nlc.hu
Tuti Tippek

Megindult az adventi roham

Megkezdődött a roham az ajándékokért, már hétvégén dugig voltak a plázák

Már tudni, melyek az idei slágerajándékok.
pláza

Háztartási kisgépeket, stick porszívót, a játékok közül pedig társas-, és építőjátékot, valamint puzzle-t vesznek a legtöbben idén karácsonyra, vagyis az ajándékokon is látszik, hogy a járvány miatt az emberek többet vannak otthon – derült ki a Tények riportjából. A műszaki áruházakban a tévé és a telefon továbbra is karácsonyi slágerterméknek számít.

Sokan voltak a plázákban advent első vasárnapján, elindult a roham az ajándékokért, bár vannak olyanok is, akik már jó előre megvettek mindent.

Az idei évben nőtt az online vásárlások száma is, az internetes kereskedésben már novemberben megugrott a forgalom a Black Friday miatt, sokan ugyanis ekkor szerzik be az ajándékokat. „Decemberben is nagyságrendileg hasonló forgalmat várunk, mint a novemberi hónapban. Ezt most 2020-ban 100 milliárd feletti értéket jelenthet majd” – nyilatkozta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A szabályozás miatt a bevásárlóközpontok üzletei este 7-kor zárnak be, ezután vásárlót már nem szolgálhatnak ki. Ezért fordulhat elő, hogy egyes üzletek zárás előtt 15-20 perccel már nem engednek be újabb vevőt, azért hogy a bent lévőket időben ki tudják szolgálni.

Kiemelt kép: illusztráció, Tények – videó

Hangolódj az adventre az nlc-vel!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése