„Ha azt kérdeznéd, melyik lett volna az a ruhadarab, amit a legszívesebben feltaláltam volna a divatban, azt mondanám a fehér ing. Számomra a fehér ing mindennek az alapja. Minden más csak utána jön” – fogalmazott egykor Karl Lagerfeld. Barátai most egy fehér ingkollekcióval tisztelegnek a februárban elhunyt divattervező emléke előtt. A The White Shirt Project keretében olyan hírességek tervezték újra a klasszikus ruhadarabot saját kreatív koncepciójuk szerint, mint például Kate Moss, Helen Mirren, Christiano Ronaldo, Gigi Hadid, Tommy Hilfiger, Lewis Hamilton, Kaia Gerber, Takashi Murakami, Cara Delevingne, Alessandro Michele vagy Carine Roitfeld.
Az egyedi tervezésű fehér ingeket a párizsi divathéten állítják ki. Hét dizájnt közülük pedig – melyeket rögtön be is mutatunk – 77 darabban le is gyártattak, ezeket egyenként 777 euróért (nagyjából 250 ezer forintért) lehet majd megvásárolni szeptember 26-ától. A bevételeket a Párizs Descartes Egyetem orvosi kutatásokkal foglalkozó Sauver La Vie jótékonysági programjának javára ajánlják fel, melyet Lagerfeld maga is rendszeresen támogatott.
Carine Roitfeld
„Mindent tudott rólam. És annyi mindent csinált a karrierje során. Életben akarom tartani ezeket az emlékeket” – mondta Carine Roitfeld, aki fűzős derékkal és aszimmetrikus gombolással tette egyedivé a fehét inget. A francia Vogue korábbi főszerkesztője számos projekten, divatfotózáson dolgozott együtt Lagerfelddel, sőt 2004-ben egy könyvet is kiadtak közösen. A divatguru halála után ő lett a Karl Lagerfeld divatház stílustanácsadója, valamint ennek a projektnek a kurátora is.
Cara Delevingne
Cara Delevngne a saját tetoválásainak motívumaival díszítette az inget, felkerült rá többek között az ujján látható oroszlán és a karjára varrt elefánt tetkó is. A topmodell azért ezzel a dizájnnal emlékezik a tervezőre, mert Lagerfeldet lenyűgözték a tetoválásai és az azokhoz kapcsolódó történetek.
Kate Moss
Kate Moss, aki a kilencvenes évek eleje óta jó barátságot ápolt Lagerfelddel, a 21 éves költő és modell Sonny Hall egyik versét írta a fehér ingre. „A vers címe Tollakat szorongatva, és a jókedvről, a boldogságról szól. Karl kezében mindig volt egy toll, és nevetett, úgy gondolom, ez a tökéletes tisztelgés előtte.”
Sébastien Jondeau
Sébastien Jondeau több mint 20 éven át volt divatguru személyi asszisztense, titkára, testőre és mindenese, emellett modellje és nagykövete is volt a Karl Lagerfeld divatháznak, így egyértelmű volt, hogy neki is részt kell vennie a projektben. A fehér inget egyenruhákat idéző rajzokkal és a Karl kapitány felirattal látta el.
Diane Kruger
Diane Kruger saját bevallása szerint annyira tökéletesnek tartja Karl Lagerfeld tervezését, hogy nem akarta ezt a tökéletességet bepiszkítani. Épp ezért minimalista megoldást választott: csupán néhány, a tervezőtől vett idézettel díszítette az ing gombsorának vonalát, a többi részét viszont érintetlenül hagyta.
Takashi Murakami
Takashi Murakami távol-keleti szabást és motívumokat adott a klasszikus fehér inghez. A japán kortárs művész és a divattervező régóta kölcsönösen csodálták és tisztelték egymás alkotásait. „Az ingem művészi koncepciója azt fejezi ki, hogy ha a munkád évtizedeken át beszédtéma, nyertél. Ha nem állja ki az idő próbáját, vesztettél.”
Tommy Hilfiger
Tommy Hilfiger a saját és Lagerfeld védjegyeit egyesítette dizánjában. A fehér inget a rá oly jellemző kék-piros csíkokkal és csillagokkal turbózta fel, valamint megtoldotta egy pár keszytűvel, ami pedig Lagerfeld ikonikus kiegészítője volt.