Ó, hát tudok én narancsot pucolni – mondjátok most. És persze tudtok is. De néha egy-egy apró fogással perceket nyerünk, amik aztán órákká, napokká állnak össze, ha az egész életünket nézzük. Érdemes tehát a gyakran ismételt mozgássorokat racionalizálni. Ilyen például a gyümölcsök hámozása, bontása.
Télen kell a sok C-vitamin, lássuk, a profik (vagy félprofik) szerint hogyan juthatunk hozzá a legkönnyebben!
A narancs külső héja illóolajat, keserűanyagot, karotinoidot és narancssavat tartalmaz. Nagyon jó gyomorerősítő, emésztést serkentő, étvágyjavító és vértisztító. Az egyik legfontosabb téli vitaminforrás. Emellett található benne kálium, kalcium, foszfor, szelén. A-, B1-, B2-, B6-és E-vitamin.
A leggyakoribb téli gyümölcsünk a narancs. Furcsa ezt így leírni, hiszen nálunk nem terem meg, ugyanakkor már gyerekkorunkban is ez volt a mikulásos zacskóban. Mert behajóztatjuk külföldről – tonnaszám. Így aztán mindenki megtanulta megpucolni – a maga módján. Ki hosszában vágja meg, ki körben, ki cikkenként eszik, ki kanalazza. Először lássuk a legelterjedtebb módszert, vagyis a leplekre bontást:
Egy másik nagymester videója ugyanígy indul, de azért van egy-két fogás, amit érdemes tőle ellesni. Nem véletlenül az az utolsó mondat: „ezt fel kéne rakni az internetre bmeg”.
A műanyag konyhai eszközök már sok mindent forradalmasítottak. Természetesen a narancs hámozásához is feltalálták már a megfelelő készséget. Egyébként nem is rossz!
A grépfrút a narancs és a pomelo házasításából született, nálunk csak az ötvenes évek óta ismert. Létezik fehér, rózsaszín és vörös húsú. Nevét onnan kapta, hogy hatalmas fürtökben csüng a fán, hasonlóan a szőlőhöz. Jellegzetes, édes-kesernyés-savanyú ízét a naringin és a glikozid nevű vegyületeknek köszönheti. Szuper C-vitamin-forrás: 100 gr gyümölcshúsban 33,3 mg található ebből a mikroanyagból, vagyis már 30 deka gyümölccsel fedezhetjük a szükséges napi bevitelt. Van benne még magnézium, kálium, kalcium, foszfor és cink.
Eggyel komolyabb pálya a grépfrút pucolása, hiszen ott létkérdés, hogy megszabaduljunk a keserűséget okozó fehér hártyáktól. Nem mondjuk, hogy nem idegesítő aprómunka, de a végeredményért megéri. Így csinálja John Higgins séf:
De azért mi sem maradunk alul… majd a Buday megmutatja!
Ha gránátalmát eszünk, akkor csomó C-vitaminhoz és K-vitaminhoz jutunk. Ezt a gyümölcsöt (aminek furcsa módon a magját, rengeteg magját fogyasztjuk) az égvilágon mindenre ajánlják a cukorbetegségtől kezdve a vesebetegségen át a prosztatarákig. Ebből persze csak annyit szabad komolyan venni, hogy tápanyagtartalma erősíti az immunrendszert, így biztosan jót tesz a szervezetünknek. Nagy előnye még magas rosttartalma, szóval az emésztésünkön biztosan javít.
Ha pedig már unjuk a banánt (citrusokat), jöhet egy igazi fine dining gyümölcs, a gránátalma, csomó étterem kedvenc díszítőeleme, legyen szó salátáról vagy desszertről. Pucolására több módszer is ismert. Például a vizes:
Sass Dani ezt is ismeri, de mellétesz még kettőt (a fakanalas egyre elterjedtebb, mindenesetre vegyünk hozzá kötényt!)
Joe zé videóját pedig inkább csak azért ajánljuk, hogy mosolyogjunk egy jót a végére.