nlc.hu
Tuti Tippek
Mikroszkopikus méretű betlehem

Tűhegynyi méretű betlehemet készített egy művész, csupán mikroszkóppal látható – képek

Botoxoltatja a szemizmait a brit vésnök, hogy ilyen mikroszkopikus méretű alkotásokat tudjon készíteni.
mikroszkóp

A világ vélhetően legkisebb, alig tűhegynyi betlehemét mutatták be az Egyesült Királyságban. A képet egy birminghami vésnök, Graham Short gravírozta bele kézzel egy tűhegynyi aranydarabba. A northfieldi Szent Lőrinc templomban kiállított alkotást a látogatók mikroszkóppal tekinthetik meg.

Munkájához a művész orvosi mikroszkópot használ és gyógyszereket is szed azért, hogy lelassítsa a szívverését. „Tulajdonképpen két szívdobbanás között dolgozom” – magyarázta Short, aki emellett egy botoxhoz hasonlóan működő injekciót is rendszeresen bead magának a szeme mellé, hogy megakadályozza az esetleges izomrángásokat. “Tudom, hogy kissé szélsőséges, amit teszek” – fogalmazott, ám hangsúlyozta azt is, hogy műve nagy tetszést aratott, és sok gratulációt kapott.

A miniatűr betlehemet több, a világ számos részéről érkező betlehemi alkotással együtt állították ki.

(MTI)

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top