nlc.hu
Tuti Tippek
A karácsonyi ajándékok rejtekhelyei

Kiderült, hova rejti a többség a karácsonyi ajándékokat

Lehullt a lepel arról, hol érdemes keresgélni.

Nem találnak neki helyet, vagy túl körülményesnek ítélik a megálmodott tárolóhely kialakítását a magyarok, emiatt sokaknak okoz gondot a szezonális holmik tárolása – derül ki az IKEA felméréséből. A karácsonyi szezonban a díszek és a fenyőtalp mellett még néhány extra doboznak kell helyet találni: a már megvásárolt ajándékokat ugyanis az ünnepekig el kell rejteni kíváncsiskodó szeretteink elől.

Az IKEA Otthoni tárolás felmérése szerint a magyarok igazi klasszikusokat választanak, ha arról van szó, hová rejtsék a karácsonyi ajándékokat.:

A leggyakoribb hely a ruhásszekrény (39 százalék), de az ágy alá (20 százalék) és a kabáttárolóba (9 százalék) is gyakran kerül ajándékozásra váró csomag.

Az ajándékok elrejtését még megoldják, a szezononként elővett tárgyak tárolása azonban már komoly kihívásokat okoz a magyaroknak. A legtöbben a nehéz hozzáférhetőség és a helyhiány miatt bosszankodnak. Karácsonyi dekoráció, szánkó vagy akár a kültéri bútorok – a megkérdezettek mintegy 10 százaléka mondta azt, hogy már keresi a megoldást arra, hogyan tudna helyet találni azoknak a holmiknak, amiket csak az év bizonyos szakában akar elővenni.

A szezonális tárgyak tárolására szolgáló eszközök között a tároló dobozok, a tároló funkcióval ellátott bútorok és a rendszerezők a legnépszerűbbek. A magyaroknak emellett fontos, hogy a tárolási megoldások stílusosak és esztétikusak legyenek, miközben maximálisan kihasználják a rendelkezésre álló helyet.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top