Tuti Tippek

5 tipp karácsonyfa-vásárláshoz

Hagyományosan december 6-án, Miklós napján indul a karácsonyfaszezon, vagyis éppen ideje, hogy átgondold, idén milyen fát vegyél. Szerintünk hallgass a szívedre, amikor választasz, hiszen egy olcsóbb de mennyezetig érő fajtával sokkal nagyobb örömet szerezhetsz a gyerekeknek, mint egy drága, de kicsi fával. Ezen kívül van még 5 másik praktikus tanácsunk is neked karácsonyfa témában.

1. Friss vágásút keress!

A karácsonyfák előbb utóbb elkezdik hullatni a leveleiket, és egyfolytában takarítani kell utánuk. Leginkább a lucfenyő hajlamos a levélhullatásra, legkevésbé pedig a nordmann fenyő – ami az árukban is meglátszik. Azonban ha jól választasz az árusnál és megfelelően tárolod a fát, akkor a luc is kibírja vízkeresztig (vagyis január 6-ig, ami a karácsonyi ünnepkör végének és a farsang kezdetének dátuma, és ezzel együtt a karácsonyfák “leszedésének” napja is).

5 tipp karácsonyfa vásárláshoz

Ha tehát a gyerekek nagy örömére egy plafonig érő, terebélyes, de még megfizethető áru luc mellett döntesz, akkor érdeklődj az árusnál, hogy a fenyő honnan származik és mikor vágták (ha az ország másik végéből fuvarozták ide, akkor nagy eséllyel már jó néhány nappal korábban kivágták). Nappali fénynél alaposan vizsgáld meg azt is, hogy milyen állapotban van: ha túl könnyen hajlanak már az ágai, akkor ne vedd meg, és akkor se bajlódj vele, ha sárgulnak és hullanak a levelei.

2. Hideg, párás levegőn tárold

A karácsonyfa tartósságát azzal növelheted meg a leginkább, ha díszítés előtt megfelelő helyen tárolod: semmiképpen ne egy száraz és meleg kamrába, garázsba vagy pincébe tedd el, hanem lehetőleg az udvarra vagy a teraszra rakd ki, vagyis olyan helyre, ahol hideg van és párás a levegő. A friss vágású fák még fel tudnak szívni nedvességet magukba, és így tovább megőrzik a tűleveleik rugalmasságát, ezért ezeket beállíthatod egy vödör vízbe.

3. Ne tedd a radiátor mellé

A karácsonyfád akkor marad a legtovább szép, ha a lakás lehető leghűvösebb pontján állítod fel. Ne tedd ezért kályha vagy radiátor mellé, vagy ha ez elkerülhetetlen, akkor gondoskodj róla, hogy a szoba páratartalma minél magasabb legyen. Különösen igaz ez a cserepes fákra, ezért fontos, hogy ezekből csak jó minőségű, tartósabb fajtát válassz (az ezüst- vagy a nordmann fenyőt ajánljuk). A cserepes (földlabdás) fát karácsony előtt több héttel meg kell már venni, fokozatosan hozzá kell szoktatni a kinti klímából a lakás melegebb hőmérsékletéhez. Először tedd egy hideg tárolóba, majd egy melegebb kamrába, és végül beviheted a lakásba. Fontos, hogy minden helyen legalább 3-4 napot eltöltsön a fenyő, különben nem fogja túlélni az ünnep megpróbáltatásait.

4. Legyél környezetbarát – vásárolj a netről karácsonyfát

A karácsony hangulatához úgy tartozik hozzá a fa vásárlása a maga minden kellemes és kellemetlen velejárójával, mint a húsvéthoz a tojásfestés. Sok romantikus és hagyományos élménytől fosztod ugyan meg magad azzal, ha idén nem egy piaci árustól veszed meg a fenyőt, hanem a neten rendeled meg (igen, már ezt is lehet!), viszont időt spórolsz, és környezetbarát módon jársz el. Az árusok ugyanis a karácsony után a fenyőik legalább 20 százalékát kénytelenek kidobni azért, mert nem sikerült eladniuk – vagyis ennyi fát teljesen feleslegesen vágtak ki.

5 tipp karácsonyfa vásárláshoz

 

5. Ne halogass

Sokan azért hagyják a legutolsó napra a fenyő vásárlását, mert azt gondolják, hogy annál frissebb vágású a fa, minél később veszik meg. Ez nem igaz, mert a fákat a legtöbb esetben egyszerre vágják ki és szállítják az árushoz. Ha tehát nem csak a megmaradt, girbe-gurba vagy éppen szép, de méregdrága fák között szeretnél válogatni, akkor karácsony előtt 5-6 nappal már intézd el a favásárlást!

 

 

Olvass még karácsonyi cikkeket az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top