November 19-én nyílt meg a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. A Fővárosi Önkormányzat 1998 óta minden évben megrendezi, tavaly azonban a pandémia miatt elmaradt.
![Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár.](https://nlc.hu/uploads/2021/11/vorosmartyter3-800x450.jpg)
Kisebb területen, kevesebb árussal nyílt meg idén a Vörösmarty téri Adventi- és Karácsonyi Vásár – Fotókredit: Czerkl Gábor
Idén a szervezők különös figyelmet fordítanak a biztonságra: a karácsonyi vásárt – amely december 31-ig várja a látogatókat – kordonok között tartják, és a rendezvény csak védettségi igazolvány felmutatásával látogatható.
Emellett a vendéglátó egységeknél idén először bevezették a készpénzmentes vásárlást, hogy ezzel is csökkenthessék a járványügyi kockázatot.
![Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár.](https://nlc.hu/uploads/2021/11/vorosmartyter2-800x450.jpg)
Kürtöskalács és forral bor a kínálatban – Fotókredit: Czerkl Gábor
Ami az ételek-italok árát illeti, a Pénzcentrum beszámolója szerint érdemi emelések nem voltak a 2018-as árakhoz képest. Sőt a szervezők idén igyekeztek kordában tartani az árakat: a kitelepülő éttermek legfeljebb 1500 forintos áron árusíthatnak egytálételt, valamint családi menüt is kell kínálniuk. A Metropol kalkulációi szerint annak ellenére, hogy nem nőttek az árak, egy négytagú család könnyen otthagyhat akár 15 ezer forintot is.
![Vörösmarty tér](https://nlc.hu/uploads/2021/11/vorosmarty-ter-1-800x450.jpg)
Kolbász, csülök, de még libamáj is kapható – Fotó: MTI/Kovács Attila
A Pénzcentrum árkörképe szerint egy rétesért amúgy 800 forintot, egy lángosért 1000-2500 forintot, míg egy kürtöskalácsért 1500-1900 forintot kérnek el. Kemencében sült csülköt 4900 forintért, gulyáslevest – amit rozscipóban tálalnak – pedig 3300 forintért ehetünk. Ha beérjük a falatozás egy grillkolbásszal, akkor csupán 2500 forintot kell fizetnünk (ebben benne van egy szelet kenyér ára is). Mindezt leöblíthetjük a 600 forintos forró teával, vagy a 900 forintos forral borral, vagy a 900 forintos sörrel (4 dl).
![Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár.](https://nlc.hu/uploads/2021/11/vorosmartyter4-800x655.jpg)
Belépés csak védettségivel! – Fotókredit: Czerkl Gábor