Az ünnepi időszakhoz hozzátartoznak a karácsonyi dalok, a Reszkessetek betörők, a mézeskalács illata, a forralt bor, a bejgli, és akárhonnan is nézzük, a karácsonyi ajándékok felkutatása is. A 21. században már egészen másként éljük meg az ünnepeket, mint 80-100 évvel ezelőtt.
Angyalmise
Az advent a latin adventus, azaz megérkezés szóból ered, utalva Jézus születésére. A 4 hetes adventi időszak kezdete a november 30-hoz legközelebb eső vasárnap: régen ebben a 4 hétben böjtöltek, befelé fordultak, a hangos mulatságokat ilyenkor mellőzték – ez a fajta meghitt várakozás és az adventi hagyományok jelentős része mára azonban feledésbe merült.
Az advent a felkészülés időszaka, ami szent időszaknak számít, ilyenkor a lelki felkészülés volt a középpontban. A remény és a várakozás hetében mindennap hajnali misére mentek a hívek. Adventkor a napot a roráte, azaz az arany- vagy angyalmise indítja, mely hagyományt természetesen ma is tartják a hívek.
Rorátéval indult a nap
(Fotó: Fortepan/Schermann Ákos)
Méz és cukor, ami megédesíti a csókot
Az adventi időszakhoz számos szerelmi hagyomány, babona is kapcsolódik, amik sokáig fennmaradtak, és van, ahol még ma is őrzik őket. Felmenőink úgy tartották, hogy ha egy hajadon lány a roráte előtt 3 darabot letépett a harangkötélből, és azokat a hajfonatába szőtte, akkor kérőre számíthatott.
Aki egészen biztosra akart menni, a roráte előtt mézet és cukrot is evett, hogy édes legyen a csókja, ami a kérőket vonzza. Az viszont fontos volt, hogy mielőtt elindultak a misére, becsuktak minden ajtót, ablakot, hogy az állati alakot öltő boszorkányok be ne juthassanak a házakba, ólakba.
Mise előtt minden ajtót, ablakot be kellett zárni
(Fotó: Fortepan/Korda Judit)
Férjjóslás ereszrázogatással, diórágcsálással
Régen András napjához rengeteg hagyomány kapcsolódott. Úgy tartották, hogy ha ezen a napon a lányok böjtöltek, majd a párnájuk alá tették egy legény nadrágját, megálmodhatták, ki lesz a jövendőbelijük. Szintén november 30-hoz kapcsolódik az ereszrázás hagyománya. Ha ezen a napon megrázták az ereszt, és búza hullott alá, gazdag kérőre számíthattak a hajadonok, ha viszont rozs, akkor szegényre. Ha pedig bogarak hullottak ki az ereszből, az gyermekáldást jelölt.
De ezen a napon diót is ettek a lányok az ablakban, és ha a falatozás alatt elsétált egy férfi az ablak előtt, arra úgy néztek, mint leendő vőlegényre. Ha idős volt a férfi, akkor a neve jelölte a kérő nevét.
Akinek búza hullott alá az ereszből, kérőre számíthatott
(Fotó: Fortepan/Tóth Luca Réka)
Malacröfögés, kutyaugatás, kakaskukorékolás
Még mindig az adventi időszakban, december 4-én, Borbála napján a malacok is szerepet kaptak a férjjóslásban. A malacröfögés figyelésénél kevés viccesebb hagyomány létezett: az eladósorba került lányok a trágyadomb tetejére álltak fel, és onnan várták, hogy röfögni kezdjen a malac. De nem volt mindegy, mennyit röffentett: ha egyet, akkor egy évet kellett várni a lagzira, ha kettőt, akkor két évet, és így tovább. Ha fiatal disznó röffentett, fiatal kérőt vártak, ha idős malac, akkor azt mondták, a kérő is aggastyán lesz.
De nemcsak a malacokat, hanem a kutyákat és a kakasokat is figyelték: amelyik irányból érkeztek az állathangok, onnan várhatták a vőlegényt is a férjre vágyó lányok.
Az állatok is szerepet kaptak a jóslásokban
Fotó: Fortepan/ Jankovszky György)
Szentcsaládkilenced
Advent végéhez közeledve, karácsony előtt 9 nappal, azaz december 15-től kezdve tartották a szentcsaládkilencedet. Ilyenkor 9 család összeállt, és mindennap más ház adott otthont a Szent Családnak – azaz az őket ábrázoló képnek, szobroknak. Ez a szertartás a karácsonyi ünnep előtt kilenc napon át ismétlődött. Mielőtt a képet az otthonukba fogadta a soron következő család, előtte alaposan kitakarították a házat, és a megelőző napon böjtöltek.
A szent kép házról házra járt
(Fotó: Fortepan/Lenkey Márton)
Luca-napi fehérleples alakoskodás
Luca napjáról ma már leginkább a Luca-szék jut az eszünkbe, pedig régen egy még szórakoztatóbb szokás is kapcsolódott ehhez a naphoz. December 13-án fiatal fiúk öltöttek magukra fehér leplet, belisztezték az arcukat, szitával takarták el, hogy ne legyenek felismerhetők, és sorba járták a lányos házakat, ahol ugyan megszólalniuk nem lehetett, de táncoltak. Lisztbe mártott tollseprűvel sepregettek, és a háziak arcát is bekenték liszttel, hogy ne legyen kiütésesek. A gyerekeknek diót, mogyorót adtak, ha jók voltak, a többieket pedig ijesztgették.
