A Jófiúk-beli karakterednek, Bernadettnek nagyon markáns ruhatára van. Csak ránéztem a ruhákra, és már félig a fejemben volt, hogy milyen lehet ez a nő…
Kisprumik Ádám, a film stylistja annyira fantasztikus ruhákat hozott, hogy meg sem tudtam szólalni. Azok a fajta ruhák voltak, amiket felveszel, és az alakítás fele már megvan. Csak az volt a dolgom, hogy elmondjam a szöveget. (nevet) Imádtam mindent, amit hozott. Ádám behozta a ruhapróbára a rengeteg göncöt, és egyik szebb volt, mint a másik.
Parti Nóra (Fotó: Hernád Géza)
Most öltöztetett téged először?
Hallottam már róla korábban, de most dolgoztunk együtt először.
Rád nézve azt azért meg merem állapítani, hogy elég távol áll tőled Bernadett stílusa.
Távol, viszont lubickolni tudok benne. Pont azért, mert annyira más, mint én. Az a jó a színészetben, hogy ilyeneket kipróbálhatsz.
Nagyon magas sarkú cipőket hordasz, és kicsit bénán jársz bennük…
Utcai szemlélődéseim során sok ilyet láttam. (nevet) Emberek felvesznek ilyen hihetetlen remekműveket, de igazából egy ilyenben tudni kell közlekedni. Magas sarkút akkor érdemes felvenni, ha tudunk benne járni. Én se vagyok nagyon profi ebben. Színpadon igyekszem, arra a két órára, amíg a nézők előtt játszom, tudom tartani magam, de civilben minden elismerésem azoknak, akik képesek egész nap ilyenekben járni.
Ráadásul Bernadett egy kifőzdében dolgozva hord ilyen cipőket, mondjuk hagymapucolás közben.
Szerintem ő minden pillanatban arra vár, hogy betoppanjon az igazi. Azért öltözik így, mert nem tudhatja, hogy mikor jelenik meg a nagy Ő.
A Jófiúk egy spanyol sorozat adaptációja. Megnéztél pár részt az eredetiből?
Nem. Elolvastam a forgatókönyvet, és megpróbáltam elképzelni a figurát Kapitány Ivánnal és Dyga Zsomborral együttműködve. Az ilyen helyzetekben szándékosan távol tartom magam az eredetitől, mert ha lenyűgöz valami, hajlamos vagyok azon gondolkodni, hogy én meg tudom-e így csinálni, és ez nem jó. Ha nagyon jó, amit látsz, akkor benned maradnak gesztusok, hangok, mozdulatok, és az alakítás már nem a tiéd. Én próbálom inkább magamban megkeresni a karaktert.
A Jófiúk esetében dönthettél erről, de mire a színpadon szerepet kaptál a Chicagóban, gondolom, láttad már a filmet. Nem befolyásolt?
Láttam a filmet, de ott nem fenyegetett ez a veszély, mert az Alföldi Robi nagyon hamar kitörölte a fejemből. (nevet) Már az olvasópróbán kiderült, hogy ennek köze nem lesz a filmhez, és erre számítottam is.
Parti Nóra (Fotó: Hernád Géza)
A Jófiúkat főképp a három férfi főszereplővel reklámozták, és engem eléggé meglepett, hogy a sztoriban te és Pokorny Lia velük majdhogynem egyenrangú szerepet kaptok. A felkérés eredetileg főszerepre érkezett?
A főszereplő a három fiú, de szerencsére a csajvonal is erős, amit mi erősítünk a Liával. Nagyon jó, hogy Liával dolgozhattam. Vele úgy tudunk együttműködni, hogy nem kell megerőltetnünk magunkat semmilyen szinten. Ez nagy biztonságot ad az embernek, meg örömöt a munkában. Fiatalkorunk óta ismerjük egymást, már nagyon korán játszottunk együtt. Valahogy úgy alakult, hogy hosszú évekre eltávolodtunk egymástól, aztán mindig jött egy olyan munka, ami újra összehozott minket. Mindig ugyanott tudtuk folytatni, ahol korábban abbahagytuk.
Mondhatjuk azt, hogy barátnők vagytok?
Tulajdonképpen mi barátok vagyunk, de tudod, felnőttkorban már a barátság nem olyan aktívan létezik, mint mondjuk egyetemistaként. Nem látjuk egymást nap mint nap. Ennek ellenére Liát akkor is felhívhatom a problémámmal, ha előtte évekig nem találkoztunk, és ő is engem. Én ezt barátságnak mondanám.
A karaktered, Bernadett már az első részben jól kifejti a nézeteit arról, hogy egy férfiban sem lehet megbízni, mindegyik csalfa. Szerinted ez arra a közegre jellemző hozzáállás, ahonnan Bernadett érkezett, vagy csak az ő saját bevésődése?
Ahonnan Bernadett érkezik, igen. De nyilván a saját tapasztalatok is hozzájárulnak. Nagyon sokat csalódott, sok kapcsolata nem úgy sikerült, ahogy azt ő elképzelte, és ettől az ember már így látja a világot, elképzelhetetlennek tartja azt, hogy egy férfi hűséges legyen.
Miért nem sikerül neki? Nekem úgy tűnik, hogy mindent megtesz érte.
Szerintem pont az a baj vele, hogy nagyon akarja. (nevet) Ő egyszerűen túl sok. Vagy rosszul választ. Nem tudom. Ráadásul Bernadettnek erős biológiai igényei is vannak. (nevet) Néha mindegy neki, csak legyen vele valaki.
Nagyon vicces, amikor Pokorny Lia és te szextelefon-szolgáltatást nyújtotok. Honnan vettétek az ihletet ezekhez a hangokhoz?
Nagyon sokat nem tűnődhettünk ezen. Elég feszített volt a munkatempó, szóval úgy vettük fel a dolgot, ahogy ott a kamerák előtt elképzeltük. Aztán Iván mondta, hogy ez jó vagy nem jó, túl kevés vagy túl sok. Furi szitu volt. Az mindenképp vicces, amikor szexhangokat adsz ki ötven ember előtt répapucolás közben egy kifőzde közepén állva. (nevet)
Azért kényelmesebb volt, mint szexjelenetet forgatni?
Sokkal. Hangban egyszerű. El is mondja Bernadett, hogy ebben semmi rossz nincs. Csak hangicsálsz a telefonban.
Az arcodat rengetegen ismerik, a nevedet is egyre többen, de szerintem ahhoz képest, hogy már hány filmben és sorozatban szerepeltél, messze nem olyan sokan. Viszont úgy érzem, hogy neked ez így teljesen jó, és nem is vágysz többre, sőt valamennyire szándékosan alakítottad így. Tévedek?
Remélem, érthető lesz, amit mondok, de magamat nem akarom nekik adni. Azt gondolom, hogy ha egy ponton túlmész, akkor az életedet is odaadod. Van egy része a magánéletemnek és a létezésemnek a világban, amit nem akarok másokkal megosztani. Ez tudatos, igen.
Parti Nóra (Fotó: Hernád Géza)
Már eleve így indultál neki ennek a szakmának, vagy volt egy pont, amikor ezt eldöntötted?
Mindig is bennem volt, de a gyerekek születése óta felerősödött bennem.
Hány évesek?
12 és 9. Én örülök annak, ha az iskolában csak fél év múlva jön rá a tanító néni, hogy én vagyok az a nő abból a sorozatból. Én ettől boldog vagyok, sőt azt gondolom, hogy jaj, de kár, hogy rájött. Engem zavar, ha bemegyek valahová, és azt gondolják, hogy ott a színésznő, és ott a gyereke. Én ezt nem szeretem.
Nem szereted, ha művésznőznek?
Nagyon nem. Nekem ez ugyanolyan szakma, mint bármi más.
A színházi előadások utáni bulik, a premierek utáni ünneplések sosem voltak a te világod? Egy-két kollégádtól már hallottam, hogy ha igazán nagy szerepeket akarsz, akkor nem árt az ilyen helyeken is jelen lenni.
Nem szeretek ebben benne lenni. Én egy püspökladányi csaj vagyok, egy nagyon fekete-fehér világból jövök. Amikor eltöltöttem pár éjszakát ilyen helyeken, rengeteg hazugságot és képmutatást láttam, és én ezt nem szeretem. Egy idő után nem bírok magammal, és kimondom, hogy te nem mondasz igazat.
Maradtál le szerinted emiatt szerepekről? Érezted már azt, hogy ha jobban nyomulsz, tiéd lett volna egy szerep?
Nincs hiányérzetem. Biztos sok múlik azon, hogy az ember mennyire van jelen ebben a világban. Én mindig örülök annak, ami megadatik, és nem bánkódom azon, ami nem. Hiszek abban, hogy minden úgy van jól, ahogy van.
Karakteres hangod van, ehhez képest mégis keveset szinkronizálsz.
Ez is azért van, mert inkább a gyerekekért megyek a suliba. A szinkron bent van Budapesten, én kint lakom. Ha gondolnak rám egy nagyobb lélegzetű munkánál, amit mondjuk négy-öt óra alatt meg lehet csinálni, azt szívesen elvállalom, de mondjuk sorozatszinkronokat nehezen vállalok, mert ahhoz naponta be kell rohangálni.
Ha sok ajánlatot visszadobsz, nem félsz attól, hogy nem fognak keresni?
Van rá példa, de szerintem vannak páran, akik szeretik annyira a hangom, hogy így is hívjanak. Nagyon kockázatos munkákat visszautasítani a mai világban, és azt mondani, hogy ne haragudj, nem megy, mert a gyerekért kell mennem az iskolába. Valaki érti, valaki meg nem, és soha többet nem hív. A gyerekeim most kicsik. Szaladgálhatnék szinkronba, de a gyerekem meg felnő, és az így elvesztett időt sosem tudom bepótolni.
A férjed, Marton Róbert is színész. Ő is hasonlóan gondolkodik erről?
Hál’ istennek igen. Egyébként nem lenne a férjem. (nevet) Szerencsére mindketten szabadúszók vagyunk, és a következő évet mindig előre leosztjuk, hogy ki mikor melózik. Ez így nagyon jól működik. Ha jön egy felkérés, összefésüljük a dolgot. Most például Robi dolgozik nagyon sokat, és én nem. Ha ő befejezi, én kezdek el melózni.
Vannak az életedben visszatérő rendezők: a színházban Alföldi Róbert, filmen pedig Novák Erik. Elmesélnéd, miért lett kettejükkel szorosabb munkakapcsolatod?
Nagyon jó, ha egy rendező visszahív, mert nem kell elölről kezdeni a dolgot, ez a kapcsolat már tart valahol. Sokkal szabadabban lehet így kommunikálni, esetleg kiabálni úgy, hogy ne legyen belőle sértődés. Biztonságot ad, ha Robival vagy Erikkel dolgozhatok. Ha Erikkel forgatok, nem lepődök meg azon, ha két nappal a forgatás előtt felhív valami meredek ötletével, ahogy azon sem, ha mondjuk nincs forgatókönyv. Tudom, hogy az Erik ilyen, és jó lesz a vége.
A ti kapcsolatotok ugye még a Nyócker szinkronmunkájából ered?
Azt hiszem, valahonnan korábbról, de nem tudom, honnan. Munka szempontjából viszont a Nyócker volt az első. Sok a közös barátunk. Vannak olyan közegek, amiket kifejezetten szeretek, és Erik az őszinte emberek közé tartozik. Az ilyen embereket én nagyon bírom, megérezzük egymást. Nincs rajtam semmi sallang, vagy felesleges pózolás, és ezt az Erik szereti.
És Alföldi?
Robi is szeret szerintem. A Bárkában viszonylag kevés időt töltöttünk együtt, mert mentem szülni. Sok-sok évvel később a kultúrbrigádos fiúk hívtak fel, hogy csináljuk meg az Igenis, miniszterelnök urat, és ott találkoztunk újra. Aztán az Átrium és Robi összekötődött, és mivel én is nagyon sokat dolgoztam a fiúkkal, adódott a dolog.
Van még olyan fontos rendező az életedben, akinek nem mondtam a nevét, pedig kellett volna?
Jordán Tamás nagyon sokat adott nekem. Én nem végeztem főiskolát, nem ismertem senkit, mégis szerettem volna színpadon tanulni. Felírtam a színházak címét, meg azt, hogy hogyan jutok oda metróval, aztán nekiindultam, és mindenhová bekopogtattam, megvártam az igazgatót, bemutatkoztam, hogy ki vagyok, és hozzátettem, hogy szeretnék színpadon játszani. Mindenki elzavart, ami érthető, mert ilyen nincsen, ilyesmit nem csinálunk. Jordán volt az egyetlen kivétel. Amikor bekopogtattam hozzá, és mondtam neki, hogy Parti Nóra vagyok, és szeretnék színpadon játszani, az volt az első reakciója, hogy „azt nagyon sokan szeretnék”. (nevet) Erre én mondtam neki, hogy én nagyon szeretném, ő meg adott nekem egy egymondatos szerepet a Merlinben. Ebből az egy mondatból lett az egész színészkarrierem, szóval ő számomra ezért nagyon-nagyon fontos. Ez még valamikor a kilencvenes évek elején történt. Rá egy évre már eljátszhattam Rozikát nála, szóval Tamás volt az, aki bízott bennem, és abban, hogy így is lehet.
Mondhatjuk, hogy lépésről lépésre haladtál az egészen apró szerepektől a közepeseken át a nagyobbakig.
Igen, és mindig egyik munka hozta a másikat. Nem volt kapcsolatrendszerem.
Volt egy olyan fordulópont, amikor már nem érezted kívülállónak magad?
Én most is kívülállónak érzem magam. (nevet) Nem azért, mert nem végeztem el a főiskolát, sőt ennek még örülök is, mert valószínűleg nem bírtam volna azt a nyomást, amivel ez együtt jár, és amit ott a gyerekeknek át kell élniük négy éven keresztül. Én annál sokkal szabadabb lény vagyok. Engem nem lehet bezárni egy terembe négy évre, hogy most itt alkossál. Persze minden tiszteletem azoké, akik ezt végigviszik. Ők igazán elhivatottak, és én ezt csodálom.
Parti Nóra (Fotó: Hernád Géza)
Nem is felvételiztél?
Felvételiztem, de nem vettek fel.
Ha mész még párszor, előbb-utóbb felvettek volna?
Talán igen, de nekem nagyon jó így. Bennem soha nincs olyan, hogy én nagyon akarok valamit. A főiskolára sem akartam mindenképp járni. Inkább az volt, hogy megpróbálom, és ha felvesznek, az jó, ha meg nem, akkor nem.
Nekem az, hogy végigkopogtattad Budapest összes színházát olyasminek tűnik, mintha nagyon akartad volna a dolgot…
Számomra ez az egész egy buli volt. Akkoriban fesztiválozós rocker csaj voltam, nem tanultam – persze azóta igen, van két diplomám, elektronikus sajtó, vigyázz! (nevet) –, lógtam mindenfelé. Nekem nem volt probléma, hogy bekopogjak a hátizsákommal egy színházigazgatóhoz. Ez nekem olyan természetes volt, mint hogy itt kérek egy teát.
Ha Jordán nem ad lehetőséget, szerinted ennek a bulinak annyi lett volna, és elmész mondjuk újságot írni?
Lehet. Vagy mondjuk pedagógusnak. Az a másik diplomám. Valamit biztos csináltam volna. Ennek a szakmának bármikor vége lehet, és ha ez megtörténne, én nem szeretnék belehalni.
Egyetlen szerep sem volt, amit nagyon akartál volna?
Soha. Olyan volt, hogy vágytam rá, de ez nem ugyanaz, mint nagyon akarni valamit. Ez hiányzik belőlem, ami egyébként baj. A Társas játék castingját például nagyon szerettem, és vágytam rá, hogy megkapjam azt a munkát. De ha nem kapok meg valamit, az is rendben van, maximum kicsit fáj a dolog. Az élet megy tovább. Jönnek a gyerekek, és az tök jó.
A karriered nagy részében szabadúszó voltál. Nem hiányzik, hogy társulati tag legyél?
Nem. Szeretem, ha mindig új emberekkel találkozom, ha mindig új impulzusok érnek. Szeretem, hogy nincs főnököm. A jóisten a főnök, én meg a beosztott. Nincs senki, aki azt mondja, hogy márpedig ezt meg kell csinálnod. Másfél hónapokra szerződök emberekkel, és bízunk benne, hogy jól sikerül.
Ennek ellenére az Átriumban több darab is van, amiben már nagyon régóta játszol.
Az Átrium nekem egy hosszú távú elköteleződés. Olyan ez, mint egy jó kapcsolat. Szabadon el lehet mellette menni bulizni. Nincs ebből harag vagy súrlódás. Nem kell mindig együtt menni, de nagyon jó hazamenni. Az Átrium számomra egy jó kis szövetség, és ott nagyon szeretek játszani.
Nem unsz rá egy több százszor játszott darabra?
Nem, mert mi nem húszat játszunk egymás után. Az Őrült nők ketrecéből is van minden hónapban három-négy-öt előadás. Igazából mindig várom, hogy de jó, hogy találkozunk, de jó lesz együtt lenni, ráadásul az Átriumban az öltözők is kicsik, és össze vagyunk zsúfolva. Tök jó.
Kihívás még van benne?
Persze. Arról gondoskodnak a többiek. (nevet) Stohl, Hevér, Alföldi: lehetetlen, hogy megund!
