A frizuratrendeket is meghazudtoló sokszínűség jellemezte a női fanszőrzet változásait az elmúlt évszázadokban.
Csodás korban élünk; önmegvalósításra és önmagunk elfogadására buzdító világunkban tökéletesen mindegy, milyen méreteket ölt intim szőrzetünk. Lehetünk teljesen csupaszok, de a vad természetesség kedvelői burjánzó vénuszdombbal is büszkélkedhetnek, vagy épp trimmelhetünk, formára szedethetünk elöl, hátul, mindenhol.
A gyönyörködtető változatosság ellenére azonban fanszőrzetügyben is vannak trendek, a legfrissebbek például épp a kis pamacsos változatot éltetik, holott pár éve még a brazil gyantáért álltak sorban a hölgyek a kozmetikákban. A divatirányzatok pedig nem a 21. század vívmányai: szőrtelenítették magukat a nők már az ókorban is.
Az ókor csupasz domborulatai
Az intim tájék szőrtelenítése már az ókori egyiptomiak idejében is szokás volt, amire több fennmaradt tárgyi emlék is utal. Kőből és bronzból készített borotvapengék, sőt egyfajta cukorgyanta is rendelkezésükre állt a korabeli nőknek, hogy ne csak a hajukkal foglalkozhassanak, hanem a nemi szervüket is szőrteleníthessék, akkoriban ugyanis ez volt a kívánatos. Ennek persze praktikus okai is voltak: kisebb lett rá az esély, hogy tetvesek lesznek odalent.
Görög váza a Kr. e. 4. századból, melyen egy meztelen menyasszony látható készülődés közben, másik három női alak társaságában (Fotó: Ashmolean Museum / Heritage Images / Getty Images)
A pőreség az ókori görögöknél is napirenden volt, akik ahhoz képest, hogy imádták, ha asszonyaik szemöldöke dúsan összeér, lábaik között már jobban kedvelték a simaságot, és talán mondani sem kell, hogy a római asszonyok is nagy gondot fordítottak vénuszdombjuk ápoltságára. Náluk a társadalmi státusszal fordított arányban állt a testet fedő szőrszálak elvárt száma, és a kívánt állapot eléréséhez rendelkeztek csipesszel, valamint különféle gyantakrémekkel is, sőt még a habkövet is bevetették, hogy minél simábbak és szőrmentesebbek legyenek.
Dús középkor
A középkor érdekes kettősséget mutat a téma tekintetében. Míg a tetvesség elkerülése érdekében a nők gyakorta borotválták intim testrészüket, addig olyan forradalmi vívmányokat is e kor teremtett, mint a punciparóka. Az Oxford Companion to the Body tanulmánykötet szerint a merkin néven is ismert intim paróka az 1450-es években jelent meg, hogy a kényszerűségből leborotvált szeméremdombot mégiscsak befedhessék némi vonzó álszőrzettel. A merkinhasználatot a kor prostituáltjai kezdték terjeszteni, akik nemcsak vonzerejük növelése érdekében tették fel a parókákat, hanem azért is, hogy eltakarják a különböző nemi betegségek árulkodó jeleit. Pár évszázaddal később, a viktoriánus korban aztán már szélesebb körben is elterjedt a használata, köszönhetően annak, hogy akkoriban a dús nemi szőrzet őrülten szexinek számított.
I. Erzsébet angol királynő korának legnagyobb trendszettere volt, akihez számos szépségápolási szokás elterjedését köthetjük, úgyhogy e helyütt érdemes az ő szokásait is felidézni: míg a fejet borító szőrzet kérdésében a szinte teljesen kiszedett szemöldököt, és a – szükség esetén akár hajtépkedés árán elért – magas homlokot tartotta követendő szépségideálnak, addig az intim terület szőrtelenítését ő nem szorgalmazta különösképpen. Hasonló nézeteket vallott egyébként Medici Katalin francia királyné is, aki hitbuzgóságában megtiltotta udvarhölgyeinek, hogy Isten adta bájaikat borotválják.
Fanszőrzet emlékbe
Az újkor intimszőrzetügyi vizsgálatához először az aktfestményekre érdemes egy-egy pillantást vetni, melyek a simára faragott márványszobrokkal ellentétben a buja valóságot örökítették meg. Francisco José de Goya Meztelen Maya című festménye a nyugati világ első alkotása, melyre az intim szőrzet is rákerült.
Francisco José de Goya: Meztelen Maya (1797–1800) (Kép: Visions of America, LLC / Alamy / Profimedia)
Az 1797–1800 között készült aktot később már jóval kifejezőbb művek is követték, mint például Gustave Courbet a Facebook által egyenesen tiltott festménye, A világ eredete, mellyel kapcsolatban érdekes magyar vonatkozás, hogy sokáig báró Hatvany Ferenc magángyűjteményét gazdagította, és amelyen állítólag egy párizsi balett-táncosnő intim szépségét örökítette meg a művész a maga részletgazdag, realista módján.
Gustave Courbet: A világ eredete (1866) (Fotó: Peter Horree / Alamy / Alamy / Profimedia)
Itt érdemes még megemlékezni a viktoriánus korszak azon szentimentális szokásáról is, hogy a szeretett társ (vagy szerető) egy hajtincsét maguknál tartották az emberek, sőt elhunyt szeretteiktől is gyakorta megőriztek egy-egy tincset emlékbe, amit díszes szelencébe zártak, vagy ékszerekbe foglaltak. Volt e szokásnak ugyanis egy jóval intimebb változata is, melynek előszeretettel hódoltak a felső társadalmi osztály tagjai: ők szívesen gyűjtöttek be egy kevéske fanszőrzetet is szeretőiktől, hogy azt titkos szuvenírként mindig maguknál tarthassák. A skóciai St. Andrew Egyetem múzeumában például bárki megtekintheti IV. György király szelencéjét, melyben egy szeretőjének intim szőrszálait gyűjtötte egybe.
Új évszázad, új szokások
A 20. század óriási változásokat hozott a szőrtelenítési szokásainkba is: King Camp Gillette 1904-ben szabadalmaztatta első kétélű borotváját, és innentől felgyorsultak az események. A fűző száműzésével, az öltözködési szokások változásával elsőként a hónaljak váltak csupasszá – 1915-ben a Harper’s Bazaar modellje például már ily pőreséggel pózolt egy ujjatlan estélyiben –, a Wilkinson borotvagyártó pedig gyorsan vette a lapot, és újításait már azzal az üzenettel hirdette, hogy a szőrös hónalj egyenesen nőietlen és egyáltalán nem higiénikus.
A következő évtizedekben az egyre csak rövidülő szoknyahosszok, a nejlonharisnya, majd a miniszoknya elterjedése mind csak növelték a szőrtelen női testrészek arányát, mígnem a nyugati világ eljutott a bikiniig, ami reflektorfénybe állította altesti valónkat is. A hatvanas években a hölgyek többsége már kétrészes fürdőruhában barnult a vízparton, ehhez méltóan szőrtelenül, egy évtizeddel később azonban újabb fordulópont következett gyantatéren: beindult a hippimozgalom. A természet gyermekei elfogadták hónaljszőrüket, és intim tájékon sem érezték szükségét semmiféle mesterkélt csupaszságnak, ennek a hatása pedig a mainstreamben is érezhető volt: Liv Lindeland norvég modell azzal írta be magát a történelembe, hogy ő lett a Playboyban az első olyan Hónap Lánya, akit a maga természetességében fotóztak le (gyűjtők kedvéért: az 1971-es januári számot kell keresni).
Meztelen nő tamburinnal egy hippirendezvényen, 1969 augusztusában (Fotó: Robert Altman / Michael Ochs Archives / Getty Images)
Meg kell jegyezni, hogy a történelem e pontján jelentős különbségek alakultak ki a nyugati és a keleti blokk gyantázási szokásai között. Nálunk, a legvidámabb barakkban a kilencvenes évekig vígan elvoltak anyáink a fürdőruhából kikandikáló szőrszálakkal, és csupán a romlott ifjúság hóbortja volt borotvát ragadni, és eltüntetni a partvonalon kívüli szálakat. Ezt követően azonban gyorsan felvettük a ritmust, mostanra pedig együtt borzong a többség a híren, miszerint a dús (de formázott) intimszőrzet ismét divatba jött. De ne rohanjunk ennyire előre.
Cindy Crawford természetességétől Carrie Bradshaw brazil gyantájáig
A kilencvenes években úgy tűnt, hogy a nők megtalálták az arany középutat a szőrtelenítés kérdésében, és ezt mintha a divatvilág is támogatta volna. A szőrös punci természetes eleme volt a művészi aktfotóknak (és itt most ne a pornóképekre gondoljunk), melyek a függetlenséget, a magabiztosságot, a nők erejét voltak hivatottak még inkább kifejezni, és a szupermodellek is vállalták, hogy szőrös szeméremdombbal fotózzák le őket: Cindy Crawfordról például Herb Ritts készített 1998-ban művészi aktot, de pár évvel korábban már Stephanie Seymourról is született egy nagyon erős üzenetű, művészi szintű fotó Richard Avedonnak köszönhetően.
Richard Avedon 1992-es fotója Stephanie Seymourról (Fotó: GINIES / Sipa Press / Profimedia)
Az új évezredre aztán megint mindent megváltozott: jöttek a J nővérek, akik elvitték a brazil gyanta ígéretét Amerikába, ennyi pedig elég is volt, hogy a csupaszság világszerte elterjedjen. A hét brazil testvér még a nyolcvanas évek végén nyitotta meg kultszalonját, ahol csupán egy kis útmutató csík, esetleg fordított háromszögminta vagy az sem maradt az intim gyanta után, és a kétezres évekre teljesen rápörgött mindenki a trendre. A Szex és New York egy komplett részt szentelt a témának, Gwyneth Paltrow pedig, aki már akkor is trendszetter volt a témában, egyenesen azt mondta: „Megváltoztattátok az életemet!”
Ennél több nem is kellett, hogy a pornóipar által amúgy is preferált látkép villámgyorsan terjedni kezdjen, és a szőrös punci ismét egyet jelentsen az ápolatlansággal. A kétezres évek elején az ominózus manhattani szalon vezetői így nyilatkoztak arról, miért hajlandók a nők alávetni magukat a teljes gyantázásnak: „Egyrészt a tangák miatt: nem túl attraktív, ha ez-az kilóg belőlük. Másrészt pedig a jobb szex miatt is megteszik.”
Kate Moss a 2012-es Pirelli-naptárhoz készített aktfotón (Fotó: SGP / Profimedia)
A trend bő egy évtizedig tartotta magát – még 2012-ben is csupaszon fotózták Kate Mosst az az évi Pirelli-naptárhoz –, de 2014-ben valami történt, és a véleményvezér hírességek éles váltással ismét a természetességről kezdtek beszélni, az élen Gwyneth Paltrow-val, aki, úgy tűnik, addigra megunta megváltozott életét. Innentől nem is volt megállás: az American Apparel divatmárka ugyanebben az évben kitett egy merkines próbababát a kirakatba, és ismét terjedni kezdtek a szépen fazonírozott, mégis szőrös intim testrészt láttató aktfotók is a Playboyban és más magazinokban.
A trendkerék tehát forog tovább, a szépségápolási szokásokat manapság meghatározó természetesség-központú szemlélet e területre is hatással van. Mindenesetre ne feledjük, amit a divat- és szépségipar nem győz hangsúlyozni: mindenki a maga módján szép és egyedi, és ennek megfelelően nyugodtan döntsünk szabadon arról, mennyit gyantáztatunk le természetességünkből.
