Dekor

Beszakadt egy nő alatt a padló karácsonyi dekorálás közben

Karácsonykor az egyetlen személy, akinek a lábát lógni láthatjuk valahonnan, az a Télapó. Na meg ez a brit nő, aki alatt díszítés közben szakadt be a padló.

Karácsony táján általában az szokott félreértést okozni, hogy egyesek valódinak vélik a kilógó lábbal ablakba függesztett Mikulás bábukat, és a figura segítségére sietnek. Stacielea Doran esetében azonban valóban elkélt a segítség.

A 30 éves nő épp a karácsonyi dekorációval bíbelődött, mikor beszakadt alatta a padló, és lógó lábbal beszorult a partnerével közös loftjuk két szintje közé. Hogy még zseniálisabb legyen a kép, a nő épp Szépség és a szörnyeteg mintás egyberészes pizsamában volt. Így nem csoda, hogy mikor párja, Nicki meglátta, hogy mi történt, azt tette, amit minden szerető partner tett volna: röhögőgörcsöt kapott és fotózott.

Na jó, a tűzoltókat is kihívta, akik gyorsan kiszabadították a nőt. Nem volt könnyű dolguk, hiszen közben ők is végig pukkadoztak a röhögéstől. Mára pedig Stacielea is csak nevet a szerencsétlenségén.

ladible

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top