Tuti Tippek

Ezek a legjobb karácsonyi vásárok Bécsben

Az osztrák fővárosban idén összesen húsz vásárban merülhetnek alá az ünnep hangulatában az érdeklődők. Mutatjuk, mely vásárokban érdemes csavarogni forralt borral a kézben.

Bécs legnagyobb és legismertebb karácsonyi vására, a Christkindlmarkt 2018. november 16-án nyitotta meg kapuit. A 28 méteres fa a karintiai Metnitz községből érkezett az osztrák fővárosba, hogy Bécs legszebb karácsonyfája lehessen. A látogatók 152 standnál válogathatnak a karácsonyi dekorációk, ajándékok és szezonális finomságok között. A karácsonyi vásárt – a korábbiakhoz hasonlóan – karácsonyi álomvilág veszi körül, ahol a gyerekeket régi és új attrakciók, például körhinta, korcsolyapálya és Jézuska-műhely várja. A vásárnak idén már saját okostelefonos alkalmazása is van, amellyel – a Pokémon Go mintájára – a gyerekek virtuális ajándékokat gyűjthetnek, hogy aztán igazi ajándékokra cseréljék az S.O.S Gyermekfalvak kis lakói számára.

A Christkindlmarktot is magában foglaló Wiener Weihnachtstraum bejárata © Stadtwienmarketing

November 16–17-én nyitott még számos hagyományosnak számító karácsonyi vásár Bécsben, így az Altwiener Christkindlmarkt a Freyungon, valamint a karácsonyi vásár a Stephansplatzon, a Michaelerplatzon, a történelmi hangulatú Spittelbergen, a Türkenschanzparkban vagy a Práternél, a Riesenradplatzon.

November 21-én, illetve november 24-én indult a szezon a Maria-Theresien-Platzon és a schönbrunni kastélynál. A Karlsplatzon, a Karlskirche előtt „Art Advent” mottóval november 23-tól megrendezett vásár keretében nemcsak igényes kézműves és iparművészeti termékek várják a látogatókat, de művészi installációk, tűztánc, utcaszínház és koncertek is.

A Bécsi Városháza előtti karácsonyi álomvilág, a Wiener Weihnachtstraum felülnézetből © PID / Christian Jobst

A Museumsquartierban november 8. óta javában zajlik a téli program. Közkívánatra ismét működik a curlingpálya, a medence helyén pedig nagy autóversenyek zajlanak távirányításos autókkal, de microextremebowlinggal – a teke, a biliárd és a golf keverékével – is el lehet ütni az időt, miközben a MQbis-nek nevezett pavilonokban különböző puncsvariációkat és snackeket szolgálnak fel, a hangulatot pedig fényjáték, puncskoncert és DJ-k teszik teljessé. A Museumsquartiernak is van karácsonyi vására – nem is egy! Míg az MQ Pointban rendhagyó karácsonyi dekorációk és vicces ajándékötletek között válogathatnak az érdeklődők, addig a Winter Wampon, Bécs egyetlen nemzetközi szabadtéri dizájnervásárán osztrák és külföldi dizájnerek váltják egymást. December első hétvégéjén pedig, a Weihnachtsquartier keretében mintegy száz osztrák és külföldi fiatal márka kreációi kelletik magukat.

Karácsonyi vásár a Remise Közlekedési Múzeumban © Christian Husar

BKV-rajongóknak kötelező a Remise Közlekedési Múzeum karácsonyi programja: november 30. és december 16. között, péntektől vasárnapig mesebeli álomvilággá változik a Ludwig-Koeßler-Platzon található egykori villamosremíz. A történelmi épületet sütemény- és puncsillat lengi be, miközben a színpadon a metróaluljáróból jól ismert együttesek lépnek fel, az épület körül pedig egy karácsonyi díszbe öltöztetett oldtimer villamos köröz. A karácsonyi vásár szerepét a múzeumshop tölti be, ahol hógömbök, a villamosok és buszok üléshuzatával megegyező mintájú sapkák és sálak, valamint Wiener Linien-mintás kekszesdobozok várják, hogy a karácsonyfák alá kerüljenek. 

Forrás: eurocommpr

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top