
Matteo Politi, az olasz álsebész évekig dolgozott egy bukaresti szépségklinikán, mielőtt lebukott, és kiderült, hogy semmilyen orvosi végzettsége sincs. Az év elején előzetes letartóztatásba helyezett férfit ugyan kiengedték a börtöből, de nem hagyhatja el Bukarestet, és rendszeresen jelentkeznie kell a rendőrségen. A Főtér értesülései szerint az álorvos mindeközben azon ügyködik, hogy magánklinikát nyisson.
Képünk illusztráció / Fotó: iStockMint közölte, Politi Med Center néven készül az intézmény megnyitására, ahol „Európa legjobb orvosai” dolgoznak majd, és amint készen állnak a nyitásra, szeretettel várja ismerőseit a nyitógálára.
Mint megírtuk, az érettségivel sem rendelkező Matteo Politi nemcsak műtött, hanem egészségkárosodást is okozott több páciensének. Az egyik legnagyobb romániai magánklinika-hálózat vezetője az Instagramján számolt be arról, hogy jelentkezett nála egy nő, aki az álorvos kése alá feküdt. A mellnagyobbító műtét után rémülten vette észre, hogy az egyik mellbimbója üszkösödésnek indult.
A szélhámos azonban még ennél is nagyobb károkat okozott, több páciensét is megcsonkíthatta a szakszerűtlen műtétjeivel.
A Romániában praktizáló álorvost egy Budapestre tartó vonaton fogták el a magyar–román határon.