalmozni Magyarországon. A kenyérrajongók is ilyenkor vágnák fel az ereiket, ugyanis a boltokban kapható szinte összes lisztfajta szavatossága lejár fél éven belül.
Egy év után – A tejtermékeknek annyi
2015 végére a legtöbb rizsnek is búcsút önthetünk – néhány különösen drága fajta húzza csak két évig. Az aszalt gyümölcsöknek sem tesz jót, ha elérik az egyéves életkort, de a legnagyobb fájdalmat talán az okozza, hogy ezen a ponton kell végleg megválnunk az utolsó tejtermékektől – a jóízű cheddar és kéksajtoktól, valamint a balatoni hamburgerek alaptartozékától, a lapka sajttól. Bár a világ egy veszélyes romhalmaz, a reggeli kávé idáig szebbé tette a napjainkat, csakhogy a legtöbb kávéfajta egy év után lejár. Néhányan bírják csak durván másfél évig. Én itt nagyon morcos lennék, az tuti.
2016 – Az olasz konyha vége
A készleteink alaposan fogynak, a választék pedig kezd kínosan szűk lenni. 2016 elejére búcsút mondhatunk a meleg víz híján nem túl jóízű zacskós leveseknek, és a rossz kaják ízesítőjeként bármikor bevethető mustárok, ketchupok és majonézek is megromlanak az év elejére. A legtöbb étolaj és olívaolaj is 2016-ban éri el a szavatossági idejét, sőt a száraztészták és a különféle előre elkészített szószok és mártások lejárati dátuma is pont erre az évre esik. Olasz olvasóink most dőltek a kardjukba. Részvétem.
2017 – A vég
2017 végére a konzervek is lejárnak. Innentől kezdve nosztalgikusan emlékezünk majd vissza a választék korára, amikor ehettünk sóletet, babkonzervet, rakott káposztát, főzeléket kolbásszal, löncshúst és májkrémet. Az egészségesebb ételek rajongói számára régi szép elmékké halványulnak a halkonzervek, ezek jelentették az utolsó kapaszkodót számukra. Az üveges savanyúságoknak is annyi, ahogy a legstrapabíróbb befőttek se nagyon húzzák ennél tovább. Két olyan terméket találtam, ami nem romlik meg belátható időn belül: a cukrot és a tömény szeszeket. Ezekkel sokáig nem húzzuk, és ha nem tanulunk meg vadászni, netán nem tudunk valahol kertészkedni, akkor bizony édes és ittas halálban lesz részünk.
