nlc.hu
Utazás

Ingyenes tömegközlekedést vezetett be egy francia város, ez lett az eredménye

A legszembetűnőbb, hogy mennyivel csökkent a személyautók használata.

A franciaországi Dunkerque egy évvel ezelőtt tette ingyenessé a városi buszok használatát. Egy városfejlesztéssel foglalkozó szervezet, a VIGS pedig átfogó kutatásában megvizsgálta, hogy milyen hatásai vannak az ingyenes tömegközlekedés bevezetésének.

Az adatok önmagukért beszélnek: a buszok kihasználtsága hét közben 60 százalékot javult, hétvégén pedig megduplázódott.

Ennél is beszédesebb, hogy hányan cserélték le az autójukat a jellegzetes rózsaszínű buszokra: a Perpignan-i Egyetem felmérése szerint a közel kilencvenezres lakosságú Dunkerque polgárainak nagyjából kétharmada autót használt a bevezetés előtt. A kutatás során kétezer utast szondáztak, közel felük azt mondta, hogy többet buszozik, mint ahányszor autóba ül. Az újonnan megjelenő utasok 48 százaléka pedig azt mondta, ma már sokkal gyakrabban használja a buszjáratokat, mint a saját autóját. A válaszadók 5 százaléka az ingyenes buszjáratok bevezetését követően úgy döntött, hogy eladja a családi autót, illetve lemondott az új autó megvásárlásáról.

Az ingyenes buszjáratok új lehetőségeket nyitottak a helyi polgárok előtt (Fotó: AFP)

A szabadság csuklós buszon érkezik

A felmérés eredményéről beszámoló France24 idézi Vanessa Delevoye-t, a helyi önkormányzat városfejlesztéssel foglalkozó, Urbis című lapjának a szerkesztőjét is, aki a mélyebb összefüggésekre is felhívta a figyelmet.

„Az ingyenes tömegközlekedés a szabadság szinonimájává vált – mondta Delevoye. – A kevésbé tehetős emberek ennek köszönhetően újra felfedezték maguknak a tömegközlekedést, mobilabbá váltak, ami azt is jelenti, hogy könnyebben találnak munkát, és könnyebben tudnak részt venni a helyi közösség életében is.”

A szakember szerint azonban nemcsak a szegényebb rétegek, hanem a diákok, nyugdíjasok és a „fehérgalléros” munkavállalók is előszeretettel ülnek buszra autózás helyett.

„A hozzáférhetőség, a mobilitás Dunkerque sikerének a kulcsa” – jelentette ki Maxime Huré, a kutatást végző egyetem politológiai karának munkatársa.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy az ingyenes tömegközlekedésen utazók körülbelül harmada a környéket is alaposabban meg tudta ismerni, mivel ma már olyan helyekre is eljuthatnak a buszokkal, amelyekről korábban nem is tudtak.

Az ingyenes tömegközlekedésnek további előnyei is vannak: a csökkenő autóforgalom nemcsak időt spórol a helyieknek, de a levegő minőségének javulásához is hozzájárul. A modell iránt már most is hatalmas az érdeklődés Franciaország más részeiről: többek között Anne Hidalgo párizsi polgármester is meglátogatta a várost, és kipróbálta az ingyenes buszhálózatot. Ezután nem sokkal bejelentette, hogy a fővárosban 11 évre emelik a gyerekeknek ingyenes utazást megengedő program felső korhatárát.

A France24 arról is beszámolt, hogy Dunkerque-ben a buszok ingyenessé tételének nem volt komolyabb anyagi vonzata, mivel korábban annyira kevesen használták a tömegközlekedést, hogy a jegyárakból még a működtetés költségeinek töredékét sem nagyon lehetett fedezni. Delevoye ezt úgy kommentálta, hogy az ingyenes tömegközlekedéshez láthatóan csupán politikai akaratra volt szükség.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top