nlc.hu
Dekor

Karácsonyi virág dekorációk

Vágott virág Karácsonykor? Naná! Gyönyörű és meglepő virágdíszítések

Imádjuk a növényeket és a virágokat – de vajon használhatók karácsonyi díszként? És mi van a mikulásvirágon túl? Megyer Éva mestervirágkötőtől kértünk tippeket.

A fagyöngy, a magyal és a hunyor is klasszikus karácsonyi ékessége egy terített asztalnak, vagy a nappalinak. Mint kiderült, utóbbi ennek az évnek kimondottan nagy slágere. „Vízben tartva egy hétig is szépen elállnak, ugyanakkor célszerű hűvös helyen tárolni ezeket és az örökzöldeket is addig, amíg nem kerülnek felhasználásra. A hunyor akár egy hónapot is kibír, de mindannyian szárított formában is nagyon jól mutatnak” – mondta el a PlantArt szakértője. Szintén érdemes használnunk a fenyőágakon és a felsoroltakon túl az eukaliptuszt is, mely árnyalatában és leveleinek formájában is nagyon elegáns.

Óvatosan az asztallal

Mivel sok klasszikusok nagy része sajnos mérgező, ezért fontos, hogy egyik se érintkezzen evőeszközzel vagy tányérral, ne használd őket közvetlenül az étkészleten elrendezve, inkább a terítőre helyezd. „A tiszafával különösen érdemes vigyázni, ezért ezt nem is szoktuk javasolni az asztalra. A magyalt és a fagyöngyöt viszont nyugodtan bevethetjük, csak figyeljünk rá oda, hogy a kisebb gyerekek ne vegyék a szájukba, ne rágcsálják meg őket” – figyelmeztet Megyer Éva. Nagyon aggódnunk tehát nem kell a méreganyagok miatt: kevés odafigyeléssel gond nélkül használhatjuk ezeknek a növényeknek a nagy részét az ünnepi asztalon is.

Karácsonyi fagyöngy

A fagyöngyöt az asztalra vagy asztal fölé is tehetjük (Fotó: Profimedia)

Tavasz a karácsonyban

A hunyorok nagyon népszerűek és sokféle típusuk is van, télies és ünnepi hangulatot adnak akár csak néhány fenyőággal kiegészítve. A piros bogyós, kopasz ágak is nagy slágerek, egyre népszerűbbek itthon. „Az összes hagymás növényt érdemes használni karácsonykor, például a tulipán is gyönyörűen mutat örökzöldekkel, vagy akár kökényággal, áfonyával kombinálva. A jácint és más tavaszi virágok is nagyon alkalmasak erre” – lepett meg minket a szakértő, hozzátéve, hogy még inkább extra összhatást tudunk elérni, ha néhány tobozt is elhelyezünk ezek mellé, vagy mohás körítést adunk hozzá. „Ha színekben a fehérhez és piroshoz nyúlunk, akkor eszünkbe sem jut ezekről a virágokról a tavasz ilyenkor. Sőt a mikulásvirágot is érdemes vágott virágként is kipróbálni.” A tavaszi virágokról jó tudnod, hogy nem túl tartósak, a lakásban nagyjából egy hétig tudnak pompázni, célszerű az ünnephez minél közelebb megvenni őket. De a mestervirágkötő tippje az, hogy amennyiben éjszakára ki tudjuk tenni a csokrot az erkélyre vagy teraszra, akkor akár két hétig is szép tud maradni a kompozíció. Ha igazán tartósat szeretnénk, akkor bátran nyúlhatunk az orchideához, mely akár vágottként is kimondottan sokáig gyönyörű marad, messze lekörözve frissességben a többieket.

Tavaszi virágokkal is díszithetünk

Kék jácint is jól mutat a karácsonyi asztalon (Fotó: Profimedia)

Divatszín a hagyományokon túl

A zöld, a fehér és a piros a megszokott és mindig nagyon karácsonyi hangulatot adó, ünnepi színösszeállítás. Persze a terítékhez, illetve a karácsonyfa díszeihez is érdemes hangolni a csokor színeit, kiderült viszont, hogy mint sok más területen, itt is léteznek aktuális divatszínek. Idén például a kék. „Kék virág viszonylag kevés van, de a hortenzia például szépen visszahozza az élénk árnyalatot. Ha mégsem találunk kedvünkre való, kék virágot, akkor sem kell lemondanunk az idei trendről, nyúlhatunk megfelelő árnyalatú kiegészítőkhöz, melyek segítenek, például ilyen a kökény.”

Kék hortenziát is tehetsz a karácsonyi asztalra

Idén a kék szín a divat (Fotó: Getty Images)

Így kérd a csokrot a virágosnál

Ha szeretnénk szakértőre bízni a csokor összeállítását, akkor jó, ha minél több információt mondunk el neki. Így biztosan elégedettek lehetünk a végeredménnyel, hiszen hiába van a virágkötő fejében egy kompozíció, ő nem ismerheti a lakás adottságait, a díszek és az asztal tervezett hangulatát. „Az enteriőrből érdemes kiindulni, és elmondani a színeket, a stílust, ő pedig ehhez képest tud akár rusztikus, akár elegánsabb irányba elindulni. Teljesen ugyanazokból az alkotóelemekből több stílust is remélhetünk a kérésünk alapján. Egy modernebb dísznél például a fehér vagy krémszínű virágok nagyon egyszerű vonalvezetéssel kerülnek a csokorba. Romantikusabb hangulatnál ugyanezekből az alapokból ágakkal, indákkal, vesszőkkel kombinálva egy lágyabb esésű vázát vagy tálat képzelhetünk el” – mondja a szakember.

Nem kell ragaszkodni a klaszikus piros-zöld színekhez

Fotó: Getty Images

Varázslat a meglévőből

Meglévő cserepes növényeinket is felöltöztethetjük karácsonyi hangulatba, nem szükséges költségekbe verni magunkat. „Ha elmegyünk kirándulni, gyűjtünk néhány fenyőágat, tobozt, és ezeket helyezzük a kiszemelt cserepes növény tövébe, akkor tulajdonképpen nulla forintból máris ünnepibbé tettük a hangulatot” – adja a tippet Megyer Éva. Ha van otthon zsákanyagunk, és abba öltöztetjük az otthoni kaspót, madzaggal kötjük át, melyre néhány bogyót fűzünk fel, akkor biztosan nem fogunk csalódni. De akár csupasz, műhóval lefújt ágakat is szúrhatunk a növények földjébe, hogy havas hangulatúvá varázsoljuk vele a lakást.  Kimondottan szép, ha ezt például elvirágzott orchidea mellé helyezed el.

Dekorációra fel!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top